Kárpátia

Este ledöbbenve hallgattam a híreket, miszerint Magyarország és Amerika között feszültség van. Korrupcióval vádolnak politikusokat, kitiltották az országukból, és szívesen fogadnák a NAV elnökének lemondását. Pont ez a légkör „alkalmas” arra a háborúra, amit Josh és az ügynöksége vív. Magyarországgal szemben vannak elvárásai, az ügynökség felháborodva követeli a munkatársuk gyilkosainak legszigorúbb, precedens értékű előállítását. Ez az ügy túlnőtt rajtunk. Ha a szövetségesünkkel, a világ egyik legnagyobb hatalmával szemben nem állunk ki, akkor már vesztettünk, méghozzá csont nélkül, viszont ha kiállunk, akkor ez igencsak messzemenő következményekkel járhat. Politikai botrányt robbanthat ki ez az ügy, amit igazából csak pont az i-re az amúgy is feszült viszonyban. Rettegek, igen bevallom. Ha egy egyébként is kényes pontot sokáig piszkálunk, az előbb utóbb robban. Josh és az ügynökség, bár igaza van, és mélyen gyászolom magam is azt az embert, aki mellett kiállnak, de egyet értek Olíviával és Mariaval: Le kell őket állítanunk, mielőtt diplomácia botrányt robbantunk ki a két ország között. Még Nolan szülei sem értik, hogy miért kell ebből nemzetközi konfliktust duzzasztani. Pedig náluk jobban nem gyászolhatja senki Nolant. Joshhal viszont nem lehet beszélni, esztelenül, finomkodás nélkül dörömböl olyan ajtókon is az igaza érdekében, amiket békén kéne hagynia. Igazából nálam jobban senki nem látja, hogy csak gyászol, és lelkiismeret furdalása van, amiért ideküldte Nolant. Viszont neki hatalma és befolyása van, ami egy gyászoló, meggondolatlan ember esetében baj.

Rengeteget gondolok Ívi vallomására. A fent említett hír után is befelé fordult a figyelmem, és újra meg újra lejátszottam magamban a vallomás emlékét. Értem, hogy mi a baja a rendőrségnek, miért nem tud eredményt produkálni. Nolanért már nem tehetek semmit, de az igazságért, a békéért kellene valamit. Ezen töröm a fejem egyfolytában: Mit tehetnék? Igazából nincs erőm semmihez. Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy a sírástól felpuffadt arcot látom vallomás közben, és hallgatom az elképzelhetetlent:

„Már nagyon fáradtak voltunk, amikor hazaindultunk. Nem is gondoltuk volna, hogy ők nem messze a szórakozóhelytől csak arra várnak, hogy minket megtámadhassanak. Boldogok voltunk, nem éreztük magunkat veszélyben. Több utcányira onnan vettük csak észre, hogy egy társaság a nyomunkban van, próbáltunk minél fényesebb, forgalmasabb helyet találni, és ott haladni hazafele. Bár hajnali 3 múlt, eljutottunk egy olyan kereszteződésig, ahol viszonylag sok autó járt, a lámpák szinte nappali fényességet adtak és láttunk egy térfigyelő kamerát is. Azt hittük, biztonságban vagyunk. Aztán nem tudtuk hogyan tovább, úgyhogy hívtam egy taxit, bár nem volt nálunk annyi pénz, hogy hazajussunk, de már ha pár utcával odébb visz minket, akkor békében hazasétálhatunk. Elmondtam, hogy bajban vagyunk és azt mondta a diszpécser, hogy 5 percen belül lesz ott valaki, nyugodjunk meg. Megnyugodtunk. Utána jutott eszünkbe, hogy rendőrt hívjunk, de amikor bejelentkezett a telefon, csak átkapcsoltak minket, és várattak. Nem mertünk elmozdulni, mert féltünk a sötétebb utcáktól, és hát oda hívtuk a taxit is. A társaság utolért minket, ezért kétségbeestünk. Igyekeztünk magunkra vonni az autósok figyelmét, az út közepére is kimentünk, de azt hitték csak részegek vagyunk, ránk dudáltak és mentek tovább. Már messziről ordítva elkezdtek újra olyan vádakkal illetni, hogy elárulom az országom, a nemzetem, a nyelvem, mindent, és hogy tűnjek el minél előbb. Azt harsogták, hogy undorodnak tőlem, és hogy szégyent hozok minden magyarra, és, hogy az ilyen ember, halált érdemelne. A következő pillanatban már körülzártak minket az út közepén, és megint lökdösni kezdtek. Hiába kiabáltunk csak riadt fejeket láttunk mindenhol, meg minket elkerülő autósokat. Aztán gyomorba vágtak engem, és összeestem. Onnantól kezdve másodpercek alatt lezajlott minden. Nolan elém állt, és megütötte azt, aki bántott. Végignéztem, hogy mögötte kést rántanak, és az oldalába szúrják. Időm sem volt szólni neki, vagy elrántani. Csak lebénultan néztem. Nolant csak az érdekelte, hogy én biztonságban legyek, nem érdekelte a véres sebe, a fájdalom. Valahogy eltaszított úgy, hogy a kikerüljünk a körből és megvédhessen a saját testével. Ütni kezdték, ahol érték, a fejét legtöbbször. Azonnal Nolan segítségére siettem, így én is kaptam párat, de a többségét Nolan kapta. És teli torokból csak üvöltöttem, hogy segítsék, miközben ott ütöttem én is mindenkit, ahol értem. A következő pillanatban Nolan a földön feküdt, és minden csupa vér volt, és azok az állatok a földön rugdosták. Utána már csak arra emlékszem, hogy egy csomószor megütnek engem is. Nem is éreztem, amikor a kés eltalált engem is. Fel sem fogtam, hogy ezt talán most nem éljük túl, küzdöttem magunkért, ahogy csak bírtam.

-          Hány támadóról beszélünk pontosan?

-          Legelőször három srácot dobtak ki a kötözködővel együtt, de a támadáskor már heten biztosan voltak a segítői. És egyik sem az a tipikus kopasz, feketében vagy terepszínben járó pasi, akiből az ember kinézné ezt. Mondhatni átlagos fiatalok voltak, akivel az ember bizalmasan sörözik egyet, de a rémálmaiban sem gondolná, hogy erre képesek.

-          A taxi megérkezésére nem emlékszik?

-          Nem.

-          Pedig a taxis szerint még eszméleténél volt akkor.

-          Nem emlékszem, lehet, de amikor láttam Nolant a földön feküdni, ahogy már nem is védekezik, az az utolsó használható emlékem. Nagyon féltem. Csak az járt a fejemben, hogy szeretnék Nolannal együtt eltűnni innen, visszamenni Amerikába.

-          Azt ugye tudja, hogy meg kell jelennie a bíróságon, és a tárgyalások lezárásáig még kiutazási tilalmat is kaphat.

-          Én ott leszek Nolan temetésén, ha törik, ha szakad. Ettől nem foszthatnak meg! – Mondta Ívi elszántan.

-          Igyekszünk kézre keríteni a támadókat, hogy minél előbb lezáruljon az ügy. Tudna adni róluk ismertetőjegyeket?

-          Sokat gondolkodtam ezen. Igazából nem tudok semmi igazán használható emléket összekaparni róluk. Az egyik kicsit pösze volt, ezt még a támadás előtt jegyeztem meg, amikor kiabáltak nekünk. Akinél meg a kés volt, annak volt egy olyan fültágítós gyűrű a fülében, meg valami apró tetoválás a karján, de azt sem tudnám megmondani, hogy mi. Aki az egészet kezdte, akivel a diszkóban összevitatkoztam, annak szőkés haja volt igazából is, de szerintem még rá is festett, és azt jegyeztem meg belőle a leginkább, hogy olyan furcsán mozog a szája beszéd közben. De ez lehetett csak az alkohol következménye is. Ami még feltűnt, hogy a támadás közben ő szinte alig bántott. Ezt nem értettem, és most sem tudom hova tenni.”

Ívi valóban nem ismerte fel a támadókat. A gyanúsítottak között egy ember karján sem volt tetoválás, és a fültágító gyűrű is vakvágány volt. A térfigyelő kamerán nem lehet kivenni azt sem, hogy kinél volt kés, csak azt, hogy körbeveszik őket, és megverik. Majd az, ahogy Ívi őrjöngve üti, tépi őket, miközben Nolan már nem látszik, így csak a földön lehet. Az autósok távolabb álltak meg, és hívták a rendőrséget. Aztán megérkezik a taxis, kiabálni kezd, mire a támadók elfutnak. Csak ezután mennek oda páran és csillapítják le a még mindig őrjöngő, sokkos lányt, és vizsgálgatják a földön mozdulatlanul fekvő Nolant.