Vallomás

Bár úgy aludtunk, hogy nem érintettük meg egymást, reggel mégis arra ébredtem, hogy egymás felé vagyunk fordulva és átölel a derekamnál fogva. Olyan aranyosan aludt. Az arca olyan békés, és nyugodt volt. Legszívesebben megpusziltam volna. Mintha egy kisbabát figyelne az ember, és ezt most jó értelemben mondom. Persze az ilyen pasik megkapják a kölyökképű jelzőt, meg a „jaj, de aranyos” megnyilvánulást, de csak azért, mert erre a szépségre, és tökéletességre csak a gyermeki báj hasonlít egyedül. Az ártatlan, tiszta, őszinte szépség.

Nem bírtam tovább, és muszáj volt megérintenem az arcát. Ha megmozdulok, akkor is felkel, és nekem dolgoznom kell már! Bátorságot vettem magamon, és a tenyeremmel hozzáértem az arcához. Aztán lassan lefelé csúsztattam rajta. Ez milyen puha! Selymes a bőre, persze érezni az apró borostákat, de azon is átsiklik az ember akadálytalanul.

                Kinyitotta a szemét, és álmosan hunyorgott rám. Észrevette, hogy a keze rajtam van, de nem vette le. Egy darabig álmosan figyelt, aztán felemelte a fejét, és a számhoz hajolt. Én is kívántam az ő csókját, de nehogy már az reggeli leheletem emléke maradjon meg benne első csók gyanánt! Oda tettem a kezem a szája elé. Döbbenten nézett rám, persze, hogy nem érti, ő biztosan olyan tökéletes, hogy reggel is friss a lehelete. Vagy szimplán letojja, hogy nem az! Elvettem a kezem, és újra az arcához értem. A kezem kissé remegett, amíg oda nem ért. Újra próbálkozott, de én ráztam a fejem.

                Befejezem a kínzását, és kimászok az ágyból, amire végre leveszi rólam a kezét!

-          Where are you going? (Hova mész?) – érdeklődött csodálkozni. Mi az, hogy hova megyek? Vajon hova mehetek? Gondolkozz szépfiú!

-          To work! (dolgozni)– vágtam rá egyszerűen. Aztán bementem a gardróbba átöltözni. Mikor visszamentem már felült, de nem mászott ki az ágyból.

-          Why?(Miért?)- érdeklődött tovább. Kimentem a laptopért, bedugtam a hálózatba, és beírtam:

-          Mert kirúg a főnököm!: Because my boss fire me! – elmosolyodott!

-          And? (És?)– vont vállat vigyorogva! Gépeltem:

-          Ez a munka nagyon fontos nekem! – This work is very important to me!

-          I’m not going to fire you! (Én nem rúglak ki!)– mondta ragyogó szemekkel

-          And Gabriel?- vigyorogtam. Csodálkozott, de mosolyogva. A tenyerébe temette az arcát, aztán nagyon sóhajtott, és csillogó szemeit újra rám vetette.

-          I love you! (Szeretlek!)– mondta könnyedén, és határozottan, mintha már vagy százszor mondta volna ezt nekem. Mi van? … Várjunk csak! Úgy tűnik leesett neki, hogy ezt nem kellett volna mondania, és eltűnt a mosoly az arcáról. Egy darabig feszült volt a hangulat. Nekem kell reagálnom erre, valahogy jól! Aztán elmosolyodtam!

-          Ted Mosbey? – Megdöbbent, de lassan elkezdett mosolyogni! Bólintott! Abban a sorozatban az első randin mondta a srác egy lánynak, Robinnak, hogy szereti. Az első randink óta eltelt 9 nap, akkor az volt a program, hogy meglátta hogyan töröm össze magam a zuhanyzóban. Még most is fáj az emléke. Bár most felülírják a görcsök, amit a hasamban érzek. A második nap, és a harmadik a legkeményebb. Az a nő, aki ezt nem érzi meg, az egy gép!

-          I’m sorry!(Sajnálom!)- magyarázkodott zavartan.

-          I love you to! (Én is szeretlek!)– vetettem oda kissé szégyenlősen. Nem tudtam kivenni, hogy most mit gondol, de szerintem ő sem tudta. Miért nem engedem magamhoz közel akkor, ha szeretem? Mert félek! A főnököm, egy sztár, egy nagyon jó pasi, ez mind veszélyforrás, ha az ember ki akar tárulkozni lelkileg. Én meg semmiben sem vagyok elég jó hozzá. Én szegény vagyok, és egy senki. Nem vagyok túl jó az ágyban sem, és  mindezek tetejébe még se szép, se csinos sem, akiért megérni felvállalni a gúnyos pletykákat. Ő a megtestesült amerikai álom, és pedig a szegény csóró magyar, aki csak messziről irigyli a csillogást. Ha megkérdeznénk mi a különbség kettőnk között, akkor az országaink leírása jellemezné a legmegfelelőbben. Ő nagy, jól megy a sora, és túl sokan akarják őt, én meg jelentéktelen, másoktól függő vagyok, és a kutyának sem kellek. A sorozatban Robin nem így reagált! Kiakadt, és elzavarta a srácot! De én már mióta motyogom magamban, hogy bele zúgtam. A géphez nyúltam, és begépeltem:

-          Ne játssz velem!: Do not play with me! – komoly arccal bólogatott, és szomorúan csillogott a szeme.

Nem tudtam tovább húzni a pillanatot, felálltam, és kimentem a konyhába. Az volt bennem, hogy dolgoznom kell, és dolgozni akarok. Kávét főztem, és már kitöltöttem a két kávét, az övét két cukorral, és kevés tejjel. Felöltözve jött elő, és az arca kedves volt. Meglátta a kávét, és mosolyogni kezdett! „Thanks”(Köszi)- motyogta. Kimentem vele egy cigire. Egymással szemben álltunk némán. Annyira jó ez a pasi! Gondoltam egyet, és úgy döntöttem megtöröm a „csak kézzel érintjük egymást” szüzességünket, és a kávét letéve a földre, a cigit a felénél elnyomva megálltam előtte. Tetszett, hogy érdeklődve nézte, mire készülök. Aztán lassan közelebb mentem hozzá, és óvatosan odabújtam hozzá, és átöleltem. A vállára hajtottam a fejem, a nyaka közé fontam a karom és becsuktam a szemem, majd mélyen beszívtam az illatát. Annyira jó érzés volt, hogy olyan „hazaértem” érzés. Aztán éreztem, ahogy felemeli a csészét, és egy húzásra megissza a kávét, és hátrébb lépett, hogy elnyomja a cigit, és lerakja a csészét, addig én is elengedtem őt. Aztán visszabújt az ölelésembe, és viszonozta is. Végül simogatni kezdte a hátamat, majd a hajamat is. Én csak szorítottam őt, szinte görcsösen, mintha magamhoz ragadni őt, és a pillanatot.

Ez a srác olyan, hogy minden mozdulat, és érintés külön alkalmat érdemel, és mindegyik épp olyan ünnepi. Elhatároztam, hogyha legközelebb meg akar csókolni, most már engedni fogom, és nem lesz kifogás, ha egy kiló hagymát megettem, és egy éve nem mostam fogat, akkor is engedni fogom.

Végül ölelés közben megkérdezte legnagyobb meglepetésemre:

-          How do you say in Hungary: I love you? (Hogy mondják magyarul: Szereltek?) – kibontakoztam az öleléséből, és mosolyogva ránéztem. Ezt a srácot tényleg érdekli az én anyanyelvem? Hitetlenkedve, de jóleső pillantással reagáltam a kérdésre.

-          Szeretlek! – kétségbeesetten felhúzta a szemöldökét. Erre szótagonként mondtam el neki, majd szótagonként utánam mondta, és nagy nehezen megértette, és kimondta.

-          „Sze” is I? (Sze jelenti azt, hogy én?)– kérdezte a kis gondolkodás után.

-          No! We don’t use I, or you, or she, or he… It’s by us very rarely! (Nem! Mi nem használjuk az ént, vagy a te-t, vagy az őt… Nagyon ritka!)

-          Really? (Tényleg?)– húzta fel a szemöldökét!

-          This is a very difficult language! (Ez egy nagyon nehéz nyelv!)– mosolyogtam rá.

Belenyugodott, hogy most nem fogja megérteni, és újra átölelt, majd rövid idő múlva ki is bújt az ölelésből. Megfogta a bögréket, és bevitte, elrakta a helyére, én is bementem utána a házba. Aztán ő elment mellettem, amikor kifelé akart menni az ajtón, de megállt egy pillanatra.

-          Szija Ájánthék!

-          Szia Josh! – pillantottam rá szeretettel, ahogy ő is nézett rám. Aztán folytatta az útját, és kisétált az ajtón.

A nap többi része unalmas, és jelentéktelen volt. Beletemetkeztem a munkába, és próbáltam minél kevesebbet gondolni rá, és minél kevesebbet agyalni azon, hogy mi van, és mi lehet egyáltalán kettőnk közt. Egy dologban voltam teljesen biztos, hogy ennek a dolognak közöttünk, amint kiteszem az országhatáron a lábam, vége. A kérdés az, hogy vállalom-e, hogy az itt töltött időben, amire kellek neki, azt élvezzem, és utána elmegyek, ha meghasad a szívem, akkor is. Ebben az esetben, legalább volt egy kis időm vele, amit élveztem. Vagy inkább szenvedek, és gyötrődöm a hátra lévő időben. Ha elküldöm a fenébe, akkor sem biztos, hogy békén hagy, így újra meg újra végig kell gondolnom az egészet. Talán mondjak fel? És akkor most azonnal menjek haza, úgy, hogy még az ide utam árát sem kerestem meg, pláne nem a haza utamét? Vagy keressek új munkát? Mit? Senkit nem ismerek, nem beszélem a nyelvet, esélyem nincs egyedül. És ha ezeket az utakat választanám, akkor Olíviát, és Mariat is megbántanám, ami kegyetlenség lenne a részemről.

                Szóval jobban teszem, hogy inkább maradok! Már csak az a kérdés, hogy ellenálljak neki, és küldjem el a fenébe, vagy hagyjam magam, hogy úgy játsszon velem, ahogyan akar. A második tűnik kényelmesebb megoldásnak, de nem vagyok erre sem képes. Nem akarom, hogy kénye- kedve szerint szórakozzon velem. Csak annyit kaphat, amit jogosnak érzek! Mást nem.

                Fel kell készülnöm arra, hogy nem fog felvállalni, hogy ő puccos helyekre, és eseményekre megy nélkülem, a barátnőjével. Talán a barátnő esetében is csak kamuzott. Ezt nem fogom megtudni, és ezt vagy elfogadom, vagy nem. És az újságban, meg a neten a barátnőjével pózol majd, mint azokon a vörös szőnyeges fotókon. Nem fog elvinni sehova, ebben is biztos vagyok. Tegnap tényleg nem volt kedvem menni sehova, de azért kíváncsi lettem volna, hogy melyik kis isten háta mögötti kajáldába vitt volna el. Rejtegetni fog, és szégyellni. Én leszek a sötét kis titka. És ez nagyon nem jó érzéssel tölt el! Már most szégyellem magam, pedig nem tettem semmit.

                Még este Gabriel odanyomott némán egy levelet a kezembe. Bámultam rá, hogy mit akar, de gúnyosan rám nézett, és elment. Utál engem, ebben teljesen biztos vagyok.

                Kinyitottam, és egy levél volt benne. Nyomtatva volt, a megszólítás Dear Ajándék! Az aláírás volt kézzel odafirkantva, amennyire ki tudtam venni, az volt, hogy Josh, de annyira olvashatatlan volt, hogy bármi lehetett volna ott. Na, most írt nekem egy levelet angolul? Az szép lesz! De nem! Ahogy átfutottam meglepetésemre, magyar szavakat, és ékezeteket találtam benne. Leültem a nagy étkező asztalnál a nagyházban, és olvasni kezdtem.

                Dear Ajándék,

nagyon sajnálom, el kell mennem studioba. Szeretnék veled sokat lenni. Én vagyok szomorú, és szerelmes.                

Kettő nap múlva jövök vissza. Nekem kell te, veled lenni. Szeretek veled lenni. Fontos vagy nekem. Nem játszom! Higgy!

Vettem egy gép, amin lehet írni, és beszélni is magyart, és angolt is. Remélem jól fordít.

Szeretlek: Josh

 

Ezt a nyálgépet. Hát szétolvad a papír, annyi nyál csöpögött rá. Még jó, hogy ilyen rövid, mert nem hoztam esernyőt. Jó persze megint ott a letörölhetetlen vigyor a fejemen. Egy szerencséje van, hogy magyarul írta, ezért a kémhálózat nem tudja, miről szól. De akkor is, hihetetlen! És két napot még ki is kell bírnom nélküle! Szörnyű lesz!