Nem értelek!

Egyből az jutott eszembe, amikor kinyitottam a szememet, hogy látni akarom a kisházat, mennyire égett meg. Őszintén szólva el is képzeltem milyen látvány fogad majd, a tűz mértékét beleszámítva. Talán az ablakok széleinél sötét csíkok vannak, és ha az ablakon benézek, akkor mindenhol sötét hamu, és kormos falak. Reggeli után úgy döntöttem, hát sétálok egyet. Mély levegőt vettem hát a maszkból, elzártam a palackot, és elindultam a felfedező utamra.

                Amikor kiléptem a szobaajtón láttam, messze vagyok a lépcsőtől, és Josh szobájától is. Túl sok szoba van itt. Elindultam a lépcső felé, és amikor a lépcsőhöz értem a tekintetem nem a lépcső felé fordítottam, hanem tovább a folyosón, Josh szobája felé.  Vajon mi lett az üzenetemmel, elolvasta már Josh, amikor itthon volt? Vagy még mindig ott van a fiókban? Szeretnék abba a szobában lenni, de nem egyedül, hanem vele. Akaratlanul is bevillant az kép, amikor ő felettem volt, és csukott szemmel belefeledkezik az élvezetbe, amit az én testem ad neki, majd kinyitja a szemét, és engem néz. Beleborzongok a gondolatba. Ha becsukom a szemem, még most is érzem minden érintését, a teste nyomát a testemen… fájdalmasan tökéletes érzés. Nem mondhatnám, hogy soha nem éreztem még, hogy napokkal, tragédiákkal később is emlékeznek a pólusaim egy behatásra, de az általában kifejezetten nem volt kellemes élmény. Ez a pasi…más… nekem van teremtve… kompatibilis velem minden téren.

                Kicsit lelkiismeret furdalásom van, hiszen folyton úgy gondolok az előző élményeire, mintha rossz lett volna mind, vagy, hogy folyton fájdalmat okoztak volna, sőt, mintha állandóan akaratom ellenére erőszakoltak volna meg. Pedig minden alkalmat én is ugyanúgy akartam. Csak nem voltak nekem elég jók. Nem velem voltak, nem engem akartak kielégíteni, nem arra figyeltek, hogy nekem mi kell, és mire vágyom. Inkább valami mintaszerű viselkedésnek akartak megfelelni, mind ugyanazt szerették, ugyanazt várták, ugyanazt élvezték, ugyanúgy reagáltak. Mintha a szex nem őket akarná kifejezni, hanem valami betanult, elvárt mozdulatsor lenne. Körülményes, és kényelmetlen. Vágytam mindenkire, és akartam velük szexelni. De amit adtak, az nem volt elég semmilyen szinten. Persze akadt, aki képes volt kielégíteni, és voltak romantikus pillanatait is. Az összkép mégis nyomasztóan rossz. Azt ami Joshból töménytelen mennyiségben ömlik rám, azt nem voltak képes még kis mennyiségben sem megadni, pedig én mindig erre vágytam tőlük is. A gondolattól meghatódtam: Joshra vártam egész életemben, rá vágytam minden pasiban, őt kerestem minden elfuserált, ostoba véget ért kapcsolatomban. Hogy ettől Josh lenne a nagy Ő? Nem tudom! Azt tudom csak, hogy még az az érzés, amikor azt hittem, hogy halálosas szerelmes vagyok, nyomaiban sem hasonlítható össze azzal, amit Josh életre keltett bennem. Nem félek már attól sem, hogy elvesztem, mert ez örökre beleégett a lelkembe. Persze szörnyű érzés lenne, ha soha többet nem érezném a közelségét, de minden itt van velem. Emlékeszem az illatára, a vágyakra, folyton vissza tudom idézni az érzéseket, a pillanatokat, a mozdulatokat, és újra és újra ugyanazt az érzést váltják ki belőlem az emlékek.

                Folytattam az utam, le a lépcsőn, majd az udvarra. A kisház felé fordultam, de nem a megszokott irányba indultam, a kis kikövezett úton, hanem a medence felé. Messziről akartam először látni, nem sokkoló közelségből. Amikor a medence partjára értem láttam, hogy egy hatalmas markoló van ott, és mellette emberek rakják valamibe a törmeléket. De hol a ház? Gyakorlatilag egy sarok látszódott, ami a bejárat melletti sarok lehetett egykor, koromba burkolózott az is, ahogy sejtettem. A tűz tette ezt, vagy a markológép szedte szét ennyire a házat? Olyan állapotban volt, hogy le kellett bontani, vagy csak úri hóbort, hogy van rá pénzt, kezdjük elölről az építést. Nem tudom, mit érzek, ahogy nézem ezt a lassú csendéletet, ami kibontakozik a délelőtti hőségben, lassan, álmosan, lomhán. A markoló nem megy, de valószínű, hogy azért van itt, mert várja, hogy eltakarítsák a romokat, és odaférjen a többi részhez. Hova viszik a törmeléket? Nem hiszen el, hogy semmi vagyontárgy nem élte túl a tűzáradatot. Elsuhantam a nagyház irányába, és a ház melletti kocsi lejárat mellett megláttam egy hatalmas teherautót, ami szintén csak ott állt csendben. Szóval erre szórják fel a dolgokat. Nem akartam összefutni senkivel, ezért úgy döntöttem felfüggesztem a felfedezőutamat, és visszamegyek inhalálni a maszkból a szobámba.

                Furcsa érzés látni, hogy valami még nem is olyan rég teljes pompájában díszítette a hátsó udvart, és most csak legfeljebb félméteres darabokban létezik. Olyan könnyen tűnt el, pedig fiatal volt, szinte épp csak, hogy felépítették. A mi házunk otthon, illetve anyám háza, mint ahogy ezt folyton kihangsúlyozza, romos, és ha ránéz az ember, nem arra gondol egyszerűen, hogy ezt miért nem bontják már le, de azon is csodálkozik, hogy hogy nem omlik össze a saját súlyától. Belülről persze már takaros, és jól felszerelt, ami szintén meglepő az odalátogatók számára. És az otthoni omladozó épület még áll, szemben ezzel a kisházzal. És mindez miattam. Nem tudom, hogy tényleg nem én hagytam e valamit bekapcsolva. Elég szétszórt vagyok általában is, mostanában meg különösen elveszi Josh az eszem. Úgyhogy elég ciki lesz, ha a rendőrségi nyomozás vége az lesz, hogy én vagyok a bűnös. Talán én vagyok, aki a legjobban gyászolja, és sajnálja azt az épületet, sőt az is lehet, hogy az egyetlen.

                Ebédet még mindig fent kaptam, amiért hálás voltam, mert nem akartam a többiekkel enni. Nem tudom, hogy hogyan élték meg a dolgokat, de ha utálnak, ha szánnak, ha elégedettek, ha bosszúsak nem vagyok rá kíváncsi. Egyikre sem. Inkább nyomogattam magányomban egy kicsit a Tabomat, és a maszk által nyújtott könnyed levegőt inhaláltam közben. Válaszolt Olívia, amitől összeszorult a gyomrom. Nem volt kedvem sem nyugtatást, sem leszidást, sem aggódást olvasni. De muszáj! Megnyitottam, és valóban mindenből volt benne egy kicsi. Nem voltam képes válaszolni rá, most nem volt ehhez agyam, hangulatom. Olyan dolgokra vár választ, amire magam sem tudok mit mondani. Például, hogy milyen számon tud elérni. Nincs telefonom, úgyhogy nem tudom, és nincs most kedvem ezen is gondolkodni.

                Találtam egy jó játékot a Tabon, ami lekötött a nap hátra lévő részében, és gyorsabban telt az idő a vacsiig. Aztán behozták a vacsorát egy tálcán, legnagyobb meglepetésemre egy szál rózsa is volt rajta egy kis üzenettel. Furcsának tartottam, és túl nyálasnak, úgyhogy rosszalló tekintettel vettem át. Belül persze el kellett ismernem, hogy jól esett az a virág, bármi is volt vele a célja. Egy kicsit még bámultam a virágot, mert féltem, hogy a levél tartalma elhomályosítja a szépségét. Felkészültem a levél tartalmára, a kiábrándulásra, és csalódásra, ezért felvettem, és olvasni kezdtem. Kézzel volt írva, ami meglepett, elég furcsa írása van, nem mondanám se szépnek, se csúnyának. Olvasható, egyszerű, de elegáns hatású. És most már biztos lehetettem benne, hogy a küldője Josh. De akkor miért nem jön be, ha itt van?

„Dear Ajándék,

It's hard to waiting for you, but Simon still want to work. You are the best thing that ever was happening to me, So you won't ged rid of me. I'll see you later, if you really forgiven me. I love you: Josh.”

                Ehhez most szükségem volt a Tabos fordító programra a második mondat második felénél. A nyersfordítás végül is így szól: Kedves „én”, nehezen tudom kivárni, hogy találkozzak veled, de Simon még mindig dolgozni akar. Te vagy a legjobb dolog, ami történt velem, így ma estétől nem tudsz tőlem megszabadulni. Később látlak, ha tényleg megbocsátottál nekem. Szeretlek: Josh.

                Persze a virág jelentése, ahogy sejtettem, bocsánatkérés volt, de ez nem az a nehéz szívvel lenyelt béka, ami általában a megbocsátással jár. Ez egy jóleső, felszabadító megbocsátás. Nem tudtam várni, látnom kellett, úgyhogy felpattantam, és kiviharzottam az ajtón, azzal a céllal, hogy meglesem. Már az ajtón kívül halottam valami harsány beszélgetést, méghozzá az alsó szintről. Odasiettem a lépcsőhöz, és lelestem. Josht nem láttam, de halottam a hangját. Négy férfi volt lent, egy nekem oldalt ült, kettő nekem háttal, egy velem szembe, de nem nézett fel, bár ha felnézne sem biztos, hogy észrevenne, hogy itt a korlátnál leselkedek. Jóízűen beszélgetnek, és néha nagyokat felkacagnak. Josh keveset beszél, és ha megszólal, akkor is rövid válaszokat ad, de nevetni ő is nevet.

                 Egy idő után rájöttem, hogy egy szót sem tudok kivenni a beszélgetésből, és nem látok szinte semmit, ezért nem sok értelme van itt gubbasztanom. Inkább ennem kellene. Elindultam visszafelé, aztán meghallottam, hogy nyílik az ajtó, és egy női hang köszön. Visszasiettem a leshelyemre, és legnagyobb megdöbbenésemre Jessica Daint pillantottam meg személyesen. Mi a fene!?... Mit keres itt ez a jakuzzis ribi? Nagyon sajnálhatja, ami történt, ha ide hívja a csaját? Érdekes… Bár az ő háza, és a csaj a barátnője. 11 évvel fiatalabb… hihetetlen! Bár Josh tipikusan nem az a fajta, aki 32-nek néz ki. Talán ha 27-re tippelném, akkor is sokat mondanék. Ha életembe először meglátnám az utcán, akkor még kevesebbet mondanék. Jessica odament Joshhoz, így már nem láttam belőlük semmit. Csak azokat a pasikat néztem, akiknek láttam az arcukból egy kicsit is. Ők olyan képet vágtak, mint a gyerekek a cukros stand előtt. Csorgott a nyáluk, és vágyakozva tekergették magukat Jessica irányába. Azt hiszem, hogy ez most jobban fájt, mint amikor láttam a képeket róluk. Jessica egy nagyon jó nő, céltudatos, és tud bánni a nőiességével, tudja irányítani a férfiakat. Én ezt nem tudom, és hogy őszinte legyek, nem is akarok ilyen lenni sosem. Ha így néznék ki, és értem csorgatnák a nyálukat, akkor sem tudnám ezt kihasználni. Szépnek, és ravasznak születni kell. Ebből is látszik, hogy nincsenek véletlenek az életben. Megint rájöttem, hogy semmi értelme itt rostokolnom csak azért, hogy fájdítsam a szívem, ezért elmentem enni.

                Majdnem két óra is eltelt mire végre kopogott valaki az ajtómon. Az a két óra… megint a kétségek közt vergődés volt. Vajon váratlanul állított be a csaj, és ha igen maradni akar-e. Ha maradni akar Josh szól-e nekem vagy majd megint másnap kér bocsánatot, ahogy a pasik szoktak általában. És ha már itt van, akkor már érdekel, hogy a kapcsolatuk milyen jellegű, mert ha eddig munkakapcsolat volt is közöttük, a jakuzzis szex biztos közelebb hozta őket egymáshoz. Ha pedig Josh képes megdugni egy csajt úgy, hogy utána elvárja, hogy semmi ne változzon, akkor az elég gáz, rám nézve is. Szóval semmi nem jó, amit ebből a helyzetből ki lehet hozni. Elmentem fürödni is, és tiszta hálóruhára váltottam, mivel csak azt kaptam, rendes ruhát nem. Az összes ruhám a tűzbe veszett, még amiben kijöttem onnan, az is pizsama a kukában végezte. A cuki rózsaszín pizsamám, ami igenis szexi... Még egy parfümöm sincs, amivel befújhatnám magam, ha esetleg még is felém néz, valamivel megfoghassam. Nincs annál rosszabb, mint amikor egy pasi aszexuálisnak tart egy nőt. A Tabon játszottam, mikor végre megjött az a kopogás.

-          Come in! – mondtam türelmetlenül

-          Hi!- mondta nyájasan Josh, amikor benyitott, majd lassan hátat fordítva becsukta az ajtót. Valami baj van. Már ebből tudtam, ahogy lassan, az időt húzva bíbelődött az ajtócsukással.

-          Thank for the rose!  - „Köszi a rózsát.” Talán kapok a hálámért pár másodperc jót még a rossz hír előtt. Megfordult, és az arca kedves, a szeme ragyogó volt, de hamar gondterheltre váltott. Végül nyelt egyet, és nekilátott.

-          Jessica visited me, and we must talk about our relationship. It’s hard for… - „Jessica meglátogatott, és beszélnünk kell a kapcsolatunkról. Ez nehéz… ” Nem hagytam magyarázkodni, azonnal közbevágtam.

-          Okey! STOP! – szinte kiáltottam a stoppot! Én ezt nem akarom hallani.

-          I must tell her the truth. It’s over, I fall in love with someone else….  – „El kell mondanom neki az igazat, vége, mással estem szerelembe….”

-          I say STOP! – olyan erélyesen mondtam végre a megállást, hogy végre becsukta a száját, és nagyon sóhajtva lehajtotta a fejét. Én is vettem egy mély levegőt, és nyugodt hangon folytattam.

-          It’s okey! No problem! (Oké, semmi gond!) I don’t wait for you tonight. (Nem vártalak ma este) So thank you…! ( Szóval, köszi)

-          What? (Mit?)- kérdezte már-már mosolyogva, és egy kicsit közelebb is lépett hozzám, mintha át akarna ölelni, de aztán eszébe jutott, most nincs abban a helyzetben. Pedig én nem bántam volna, ha nem mondd már semmi mást, csak átölel, megpuszilgat, és utána oda mehet, ahova akar, akivel akar.

-          Thank you for letting me know. (Köszönöm, hogy szóltál.)- tényleg hálás voltam neki azért, hogy idejön, a szemembe néz, és közli velem, hogy mi van.

-          I don’t understand you! (Nem értelek!) – nézett rám zavartan, de olyan lágy hangon, mintha simogatni akarna vele.

-          She does’t sleep here?  (Nem alszik itt?) - Kérdeztem nyugodtan, közönyösen, mintha csak az időjérésról csevegnénk. Nem tudott rá mit mondani, de én hagytam had szenvedjen, vagy terelje a beszélgetést másfelé, ha úgy jobban tetszik neki. Nem akartam folytatni ezt a társalgást. Öleljen meg végre! A száját néztem, szinte fizikai fájdalmat érezve a nagy távolság miatt. Végül hosszas zavartság után megszólalt, a homlokát megráncolva. Ilyenkor látszik mennyi idős valójában. A „fuck” szót erősen megnyomta, mintha káromkodás lenne.

-          I don’t wanna fuck with her! (Én nem akarok vele dugni!) She wanna sleep here. (Ő akar itt aludni.) She lives far away from here, and… (Messze lakik innen, és...) – nem tudta befejezni. Nem talált rá jó szót. Elmerengve folytatta. - What should I do? (Mit kellene tennem?)

-          Why not fuck her? (Miért nem dugod meg őt?) We meet later (Mi később találkozunk), tomorrow, or after tomorrow (holnap, vagy holnapután). I’m not your girlfriend! (Nem vagyok a barátnőd!) I’m just your lover. (Én csak a szeretőd vagyok.)Take it easy! (Nyugi!) Give me a kiss, and go! (Adj egy csókot, és menj!)

Erőltetetten mosolyogtam rá, de ő csak fájdalmas arccal nézett rám összeszorított szájjal. Nem vette be. Én megértően néztem rá, aztán feltápászkodtam, és közelebb léptem hozzá, majd értetlenül meghúztam a vállaimat, jelezve, hogy most mi van, miért nem akar csókot adni. Terhemre volt ez a beszélgetés. Áldásomat adtam arra, hogy vele legyen. Mit tegyek még? Menjek segíteni neki? Ne várjon már ennél többet tőlem. Ő erre a cipő orrát kezdte vizsgálni. Na ne, ezt velem ne játssza! Odaléptem teljesen közel hozzá, és felemeltem az állát a mutatóujjammal, és szigorúan néztem rá. Szomorú kutyaszemeket vetett rám. Odahajoltam hozzá csókközelségbe, és vártam, hogy ellökjön, vagy mondjon valamit, vagy beteljesítse a csókot, de csak nézett bánatosan. Szemében ott lappangott a vágy is, de az önostorozás miatt háttérbe szorult. Végül elszántam rá magam, és megcsókoltam lágyan, és hosszan. Végre hozzáérhettem, ohh… mennyire vágytam erre. Ő kezdetben csak hagyta, majd egyre hevesebben viszonozta is, még a kezével is átkarolt közben, és komótosan simogatta a hátam és a tarkóm közti részt, ami nagyon jól esett. A csók minden nanomásodperce lelkierővel töltött fel, hogy ne csak az agyammal legyen erőm végigcsinálni ezt, hanem a szívemmel is. Aztán a nyakamhoz bújt, és odasuttogta:

-          I can’t believe that! (Nem hiszem el!) There is a girl who tolerate me. (Itt van egy lány, aki elvisel engem.) And I’m an asshole! (Egy seggfej vagyok!) I don’t want to lose you! (Nem akarlak elveszíteni!) Sorry! (Sajnálom!)

-          I do anything as long as you love me! (Mindent megteszek addig, ameddig szeretsz) But we have short time! (De csak rövid időnk van erre!) We should be estimeted everything. (Meg kell becsülnünk mindent!) – a csók kifárasztott, már nem tudtam gondolkodni. Csak vele akarok lenni, átölelni, hozzábújni, puszilgatni. Akkora bűn ez?

-          I don’t wanna lose you! Never! (Nem akarlak elveszíteni! Soha) - Szorított magához szorosabban. Nekem meg az járt a fejemben, hogy ezek mind csak üres szavak. Én egyedül maradok a végén így is úgy is. Minél később persze, annál jobb. 

-          Don’t make you it even more difficult! (Ne tedd ezt még nehezebbé!) - Korholtam suttogva, de közben lágyan omlottam a karjaiba. Kis hülye! Miért drámázik itt össze- vissza? Nem színdarab ez, vagy romantikus film, nem kellenek ide a frázisok. Hangoztatja itt a nagyszabású kijelentéseket, és elcsépelt mondatokat, amik szinte közhellyé váltak már. Nem értem, hogy miért én tudom megtartani a józan eszemet még ebben a kérdésben. Sokára kibontakozott a karomból, és csillogó kiskutyaszemekkel folytatta a legnyálasabb filmek válogatást.

-          You must understand me! (Meg kell értened engem!)-  Szinte könyörgött, hogy értsem meg őt. Ne várja ezt tőlem, nem tudom megérteni miért nem mellettem alszik ma éjszaka. – My life is a disaster! (Az életem egy katasztrófa.) - Már miért lenne katasztrófa? Sikeres, gazdag, mindent megkapott, amire vágyhat egy ember. – I did it so mostly. (Legtöbbször én tettem azzá!) – most a drogokra céloz. Vagy mire? Ugyanmár… senki senm hiábtlan, mindenki csinál ostobaságot, sőt mindenki meg is ismétli azt, úgyhogy ebben teljesen átlagos. Nem kell itt a dráma! -  I’ve always said: If it's a girl coming, I'll change. (Mindig azt mondtam, hogy egyszer jön egy lány, és érte meg fogok változni.) I’ll be better! (Jobb leszek!) This girl is you! (Ez a lány te vagy!) And I try to change! (És én próbálok változni!) It’s hard, but I can do it! (Ez nehéz, de meg tudom csinálni!)- Bár életem talán egyik legszebb vallomását hallottam, mégsem tett boldoggá. Nem értettem vele egyet, nem hittem el. Abban sem voltam biztos, hogy én vagyok a lány, akire várt.

-          If I am the one whom you waited for, I'll accept you. (Ha én vagyok az, akire vártál, el foglak fogadni!) Maybe you must change? (Talán változnod kell?) If it's required don't force it. (Ha me is kell tenned, ne erőltesd.) It's going to be work by itself. (Menni fog magától.) – Azt hiszem ezekre a szavakra várt egész életében, mert könnybe lábadt a szeme, amint befejeztem a mondandómat. Komolyan gondoltam. Talán idealista vagyok, de hiszek abban, hogy van olyan ember, akit nemhogy nem idegesítenek a hibáid, hanem egyenesen szereti őket. Még nem ismerem annyira, ez tény, de eddig úgy érzem, hogy képes vagyok őt elfogadni úgy, ahogy most van.  A könnyeivel küszködve elfordult tőlem, és keserűen tört ki belőle:

-          I talk about this!(Erről beszéltem!) I’m just a trouble maker! (Én csak egy bajkeverő vagyok!) I’m not... (Én nem vagyok…) - Nem találta a megfelelő szót! Nem értettem miért utálja ennyire magát. És egy nagy adag szerencsétlenség vagyok, életképtelen, és ráadásul meg is vagyok átkozva azzal, hogy mindent elvesztek, ami fontos nekem, de azért képes vagyok még elhinni azt, hogy szerethető vagyok.

-          You are an blu angel for me! (Te nekem egy kék angyal vagy!)– Mondtam annyira mélyen a szemébe nézve, amennyire csak lehet. Elmosolyodtunk mind a ketten.

-          What does it mean? (Mit jelent ez?) – Még a könnyek csillogtak a szemében, de jóízűt kacagott rajtam. Én örültem ennek.

-          An Angel mean good, no? (Egy angyal jót jelent, nem?) You are not white or black… It’s to simple. (Te nem vagy fehér vagy fekete… Az túl egyszerű.)- vigyorogtam rá – You are sexi blue! (Te szexi kék vagy!) – jelentettem ki büszkén, és most úgy is néztem rá, mint egy anya, aki büszke a fiára. Ő értékes, pótolhatatlan, és különleges. Nem igaz, hogy ezt nem látja!

-          You see me better that I am ! (Te jobbnak látsz engem, mint amilyen vagyok!) – egy utolsó kövér könnycsepp gördült le az arcán, amit lomhán a tenyerébe kent, majd nyelt egy nagyot. Ezután nyugalom töltötte el az arcát, és meghatottan mosolygott rám. You are better, then I was waiting for. (Jobb vagy, mint amire vártam.) – Átkarolt, és az arcomhoz nyomta az övét - You are perfect! (Tökéletes vagy!) – Na most ez tényleg jól esett. Ezt valóban szívből jövőnek, őszintének éreztem. Éreztem, ha nem megy el most, akkor ideláncolom, és többet nem eresztem el. De emlékeznem kell rá, hogy ő nem az enyém, és én nagy vagyok az övé. El kell engednem.

-          You must go! (Menned kell!) – nehéz szívvel, de még azt is hozzátettem: Be good boy, and don’t play with Jessica! (Légy jó fiú, és ne játssz Jessicával!)- Nem szeretném, ha még az a lány is tönkre menne a mi kis zűrös románcunkban. Talán még drukkolok is neki, hogy miután én nem leszek Josh mellett, tegye boldoggá.

-          Ok! I must tell him the truth! (El kell mondanom neki az igazat!) – Adott még egy röpke csókot, és elindult az ajtó felé. Még az ajtóban megállt, és intett egyet egy kedves mosoly kíséretében, aztán elment.

Ez a pasi lesz a vesztem! Úgy jó, ahogy van, csak csiszolgatni kell maximum. Inkább elhagyom előbb, mintsem miattam megváltozzon. A kapcsolatokban úgyis összecsiszolódik a két ember, észrevétlenül is közelebb kerül a személyisége, az ízlése, a temperamentuma a másikhoz. És ez jó dolog, ha belülről jön. De szándékosan szinte kényszeríteni kifejezetten rossz dolog! Ha szeret, megy magától, ha nem, akkor úgyis veszteség lesz a vége. Mint egy szervátültetés, olyan egy kapcsolat. Ha valamilyen körülmény nem megfelelő az idegen test kilökődik a szervezetből.

Egyébként sem szeretném, ha neki vagy nekem bármiről le kellene mondanunk, azért, hogy együtt legyünk. Márpedig ha együtt maradunk nekem a magyarságomról biztos, hogy le kellene mondanom, neki pedig biztosan le kell mondania arról a karrierről, amit Jessica mellett remélhet az ismertségük révén. Túl nagy ár lenne bármelyik, amibe bele keserednénk.