Pénzt vagy életet?

Megint egy szép nap kezdődött, de én olyan gyűrötten ébredtem, mint még soha. Rosszul aludtam, valószínűleg nem véletlenül, és emiatt végtelenül morcossá váltam. Tudtam, hogy előbb utóbb beszélnem kell Josh-sal arról, hogy mit tartogat nekünk a jövő.  Elhúzódtam Joshtól, aki lement nélkülem reggelizni, és én csak sokkal később mentem utána. Lementem, de sehol nem találtam. Aztán elkezdtem keresni a házban. Már megint miért teszem ezt? Megbántom ok nélkül? Mi a bajom nekem? Most ezért ne legyek vele, hogy veszekedjünk. Most vagy huzzak innen a picsába most a pénzzel, vagy felejtsem el, és viselkedjek úgy, mint előtte.

                Annyira nem gigantikus ház, de ha meg akarsz benne egy valamit találni, mégis elég nagynak bizonyul. Az egyik legutolsó helyen volt, mint amire számítottam, méghozzá négykézláb, márkás ruháit felhajtogatva a végtagoknál ült az üres jakuzziban. Ez két dolgot jelentett számomra: 1 - mégsem utál olyan nagyon, 2- jakuzzizni fogunk. Mind a kettő lehetőségnek nagyon örültem.

Persze az öröm mellett rögtön felbukkant a kétely, hogy nem lenne-e egyszerűbb mind a kettőnknek, ha fognám magam és kisétálnék azon az ajtón. A jegyem hazafelé megvan, és még egy kis jutalmat is kapok, ha lecimborálok az ördöggel. Ez a világ legnehezebb döntése volt most számomra. Elképesztő lelki gyötrődés volt ez, mintha a pokolban döfne mellkason száz kicsi ördög. Kis lelkiismeret furdalás, fűszerezve egy kis önfeláldozással, a másik boldogsága érdekében, majd felöntve egy jó adag morális vívódással, hogy ki akar jót és ki rosszat ebben a történetben. Mivel, ha nekem van igazam, akkor ők a rosszak, ha nekik van igazuk, akkor valóban én vagyok a rossz, és teszem tönkre sokak életét, és egy tündöklő világhírnevet. Azt hiszem mindenkinek nyilvánvaló, hogy Josh belül szenved, vívódik, kínlódik, csak a pontos okát nem értem. Én rájuk tudom fogni a legegyszerűbben, ők pedig a nőkre, ami jelen esetben én vagyok. Vajon Josh ezt hogy éli meg? Ő tudja a szenvedése valódi okát, vagy a túlélésen kívül más nem nagyon jár a fejében? Az is érdekes kérdés, hogy mikor kezdett el szenvedni, a karrierje kezdetén, vagy már előtte is, esetleg valami a karrierje alatt törött el benne?

Ha feltételezzük, hogy igaz, ami Tibi mondott, a filmvásznon a megjelenésemig semmi nem csapódott le abból, ami a színfalak mögött zajlott benne. Vagyis egyértelmű, hogy én valamilyen irányba kimozdítottam ebből a tetszhalott állapotból. Már csak két kérdés van ezzel kapcsolatba: Milyen irányú elmozdulás történt, jó vagy rossz? Illetve visszaállítható a távollétemmel, vagy visszafordíthatatlan az érzelmi változás? Kérdések, kérdések… töprengésből tele a padlás, és semmi kedvem a szennyesben turkálni. Itt kéne hagynom, és kész!

Ugyanakkor mi van, ha mégis én vagyok a jó… felelőtlenség lenne egy ilyen érzékeny, sebezhető lelket eldobni, minden iránymutatás nélkül. Ritkán van az efféle döntésnek pozitív kimenetele. Csak a mélybe lökném kapaszkodó nélkül. A szerek bódulatába menekülne, és az szinte biztosan hogy nem végződhet jól. A szerek használata egyáltalán nem kihagyható tényező a képletben. Tegyük fel, hogy a karrierje alatt folyton használt valamit, és emiatt hozott egy bizonyos egyenletes szintet. Most, hogy miattam kevésbé nyúl szerekhez, és ez teljesen biztos, mert a zavartság, és a bódultság azonnal szembetűnik nekem, ezért kizártnak tartom, hogy ne vegyem észre, ha titokban próbál meg mellettem cuccozni, akkor lehet a színészi játékának romlása a más tudatállapot, vagy a leszokással járó fizikai tünetek eredménye is. Azt kizártnak tartom, hogy csak benyomva tudjon játszani, hiszen gyerekként biztosan nem tömte magát tele. Az sem kizárt, hogy eddig a civil életben cuccozott, és a forgatásokra összeszedte magát, és most a civil életben szedi össze magát miattam, így marad a bódultság a forgatáson. Nehéz ezt így megmondani, hiszen én csak attól a pillanattól kezdve vagyok képes megítélni őt, amióta először személyesen megpillantottam. Valamiért nem is próbálom meg a filmekkel azonosítani, nem megy, sőt egyre inkább érzem úgy, hogy a filmes emlékek helyébe valós érzelmek, és gesztusok lépnek. Persze pontosan meg tudom mondani melyik filmben, milyen jelenetekben vett részt, és a sorozatepizódokat is fel tudom idézni, de az nem ő. Az csak külsőre hasonlít arra, akit én ismerek, a lelke teljesen más. Ha rágondolok, nem az a romantikus jelenet jut eszembe, amit a legutóbbi filmjében láttam, hanem az ahogy rám néz. Egyáltalán az furcsa, hogy én belelátok abba az időszakba is, amikor ő még azt sem sejtette, hogy a világon vagyok.

                Épp leültem a gondolataimmal a kanapéra, amikor Josh lejött az emeletről. Odafordultam hozzá, és próbáltam felmérni a terepet és a helyzetünket egymáshoz képest. Ő rám sem nézett, a konyhába sietett, és céltudatosan az egyik fiókban kezdett turkálni. Nem tudom, hogy szándékosan nézett levegőnek, vagy csak így jött ki a lépés, de én szenvedtem a hatásától. Nem akartam vele rosszban lenni, nem akartam megbántani, nem akarom elkerülni, és nem akarok vele „ki az erősebb egyéniség”-et játszani, ha maradok, akkor jól akarom magam érezni vele, ha elmegyek, akkor meg jó emlékeket akarok itt hagyni. De Josh, amilyen céltudatosan lejött, olyan céltudatosan fel is ment az emeletre egy kósza pillantást sem vetve felém alamizsnaként, úgyhogy felpattantam, és elindultam utána az emeletre.

                A jakuzzi üres medencéjében kuporgott kitekert pózban, és valamit nagyon próbált meg ügyködni rajta, egy kicsit gondolkoztam azon, hogy biztosan megzavarjam-e, de aztán úgy döntöttem, hogy tudnom kell, mennyi az annyi. Beléptem szobába, leguggoltam, és érdeklődtem.

-          Can I help you? (Tudok segíteni?) – nem érkezett válasz rögtön, halk nyögésekkel igyekezett elérni a célját, ami nem jöttem rá, mi volt. Aztán egy nagy nyögéssel felegyenesedett, és kimerültem nekidőlt a medencének a hátával.

-          I don’t think you could. (Nem hiszem, hogy tudnál.) – vetette oda lenézően, és eszébe sem jutott odafordulni hozzám.

-          The problem is so serious? (Olyan komoly a probléma?) – végre rám nézett, de pillantása megvetően sugározta, hogy „te is tudod, hogy nem ez a bajom”

-          I can handle it! (Tudom kezelni!) – morogta sértődötten, és visszafordult a munkaterület felé.

-          You are such a technical genius? (Ilyen technikai zseni vagy?) – gúnyolódtam játékosan.

-          At least I achieved something. – Ezt nem értettem.

-          Atlast… what? – Próbáltam megfejteni, és vártam, hogy ismételje meg, vagy mondja másképpen. Nagyokat sóhajtozott, aztán elkezdte szavanként mondani.

-          At, least, I, achieved, something… - továbbra sem értettem, így tovább sóhajtozott mindenhova tekintgetve, csak felém nem. Aztán befejezve a kínlódást egy utolsó nagy sóhajjal felém fordult, és mogorván motyogni kezdett. – Give me half an hour! (Adj fél órát!) I finish it. (Befejezem ezt.)

-          I’ll cook. (Én meg főzni fogok.) – megrántotta a vállát, amivel kifejezte, hogy akár főzhetek is. Őt nem érdekli mit csinálok. A közöny az baj… Nagy baj! Menteni akartam a helyzetemet. Nem akartam, hogy ez legyen a vége. -  I'm sorry if I offended you. (Sajnálom, ha megbántottalak.) – Szinte felkiáltott!

-          My problem is not with you! (A problémám nem veled van!) We talk later! (Később beszélünk!) – morgott türelmetlenül.

-          Okay! – sóhajtottam, és otthagytam.

Próbáltam elterelni a gondolataimat a beszélgetésről, és kitalálni, hogy hogy lehet sok nem összeillő ételből ehetőt főzni, és neki is álltam a veszélyes kísérletezésnek. Eléggé veszélyes vállalkozás egy mérges férfi elé rossz ételt tálalni, de se helyismeretem, se pénzem nem volt normális alapanyagok beszerzéséhez. Amikor elkészült, még próbáltam kiegészíteni ezzel- azzal, és a végeredmény egész tűrhetőnek tűnt számomra. Josh még mindig nem jött le, így kénytelen voltam megnézni, hogy mennyi ideig nem ér rá még, mert feleslegesen nem tartom melegen, inkább majd újramelegítem, ha végez.

Felérve hallottam, hogy folyik a víz, és láttam, hogy Josh éppen folyóvíznél takarítja a jakuzzit, az egyik kezében a tust tartva, a másik kezével a falát sikálva. Csurom vizes volt, és annyira koncentrált. Teljesen lehetetlenség nem belezúgni folyton újra, és újra. Bementem a szobába a törölközőjéért, amit már úgyis ki kell mosni, mert tiszta homok. Amikor elzárta a vizet, én bementem, és odaadtam neki a törölközőt, amit ő meglepve fogadott el. A tekintete egy pillanatra megszűnt szúrósnak lenni, és talán már a megbocsájtás is megfordult a fejében, de aztán újra felvette a sértődött maszkot. Megkérdeztem, tőle, hogy jön-e enni, vagyis „Are you coming to dinner?” Bólintott közönyösen, és még egy fintort is vágott. Ez talán már egy kicsit sok, azért egy kis rossz kedvért nem kéne ilyen súlyosan büntetnie. Lementem, és kitálaltam, majd mivel még mindig nem jött, elkezdtem a Tabomat nyomogatni.

-          Eszembe jutott, hogy nem értettem, amit mondott, hát megpróbáltam kikeresni mi lehetett az. At least az nem volt nehéz, de ami utána jött. Blablabla something… Az egyetlen kifejezés volt a már említett: At least I achieved something. Ez úgy tűnik, egy sértés volt, „Legalább én elértem valamit / értek valamihez. ” Akkor persze csak éreztem, hogy nem túl kedves megjegyzés hangzik el, de megértem akkor, hogy mit szeretne ezzel mondani, akkor biztosan mérges leszek, és összeveszünk. Elég kemény kritika, amit nem tartottam jogosnak, de igaz. Magam miatt is lépnem kell egyik vagy másik irányba. Alig maradt kilenc hetem addig az időpontig, amíg végleg haza kell mennem. Gondoltam egyet, és írtam egy sms-t Ívinek:

„Szia! Szeretnélek megkérni, hogy nézz nekem körül munkaügyben, hátha valamit még én is meg tudnék csinálni. Jobb lett volna, ha nem gyújtom fel az előző munkahelyemet, de most hogy már jobban vagyok, jól jönne egy új lehetőség, lehetőleg közelebb hozzád. :D Köszi: Aji.”

Nem is tudom ezzel a kéréssel miért vártam idáig. Nyilvánvaló volt, hogy Josh itt nem nekem nem fog olyan munkát adni, meg ha ad is, elnézi, ha nem csinálom meg. Tartozom neki, mert pénzt küldött Olíviának, amit azzal, hogy itt henyélek az óceánparton nem terem magától. Aztán persze nincs garancia, hogy megkapom a béremet, ha hazaevickélek, és nem mehetek haza üres kézzel. Értelme kell, hogy legyen az ittlétemnek, nem szeretném, ha az maradna meg mindenkinek, hogy idejöttem szeretőt tartani, meg lébecolni.

Josh végre lejött, de a kaja így is kihűlt, úgyhogy melegíthettem meg újra. Odatoltam elé a Tabot, amíg én ezen ügyködtem, a szótárban az általam feltételezett mondattal.

-          You said that? (Ezt mondtad?) – kérdeztem neki háttal.

-          Don't get me started on that. – Nem értettem ezt sem, és nem is fárasztotta magát tagolással, vagy magyarázattal, pötyögött a Tabba, és a hátam mögé állva elém tartotta. A képernyőn ez volt olvasható: Kif.; Jelentés- Ebbe most ne menjünk bele.

-          Huh… - sóhajtottam fel, jelezve, hogy „tipikus pasi, mond valamit, és utána nem akar róla beszélni.”

-          I’m sorry! (Sajnálom!) – Mérgesen fortyogtam. Megértem, hogy férfi, és a férfiak szeretnek úgy tenni, mintha mi sem történt volna, ha az nekik kellemetlen. Persze megértem azt is, hogy csalódott és dühös volt, amiért goromba voltam, és ez az én hibám, ezért nincs jogom őt hibáztatni. Attól még, hogy most már tudom, amit mondott fájdalmasan érint. Keserű szájízzel csendben maradtam, és tettem a dolgomat, Josh pedig letette a Tabom a pultra mellém.

Hátrébb lépett, és én azon gondolkodtam, miért nem tudja vissza rakni a Tabot oda, ahonnan felvette. Nem szeretném, ha ráfröccsenne valami, és tönkre menne. El akartam tenni, és megtörölni a kezem, de a következő pillanatban Josh hátulról hozzám nyomta a medencéjét, és a combomra téve a tenyerét húzott magához. Belecsókolt a nyakamba többször, végül a nyakamhoz bújt. Az előző pillanatban zaklatott, bizonytalan, megbántott, keserű voltam. Amikor hozzámért ezek az érzések porfelhővé váltak. Ha egymáshoz érünk, mindkettőnk megnyugszik. Hihetetlen ez a megnyugvás, mit egy varázslat. Ha eltávolodunk, mogorvák leszünk, és ha újraegyesülünk, béke önt el mindkettőnket. Ha a varázslat megtörténik, csak az egymás iránt érzett vágy és szeretet marad, ami szélviharként fújja arrébb az összes többi érzést a világon. Egy szívből jövő érintés, egy kedves gesztus, egy apró nüansz, és helyreáll a rend, újra beköszönt a harmónia. Érdekes ezt átélni, mintha nem lennék ura az érzéseimnek, de örülök, hogy van valami, ami ennyire jó érzés. A tökéletes Kánaánt az hozta el, amikor én is nekidőltem, és végigsimítottam az arcán. Az érzések elektromos viharként futottak át rajtam, amit csak becsukott szemmel voltam képes átvészelni. Amikor átvonult a vihar rajtam, nagy levegő kellett, hogy újra kinyissam a szemem, és magamhoz térjek, hiszen kész az ebéd, megint, és nem akarom újramelegíteni, megint. Egy ilyen hétköznapi dolog választ el minket, megint.

-          Let's eat! (Együnk!) – mondtam határozott, de kedves hanggal.

-          Summer will soon be over… - suttogta, és nem engedett. „A nyárnak hamarosan vége…” Igen ez nekem is feltűnt, de most mit kezdjek ezzel.

-          I know! (Tudom!) – mondtam nyugodt hangon, szinte hangsúly nélkül.

-          You can not leave! (Nem hagyhatsz el!) – borult a tarkómra, szinte könyörgő hangon. Ne tedd ezt velem, Josh! Ne most, amikor minden percben foghatom a sátorfámat, és kisétálhatok azon az ajtón.

-          You are not yourself! (Nem vagy önmagad!) – A mondat közben óvatosan jeleztem, hogy mozogni szeretnék, amit megértett, és szembe fordultam vele.

-          I’m now myself! (Most vagyok önmagam!)- A homlokomhoz nyomta a homlokát, és becsukta a szemét, szinte imádkozva, hogy a beszélgetés ne forduljon újra a kárunkra.

-          I'm glad for you're happy. (Örülök a boldogságodnak.) I'm glad for my happiness too. (Örülök a saját boldogságomnak is.) But if we can’t be together outside, it’s no good! . (De ha mi nem lehetünk együtt odakinn, az nem jó.) Sooner or later it ruining as. (Előbb vagy utóbb tönkretesz minket.) – felemelte a fejét és szomorúan rám nézett.

-          You have right! (Igazad van!) – Elgondolkodón lefelé pillantott, de az arcát nem mozdította. Majd elhatározásra jutva újra rám pillantott, és a tekintetében minden benne volt. - I like you better than anybody in the world. (Jobban szeretlek bárki másnál a világon.)- Ijesztő volt ezt hallani, és érezni azt, hogy valóban így érez. És tudni azt, hogy valójában én is pontosan ezt érzem. Ez kínzás mindkettőnknek, de ugyanakkor áldás is. Nehezen tudtam megszólalni, és akkor is csak két szót tudtam kinyögni.

-          Me too! (Én is!) – Meghatottam nézett rám, és érzékien megcsókolt. Ebben a csókban benne volt minden, amit érzünk egymás iránt, és egy nagy adag hála istennek, hogy ezt képesek vagyunk érezni, és hála a másiknak, hogy kihozta belőlünk ezeket a szunnyadó érzéseket.

Nagy nehezen csak sikerült eljutnunk az ebédig, ami nem volt éppen a világ legjobb étele, sőt leginkább a „soha többet nem ennék ilyet” kategóriába sorolnám, de ezen azért nem estem kétségbe, mert teljesen biztos voltam benne, hogy még egyszer nem is fogom tudni ugyanezt produkálni, hiszen már azt sem tudom mi minden van benne.

Ebéd után áztattuk magunkat egy kicsit a jakuzziban. Én izgatottan és félelemmel vártam, hogy mást is akar-e majd, hiszen azt mondtam, hogy itt akarom csinálni, de semmi jelét nem adta ennek, és meglepődtem, hogy én ennek örülök. Túl nagy lenne a nyomás rajtam, hogy ezt én akartam, és jobbnak, legalábbis emlékezetesebbnek kéne lennem Jessicánál. Amikor már biztos voltam benne, hogy nincsenek ilyen szándékai már én is teljesen átadtam magam a buborékok nyugtató, masszírozó érzésének. Még akkor is csak az utolsó pillanatban másztam ki, amikor Wc- re kellett mennem.

Olyan gyorsan telt így az idő, mire erőt vettünk szétázott végtagjainkon, hogy kiszálljunk, már késő délután volt. A pihenés fáradttá tett minket, ezért még pihentünk egyet összebújva az ágyon, aztán Josh indítványozott ez rövid sétát a parton. Még mindig forróság volt, úgyhogy tényleg rövid volt a séta. Jó volt vele lenni, és nagyon jó érzés volt itt lenni. Bár a táj nélküle is festői, nélküle fele ennyire sem tudtam volna értékelni.

Amikor elkezdődött a naplemente elindultunk befelé, nehogy megegyenek minket a bogarak, és letelepedtünk a Tv elé. Pankrációt nézett, amit én a legkevésbé sem tudtam értékelni. Szerinte ezt minden amerikai imádja ezt a sportot, ami egyszerre harcművészet, egyszerre színház. Én csak azt láttam benne, amit Amerikában utálok, giccset, és nyersséget, hamis igazságérzetet, drámát ott, ahol valójában nincs. Josh arcát néztem a számomra visszataszító, és gyomorfogató csépelés helyett. Ő élvezte, az undor ült az arcára a vér, a megjátszott esések, és az eljátszott kegyetlenkedésekből áradó barbárság után, és az öröm egy az általa kedvelt figura sikeressége láttán. Mint egy gyerek a cirkuszban.

Én fáradtnak éreztem magam, és amióta ismerem, először éreztem azt, hogy nem akarok vele lenni, annyira nem bírtam, amit nézett. Jeleztem, hogy felmegyek ágyba bújni. Ő beletörődve bólintott, és nézte tovább a Tv-t. Az ő szobájába mentem, hiszen attól még, hogy nem vagyok kíváncsi arra, amire ő, attól még szeretem, és szeretnék vele összebújva aludni. Már aludtam, amikor végre éreztem, hogy besüpped az ágy mellettem, és hogy valaki átkarol. Én is hozzásimultam, majd nyugodtan, és békésen aludtam tovább, mint egy kisbaba. Ő nem hagyott békén, és felrángatott az édes álmomból. A hátamra fordultam, és jeleztem, hogy én aludnék.

-          I want touch you! (Meg akarlak érinteni!) – na már ekkor tudtam, hogy ebből most szex lesz, de álmos voltam nagyon. Azt csinál amit akar, de ne ébresszen fel.

-          Okay! Do it! – simogatni kezdett, és lehúzta a bugyimat is közben, amennyire tudta, és a felsőmet is felhúzta, hogy látsszon a mellem.

-          Your breasts are beautiful. – Jól értettem? A melleim gyönyörűek? Nem én? Nem a testem? A melleim… remek! Most repessek az örömtől? A hasamat simogatta sokáig lassan, amivel csak azt érte el, hogy újra megérkeztem a bárányfelhők közé álomországba. Arra keltem fel, amikor a „pussy”- mat kezdte el dörzsölni.

-          I'm really tired! (Tényleg fáradt vagyok!)

-          Okay! – elvette onnan a kezét. - Let me that it touch it? (Hagyod hogy megérintsem ezt?), és az egyik ujjával finoman megbökte a mellemet.

-          Oh, come on! (Jaj ne már!) – morogtam félálomban.

-          I promise you (Megígérem neked)… - játszani kezdett az ujjával a bőrömön - if it wrong for you (ha rossz neked)… I will stop it! (abbahagyom.) Okay? – úgyis tudtam, hogy rossz lesz, úgyhogy megrántottam a vállamat.

Ő erre már birtokba is vette a nyereményét. Távol a bimbóktól simogatta csak az ujjbegyeivel, hogy az egyik, hol a másik mellemet. Aztán távolodni kezdett tőle, és mindenhol körbe alaposan masszírozni kezdett. Nagyon jól esett főleg fölötte, hiszen ott tartják az izmok, meg miegymás, és bizony elfáradnak. Észre is vette, ezért itt sokáig is nyomkodott. Aztán ment tovább óvatos mozdulatokkal simított, és elérkezett a mellem külső oldaláig, ahol érdekes dolgot tapasztaltam. Volt egyetlen egy pont, ahol jól esett. Nem is értem, hogy tűnt fel neki, hogy ott jó nekem, de mégis feltűnt, mert újra keresni kezdte a lágyan siklatva a bőrömön az ujját, hogy hol is van az a bizonyos pont. Ahogy kétszer- háromszor áthúzta rajta a kezét rájöttem, hogy itt nem egy pontról van szó, hanem egy egész vonalról. A mellem szinte azonnal megfeszült, és a bimbóm is összehúzódott. Hagyta is az egyik mellemet, ment a másikra, és ott is megkereste ugyanezt. Itt egy kicsit tovább tartott, de itt is megtalálta. Nagyon jó érzés volt, nem gondoltam volna, hogy egyszer a fájdalmon kívül mást is tud nekem okozni egy pasi a melleim által. Aztán abbahagyta.

-          It was bad? (Rossz volt?) – kérdezte úgy, hogy a hangjában már benne volt a válasz i, hogy nem. Did you enjoy it? (Élvezted?) – megrántottam a vállam, hogy nem tudom, nem volt olyan rossz, mint gondoltam, ennyi. Erre megfogta a kezem, és a saját kezével odavezette a nemi szervemhez, és az egyik ujjamat odadugta. Nem értettem mit akar, de hagytam. Amikor odaért az ujjam, akkor jöttem rá, hogy mit akart. Eléggé benedvesedtem… nagyon is… Hmm… Ki gondolta volna? Kinyitottam a szemem, és hitetlenkedve megkérdeztem tőle:

-          Who are you and what are you doing to me? (Ki vagy te, és mit csinálsz velem?)- széles vigyorral felelt.

-          I just love you all the way you let me. (Én csak szeretlek minden módon, ahogy engeded.)

-          Okay… do it! (Oké… tedd!) – nevettem rá kacéran.

Még ki sem mondtam a mondatot végig, de már nyúlt a gumiért, és húzta is fel. Szétnyitotta a lábaimat, és a dereka köré csavarta, és már meg sem lehetett állítani, mesterien tette a dolgát. Úgy hatált belém, mintha már órák óta csinálnánk, pedig csak most kezdtük el. Kezdetben még felegyenesedve, velem merőlegesen térdelt, de azt hiszem a 6. orgazmusomnál oda hajolt hozzám, és úgy magáévá tett vagy 10szer, mire ő is beteljesült. Mikor befejezte már annyira elfáradtam, hogy vágytam a pihenésre, úgyhogy ha nem ment volna el, én kértem végre egy kis szünetet. Nagyon jó volt, és tényleg megdöbbentő, hogy egyik percről a másikra mennyire szó szerint megtanított élezni. Soha nem volt még olyan velem, hogy egymás után minden egyes szex közben elmegyek. Az meg még ritkább volt, hogy egymás után többször is… Most meg egyszerre csak egyik orgazmusom a másikat éri? Óriási a különbség! Persze nem csak a jó szex miatt nem tudok betelni vele. Egyszerűen imádom!