Manuális élvezetek 

Még fél 6 sem volt, de én már csak forgolódtam az ágyban, egyszerűen nem tudtam kivárni az újra találkozást. Feszült, és izgatott voltam. Minden idegszálammal készültem a következő lehetőségre, amikor mutathatok neki személyemből valamit. Nem bírtam az ágyban hánykolódást, és tehetetlenséget. Inkább a fürdőben tollászkodtam, fürödtem, hajat mostam, ilyesmi. Arra gondoltam, hogy megszabadulok a szőrömtől, de aztán elvetettem az ötletet, mert még volt vissza egy napom a nehéz napokból. És hát akkor meg minek. Ezeken a napokon nagy szükség van rá.

                A délelőtt ugyanolyan nehezen telt el, és fél egy körül, amikor a konyhában tálaltuk az ebédet Ignacioval, akkor jött be Gabriel a szokásos savanyú képével, és fintorogva közölte, hogy megjött, Josh, és Simon. Joshnak persze örültem, de… a szememet forgattam Simon jelenlétének gondolatára. Nem tudom miért, rosszul vagyok, amint Simonra gondolok. Ellenszenves még a neve is, rossz érzésem van vele kapcsolatban. Szerintem nem jó ember, és Joshban csak a pénzt látja. Miért van ez mindig itt? Nem tud kimászni Josh fenekéből? Arra a gondolatra viszont, hogy Josh a házban van, vadul dörömbölni kezdett a szívem, és liftezni a gyomrom, amit alig tudtam leplezni. Ráadásul Ignacio halából egy fél tányérral tudtam enni, annyira izgatott voltam. Találkozni akartam vele, minél előbb. Nem bírom tovább nélküle!

                Ebéd után mindenki ment a dolgára, és nekem is vissza kellett mennem a kisházba mosni, mert kaptam egy nagy adag konyhai törlőt, hogy mosva, vasalva vigyem vissza reggelre. Mondanom sem kellett, nem volt hozzá kedvem. Úgy döntöttem, hogy a kosarat inkább leteszem a bejárat mellett, és felosonok a csigalépcsőn. Látnom kell, hogy tényleg itt van-e. Nem ér, hogy csak ő jöhet hozzám. Ennyi rosszaság még talán belefér!

Még félúton sem tartottam, amikor nyílt az egyik ajtó, Josh ajtaja. Lassítottam lépteimet, és megpróbáltam észrevétlen maradni. Josh a tükör felé fordulva, nekem majdnem háttal, igazgatni kezdte a gallérját, majd a hasa környékén is matatott. Biztos begombolja az ingét. Most fekete ing volt rajta, és őrjítően szexi volt ebben is. Nem szóltam semmit, csak halkan közelítettem felé, gondoltam meglepem, de lefagytam, amikor megint kinyílt az az ajtó, amin az előbb kijött. Simon volt az. Valamit mondott neki, ami nem tűnt túl kedvesnek, de nem kiabált, inkább csak csendes terrornak hangzott. Tisztán hallottam, amit mondott, olyan közel voltam hozzájuk, de egy szófoszlányt sem tudtam kivenni. Biztos, hogy ez a pasi rossza hatással van az én kis drágámra. Josh szó nélkül bólogatott neki. Aztán Simon önkénytelenül felém nézett, és elhallgatott. Josh kíváncsian megfordult, és elkerekedett a szeme. Valami ilyesmi lehet a halálra rémült arckifejezés. Simonra nézett, aki gúnyosan végigmért. Aztán Joshnak mondott valamit, amit megint csak nem értettem, és Josh rám pillantva bólintott. Csak a fejét fordította felém, és azonnal vissza is nézett Simonra. Mi folyik itt? Simon nekem hátat fordítva, Josh mellé állva  folytatta a mondandóját, de Josh tekintete újra meg újra rám tévedt, majd vissza- vissza nézett Simonhoz. Szerencsétlenül álltam ott. Csak meg kellett volna fordulnom, és lemenni a lépcsőn, de ott tart a kíváncsiság. Simon felém mutatott, de oda sem fordult, Josh erre végleg rajtam hagyta szomorú tekintetét. Én értetlen arccal álltam ott.

Végül kezdett számomra is kínossá válni a szituáció. Legszívesebben kimentettem volna Josht Simon karmaiból, de nem tehetem meg, amíg Josh erre valamilyen engedélyt nem ad. Úgyhogy elindultam feléjük, mintha arra lenne valami dolgom, végig Josh szemébe néztem, és vártam, hogy tegyen vagy mondjon valamit. Amikor elhaladtam mellettük, szinte éreztem Simon hátamba fúródó tekintetét, mintha kést döftek volna belé. Ő rosszabb, mint az anyja, mert ő sunyi. Ráadásul az anyja szereti a fiát, Simon viszont nem sok érzelmet táplál iránta, csak eszközként kezeli.

Már majdnem 6 óra volt, éppen vasaltam már a kész konyharuhákat, amikor kopogott Josh az ajtón. Csak kiáltottam, hogy „Come in!” (Gyere be!), nem voltam biztos, hogy ő az, bár erősen reménykedtem benne. Bejött, és én rá mosolyogva mondtam, hogy „Hi!”, aztán folytattam a vasalást. Odajött, és hátulról átölelt, és a fülembe súgta: „Szia!” Meglepett a közvetlensége, és az is, hogy egyre jobban, illetve magyarosabban ejti ezt a köszönést! Én letettem a vasalót, és hátra hajoltam, neki támaszkodva, ami nagyon jó érzés volt. Az arca, érintette az én arcomat, amibe beleborzongtam. Maradtam volna még így pár évig, de a feladattudatom győzött, odafordultam a füléhez, és belesúgtam félhangosan: „Wait a second, please.” (Várj egy percet, kérlek!) „I finish it!” (Befejezem ezt!) Ő erre elengedett, aminek a következményeképpen szembesültem teste nyomának hiányérzetével, amit ő is minden bizonnyal nehezen dolgozott fel, mert türelmetlenül mormolni kezdte: „ Wait, wait… Always wait!” (Várakozás, várakozás,… mindig várakozás.) Valószínűleg nem a vasalásra célzott. Megrémített a gondolat, hogy többre vár, de tőlem nem kaphat túl sokat. Ránéztem szúrós tekintettel, de ő kacéran mosolygott. Megnyugodtam.

Amíg vasaltam a kanapén heverészve figyelt, amitől zavarba voltam. Meg is égettem egy kicsit a kezem, de úgy csináltam, mintha csak azért kaptam volna el, hogy megfordítsam a konyharuhát. Nagyon fájt, de nem mutattam ki. Aztán, amikor az utolsó textil is a helyére került a kupac tetején, akkor felé fordultam és széttártam a karom, a tenyeremet felfelé fordítva, hogy ne lehessen eldönteni, hogy azt várom, hogy öleljen meg, vagy csak érdeklődöm, hogy mi van. Felállt, és mosolyogva, csillogó szemekkel odasétált hozzám mélyen a szemembe nézett, és megölelt. Miközben vártam, hogy odaérjen, már nem tudtam leplezni elégedett mosolyomat én sem. Amikor pedig újra megéreztem a testét, azonnal mély „extázisba” zuhantam, és elfelejtettem a világ minden baját.

Megrészegültem az illatától, és szinte szikrázott a bőröm a ruha alatt, ahogy hozzámért. Egy végtelen tűzijáték zajlott le a testemben, és én nem voltam képes ennek ellen állni. Erre nem lehet felkészülni. A fejemet a vállán csúsztatva az arca felé fordítottam, és a szája vonalát bámultam. Tökéletes száj! Meg bőr… és arc. Testének minden textúrája vizuális hipnózisként hat, aminek ilyen mennyiségben nem lehet ellenállni. Elkezdtem csókolgatni az arcát, apró puszikkal, és azon kaptam magam, hogy nem akarok megállni. Egy tizedmásodpercig azért gyötrődtem, hogy biztos vagyok-e magamban, és ő erre sem reagált semmit. Valami belső hang rám parancsolt, hogy ne legyek már ilyen nyámnyila. Erőt vettem magamon, és folytattam a csókolgatást egészen a szája széléig, és belevörösödtem, abba, amit csinálok. Az egész testem forrón bizsergett ettől a pirosságtól, és úgy remegett, mint egy gumilabda, amikor már közel van a földhöz. Végem van, el fogok ájulni. Ezt a sok érzést nem lehet kibírni, ehhez erősebb idegek kellenek. Valahogy túljutottam a mélyponton, és még a szájára is adtam 4 apró csókot, és a szememet zavartan lehunytam, mert szinte belém mart a vágy, hogy megtegyem. Nem megy tovább… ennyire vagyok képes. Úr isten mit tettem? Szégyenlősen becsuktam a szemem. Talán 10 másodperc is eltelt így, azt hittem, hogy elsüllyedek szégyenemben. Mit képzelek én? Nem csókolgathatom őt csak úgy, ha olyan kedvem van.

Már odáig jutottam, hogy elengedem, és bocsánatot kérek, amikor az ő szája ért oda az enyémhez, és mire észbe kaptam volna, már nem tudtam eldönteni, hogy melyik nyelv kihez tartozik. Olyan erős vágytornádó söpört végig rajtam, amit egyszerűen nem lehet leírni. Egy kicsit sem túlzok, hogyha azt mondom, hogy orgazmus közeli állapot lett úrrá rajtam. Egy véget nem érő pillanat volt, és a világ összes érzelmét átéltem közben. Úgy próbáltam magamba szívni, érezni az illatát, minden érintését, ízlelni, mintha ez lenne az utolsó csókom az életemben. Talán tényleg el is ájultam közben, nem tudom, de tény, az agyam súlyos károsodásokat szenvedett. Az biztos, hogy a testem önálló életre kelt, és mintha nem is az enyém lett volna, teljesítette Josh nyelvének minden parancsát. Tessék, itt vagyok! Nem kell tovább várnod! Tégy, amit akarsz. Leszek a szeretőd, a cseléded, bármi, amire szükséged van egyszerre. Kész vagyok erre! Teljesen kitárulkoztam neki ebben a pillanatban lelkileg, és hagytam, hogy átjárjon minden érzés.

Aztán hosszú percek után, szinte zavarba ejtő volt, amikor lefejtette magát a számról. Én még akartam, nem akartam soha abbahagyni. De hát nem lehet mindent örökké. Hálásan, csillogó szemmel nézett rám, vággyal, és reménnyel tele. Nagyon valószínű, hogy az én szememben is hasonló dolog vibrált. Rám nézett egészen közelről, és még egy egyszerű puszit lehet a számra. Azzal a puha, borzongatóan szexi szájjal. Ezt akarom érezni mindenhol a testemen. Persze tudom, hogy nem lehet, ma nem. Holnap talán, úgyhogy csitítanom kéne a vágyaimon, nem biztatni az övéit. De hát… megrészegített a közelsége, mintha nem lettem volna önmagam, legalábbis nem a gondolkodó énem.

Megfogta az egyik kezem, és megfordult a lopott szobám felé, és kedvesen húzni kezdett magával. Jézusom, mit akarhat! Becsukta az ajtót, és ráfordította a zárat. Az járt csak a fejemben, hogy még van egy napom! Nem feküdhetek le vele! Megragadott a derekamnál fogva, és az ágy felé tolt, miközben vadul csókolni kezdett. Aztán amikor lehámozta rólam a cselédköpenyt, és ledobta a földre, akkor újra a derekamhoz tette mindkét tenyerét, és a ruha alatt elindult vele felfelé, a mellem felé. Minden idegszálam megfeszült kínomban, és abbahagytam a csókolózást is. Ő folytatta az utat a kezével, és amikor már hozzáért az ujja hegye a mellemhez, akkor elmondtam vagy 50szer, hogy „no”, és elkezdtem tolni magamtól. Még mindig tűztől lobogó tekintettel, és a saját fogyatékosságomtól való szégyenemmel a szememben néztem rá, és remegő hangot magyarázkodni kezdtem: „Sorry! I hate it!” (Sajnálom! Én utálom ezt!) Kényelmetlenül éreztem magam, és Josh tanácstalan arccal nézett rám, és nem mert közeledni. Nem értette mi van, de vágya el is homályosította gondolatait:

-          What did I wrong?  (Mit csinálok rosszul?) – kérdezte összevont szemöldökkel, vágyával küszködve, de végtelen türelemmel.

-          Don’t touch… this! (Ne érintsd meg…ezt)- mondtam zavartam, a melleimre mutatva - I hate it! (Utálom!) – Őszintén elcsodálkozva nézett rám, mintha ufó lennék. Szégyenkezve elvettem a tekintetem az övétől. És még mennyi mindent utálok az ágyban! El fogom ezekkel üldözni magamtól. Ebben biztos vagyok!

-          Ok! – mondta végül lágyan, és újra közelebb jött, majd átölelt, és a nyakamat kezdte el csókolgatni. Ez tetszett.

-          We must stop it! (Abba kell ezt hagynunk!) – mondtam egészen olyan hangon, mintha nem is az enyém lett volna, és szinte összeomolva próbáltam életben maradni csókjai végzetes ostroma alatt.  

A pólóm alá nyúlt, és nem a mellemet, hanem a hátamat simogatta. Ez jól esett, a gesztus meg pláne, amivel áthidalta a problémát, főleg amikor újra vad csókolózásba kezdtünk megnyugodva vettem tudomásul, hogy nem menekül. Amit csinált valamiért mindig izgatóan hat rám, de ezt még senki nem vette észre. Aztán óvatosan ledöntött az ágyra, az elmém próbált ellenkezni, de a testem úgy omlott össze alatta, mint egy rongybaba. Továbbra is velem szemben, de mellettem telepedett le, simogatott minden bőrfelületet a pólóm alatt a mellemen kívül. Aztán a térdét felhúzva arrébb csúsztatta a térdem, amitől szétnyílt a lábam, és úgy is maradt, hogy biztos ne menekülhessek. Ajjaj! Ebből baj lesz... De ahelyett, hogy az agyamra hallgattam volna, újabb izgalomcunami söpört végig rajtam. Annyira furcsán jól esett ez az ismeretlen tűz, amit kivált belőlem, hogy türelmetlenül vártam, mire hogyan reagálok.

Elméletben próbáltam időben megállítani a dolgok alakulását, de mire annyi erőt vettem volna magamon, hogy kivonjam magam a vonzása alól, és szóljak, hogy „ne”, addigra már a keze becsúszott a nadrágomba, és a szeméremszőrömön kötött ki. Én aggódó tekintettel néztem rá, és elfúló hangon mondogattam, miközben a fejemet ráztam, hogy stop, please (állj, kérlek), miközben erőtlenül tartottam vissza a karját. Annyira élveztem, amit csinál, hogy nem tudtam meggyőzni arról, hogy tényleg álljon meg. Vegye már észre, hogy nem én nem akarom! Nem volt hajlandó végleg megállni, és még nyugtatni is próbált, hogy: „It’s all right!” (Minden rendben van!) Biztosan azt hitte, hogy a borotválatlanságom miatt aggódóm, és határozott mozdulattal indult tovább. Én felnyögtem: „No! It’s not okey!” (Nem! Nincs rendben!) Ekkor már megérezte a furcsa nedvességet a lábam között. Megdöbbenve megállt, és én azt hittem elsüllyedek szégyenemben. Érezte a tisztasági betétet is akkor már. Vad szívverésem csitulni kezdett, az agyam visszavette az irányítást az események felett, és becsuktam a szemem kínomban. Magamat átkoztam, hogy nem bírtam megállítani időben. Kellett ez nekem? Ő közben kihúzta a kezét, és én imádkoztam, hogy ne legyen véres, de ahogy egy pillanatra kinyitottam a szemem azt láttam, hogy döbbenten nézi az ujjait, és nem nagyon ugyan, de igen, olyan volt. Újra becsuktam fájdalmasan a szemem. Most eltűntem volna innen. Most igazán megnyílhatna a föld, szétválhatna az ágy, hogy elnyeljen. „Sorry!” (Sajnálom!) Nyöszörögtem végül a sírás, és a dühkitörés határán.

Nem szólt semmit, felállt, és a fürdő felé ment. Én csak akkor nyitottam ki a szemem, amikor hallottam, hogy a fürdő ajtót nyitja. Ezt jól elintéztem! Büszke lehetek magamra. Nem tudtam volna még egy napot várni arra, hogy szétnyissam a lábam neki? Nem kellett volna bejönnöm vele a hálóba! Nem kellett volna hagynom, hogy csókolgasson, ahogy azt sem, hogy az ágyra döntsön. Egy felizgult pasi, és egy ágy, csak egy dolgot jelenthet. Én meg ostoba módon nem tudtam uralkodni magamon. Hosszú percekig keseregtem ezen, és a végén csak teret nyert a sírás.

Végül feltört belőlem a méreg, és a keserűség! Nem, ez nem történhet így! Itt nem lehet vége! Nem ronthatom ennyire el a dolgokat! Nincs veszíteni valóm, vagy teszek valamit, amivel helyre hozom valamelyest a hibám, vagy egy óriási űrt hagyok az estében, egy visszafordíthatatlan lidércnyomást, és ez a rémálom emléke marad meg bennünk. Lehet, hogy ezzel örökre elveszítem itt és most. Felpattantam dühösen az ágyról, letöröltem a könnyeimet, és a fürdő felé vettem az utat. Kopogtam, de Josh nem válaszolt. Vártam egy kicsit, majd bizonytalanul lenyomtam a kilincset, hátha nyitva van az ajtó. És valóban, a kilincs lenyomódott, az ajtó kinyílt. Josh a csapnál állt, épp akkor zárta el a csapot, amikor beléptem. A tükörben nézett rám, de nem fordult meg. Nem neheztelt, úgy tűnt épp olyam megilletődött és zavart volt, mint én, csak nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A sírás határán voltam újra, de túl nagy luxus lett volna megengednem magamnak a könnyeket. Nem ezért jöttem ide, úgyhogy egy határozott nyeléssel újra úrrá lettem keseredettségemen! Helyre kell hoznom valahogy.

Elindultam hát felé bizonytalan léptekkel, és ő egy pillatanra elvette a tekintetét, majd nagyon sóhajtva megfordult, a kezét maga előtt nyújtva, lazának tűnő mozdulattal összekulcsolta. Azonnal tudtam, hogy mit akar előlem eltitkolni ezzel a mozdulattal, és ő valószínűleg biztos volt benne, hogy sikerült is, mert nem látszott aggodalom az arcán emiatt. Újra nyeltem egyet, de most aggodalmamat csitítottam vele, és még közelebb léptem hozzá. A tekintetét pásztáztam, és láttam benne, hogy tanácstalan. Nem tudja, hogy viselkedjen, és én sem tudom még, mit akarok pontosan. De nem utasította el a közeledésemet, ebből arra következtettem, hogy nem undorodott meg tőlem, vagy ilyesmi.

Aztán egy utolsó nagy lépéssel intim közelségbe kerültem hozzá, és megborzongtam ettől az érzéstől. Átfutott rajtam a hideg, és utána elöntött a forróság. A kezeire tettem a kezemet, és ő egyből a tenyerei közé is zárta őket, talán tartott attól, hogy megérintem ott. Ekkor arra gondoltam, hogy lehet, hogy nem is előlem menekült ide, csak azt várja, mikor lankad le. Rájöttem, hogy nem akarom, hogy lelankadjon. Ha tehetném itt és most rávetném magam, de mivel nem tehetem… Az egyetlen dolog, amit adni tudok neki, és amiben tudom, hogy jó vagyok… vajon mennyire helyén való ez most? Valamit tennem kell! Legfeljebb elutasít, de akkor is nyugodt leszek, hogy megpróbáltam legalább.

Erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megpróbálom. Csókolgatni kezdtem az arcát, majd a nyakát. Kihúztam a tenyerei közül a kezem, kinyitottam a szemem, és mélyen a szemébe néztem és a reakcióit lesve, óvatosan a nadrágjára tettem a kezem. Meglepetten nézett rám, aztán szájon csókolt. Csók közben elkezdtem simogatni nadrágon keresztül, bizonytalan volt, de aztán behunyta a szemét és kissé összehúzta a szemöldökét, ebből tudtam jól, hogy élvezi. Ez elég jel volt, ahhoz, hogy vadul csókoljam, és a nadrággombját kezdjem babrálni, majd lassan lehúzni a cipzárját is. Ekkor rám nézett, talán ellenőrizni akarta, hogy komolyan akarok én ilyeneket csinálni, de mivel határozott tekintettel találkozott, újra becsukta a szemét, és gyengéd, óvatos csókra váltott. Lassan becsúsztattam a kezem a nadrágjába, és elkezdtem a golyóit simogatni. Még itt is bársonyos a bőre, hihetetlen. Jó érzés volt hozzá érni.

Úgy döntöttem, hogy tovább lépek, és óvatosan marokra fogtam a szerszáma tövét. Vett egy mély levegőt, szinte tapintható volt az izgalma a levegőben. Valójában az én izgalmam is, mert rettenetesen felizgatott a tudat, amit teszek, és a látványa annak, hogy mindezt élvezi. Nem volt túl vastag, de túl vékony sem. Ez a srác mindenben a pont jó kategóriában esik? Hihetetlen. Elkezdtem lassan felfelé húzni a kezem, és ő egy halk nyögést hallatott, inkább mint egy hangosabb levegővétel. Még a hossza is olyan, amilyennek szerintem lennie kell. Nem túl rövid, nem is olyan hosszú. Ez a nekem való szerszám, pont nekem teremtették! Abbahagytam a csókolózást, és anélkül, hogy a szemébe néztem volna inkább a nyakát kezdtem el csókolgatni, és ezzel egy időben ritmusosam fel- le mozgattam a kezemet. Mély levegőket vett, és éreztem, hogy megremeg. Aztán elkezdtem csak a makk résznél húzogatni egy kicsit gyorsabban a bőrt. Gyorsan kifújta az orrán a levegőt, és vett egy nagy, mély levegőt. A tempót megtartottam, de most újra a teljes hosszán mozgattam a kezemet. Én ezt még csak bemelegítésnek szántam, de miközben apró csókokat záporoztam a nyakára, felfigyeltem arra, ahogy egyre inkább kapkodja a levegőt, és a szerszáma is végig görcsösen megmerevedik. Átölelte a derekamat, és adott pár apró csókot az arcomra, és a szám szélére. Mintha le akart volna állítani, vagy legalábbis csillapítani. Hát most nem! Az most nem fog menni! Szorosabbra fogtam egy kicsit, és kissé fokoztam a tempót is, amire ő halkan nyögött egyet, és éreztem, hogy elélvez. Ez a pillanat rám is olyan hatással volt, mintha kielégültem volna, lelkileg mindenképpen. A lüktetéséhez igazodva lassan mozgattam a szerszámát, amire ő megremegett, és a nyakamhoz borult, ami nagyon tetszett. Marokra fogtam a végét, és hozzábújva hallgattam, ahogy a heves légzése lassan, de biztosan, a mély levegők hatására normalizálódik.

Élveztem ezt a pillanatot, és nem bántam volna, hogyha mindig ilyen örömet tudnék neki okozni. Amikor felnézett, nem tudtam kivenni, hogy most pont mire gondol. A kezével az államhoz nyúlt, és odafordította a számat a szájához, majd gyengéden megcsókolt. Végül kissé eltávolodott, és az ajkamba suttogta: „You are perfect!” (Te tökéletes vagy!) Elmosolyodtam, és biztos voltam benne, hogy ezt nem gondolta át teljesen reálisan, de jól esett. Legszívesebben én is mondtam volna neki, hogy ő is az, de aztán meggondoltam magam. Már így is túl nagy az egója, nem kell azt még tovább duzzasztani. Elengedtem a szerszámát, mosolyt váltottunk, majd megint magához húzott. Persze, hogy kitörő örömmel bújtam hozzá, vigyázva, hogy ne kenjem össze.  Végül én untam meg a dolgot, és hagytam abba az ölelést.

Mutatta, a törölközőjét, hogy letusolna, és én egy utolsó apró csókkal útnak engedtem, hogy el tudjon menni tusolni. Kezet mostam, egy apró mosoly erejéig újra találkozott a tekintetünk, majd kimentem a fürdőből. Talán sikerült helyre ráznom a lelki békénket. Csak azt bántam, hogy ezzel megmutattam neki mindent, amiben jó vagyok.

Persze megbeszéltük, hogy ma is együtt alszunk, és ő a telefonján játszott, és meg gépeztem az ágyban. Közben mindig szorosan mellettem van, szinte hozzám simul, valahol mindig hozzámér, és sokszor megsimogat, meg össze-össze nézünk sokat mondóan. Így, ahogy most van, ahogy hozzám ér, ahogy a lelkünk is egymásnak simul, az pótolhatatlan, és nem lennék most sehol máshol. Így maradhatna örökre, vagy legalább egy olyan száz évig. Addigra talán megunom. Vagy nem! 

Megint művelt egy nagyon aranyos, jóleső dolgot. A telefonján berakta ez a számot, és mutatta nekem. A felét nem értem, de azt érzem, hogy miről szólhat. "Küldj nekem egy angyalt"  Hihetetlen ez a pasi! Imádom! https://www.youtube.com/watch?v=1UUYjd2rjsE