„Kín, könny, lánc-, csak csábít, s kirabol ő”

Előző este felhívta Ívit a főnököm, hogy meg is értsük egymást. A mondandójának a lényege annyi volt, hogy a vihar úgy megrongálta a kutat, hogy életveszélyessé vált. Legalább egy hétre be kell zárnia, míg mindent helyre nem hozat. Megígérte, hogy amint újra kinyithat, felhív minket, de Ívi mondta, hogy egy hét múlva már mindegy lesz, repülünk haza, úgyhogy akkor ennyi volt… Beugrottunk hozzá, hogy átvegyem az utolsó fizetésem, megköszöntem mindent neki és tényleg hálás voltam neki, hogy még ekkora rizikó mellett is alkalmazott, aztán elbúcsúztam tőle.

Lezárult egy újabb fejezet az életemben. Ezt nehéz feldolgozni, ezért éjszaka folyton ostobaságokat álmodtam. Alig tudtam aludni, sőt abból az álmomból, amit a kocsiban a hőségben sikerült összehoznom, abból is folyton képek villantak fel. Sokszor keltem fel ijedtem és azon kaptam magam, hogy folyik rólam a víz. Végül reggel hatkor feladtam a harcot és kimentem az erkélyre. Felnéztem az ébredező égre és megkérdeztem magamban, hogy mit vár tőlem az a rengeteg kékség, amihez képest és semmi vagyok, csak báb a gyűjteményben, csak eszköz egy hosszú távú célhoz, csak egy csepp a végtelen mély óceánban. Miért fontos, hogy tegyek bármit is, miért kellene pont nekem megváltanom a világot? Mit számít az, hogy én megteszem- e vagy sem, amit a csillagok sugallnak nekem? Ostobaság lenne azt hinni, hogy bármit is számítok, vagy bárhogyan is hatással lehetek a világra. Csak egy vagyok a sok millióból és elég elképzelhetetlen, hogy mindannyian hatunk a világra. Ha pedig mi emberek hatunk a világra, akkor minden állatnak és növénynek is kell hatnia. Bár… nem kizárt, hiszen az első fa, amit elültettem, elég erős érzelmeket tartalmazó emlék, sőt az első agyoncsapott légy is, ami miatt komoly lelkiismeret furdalás gyötört és feltettem a kérdést, hogy jogom volt-e elvenni ennek a légynek az életét csak azért, mert bosszantott? Hisz, ha megenném, még érthető lenne, vagy ha horgásznék vele, hogy ehessek. De csak azért, hogy szétkenjem a légycsapó barázdái között?

A gondolataim úgy elfoglaltak, hogy már csak arra eszméltem, hogy a nap erősen tűz rám, szinte éget, ezért be kell menekülnöm az árnyékba. Ívi anyja épp akkor tipegett a magas sarkújában az ajtóhoz és elköszönt tőlem, mielőtt kilépett rajta. Azon kezdtem el töprengeni, hogy vajon Maria boldog-e. Van családja, karrierje, férje, vagyona, de ez elég neki ahhoz, hogy ne legyenek sötét napjai? Elégedett azzal, amit elért? Vannak még céljai?

Ívi telefonnal a fülén ugrott ki a szobájából és futott ki a fürdőbe, úgy hogy rám sem nézett közben. Na, már megint mi történhetett? Kezdődik a bolondok háza? Arra gondoltam, kéne valami reggeli és elhatároztam, hogy ma reggel, ha törik, ha szakad, megszeretem a mogyoróvajat. Pedig nagyon rossz, sós, nagyon zsíros és darabos. Az asztalnál ültem és fintorral az arcomon próbáltam arra koncentrálni, hogy ez a kaja finom, amikor Ívi kétségbeesetten kiviharzott a fürdőből.

-          Baj van! – hm… érdekel ez engem?

-          Csodálkoznék, ha nem lenne baj! Baj, az mindig van!- levágódott mellém és felkapott ő is egy szelet kenyeret és kenni kezdte rá ő is a mogyoróvajat.

-          Először is elegem van a kapcsolatomból! Tegnap este, amikor elmentem hozzá, csúnyán összevesztünk. Annyira ki tud akadni, ami annyira kiábrándító. Sosem bírtam az olyan embereket, akik ennyire nem tudnak uralkodni a dühükön és piti apróságoktól pöccennek be.

-          Szóval mégsem ő álmaid hercege?

-          Nem hinném! Pedig annyira akartam vele lenni! Bármit megtettem volna érte!

-          Meg is tettél nagyon sok ostoba dolgot érte!

-          Ez igaz! – harapott bele keserűen a kenyérbe.

-          Akkor az a baj, hogy szakítani akarsz vele? Az nem baj! Az haladás! Én legalábbis nagyon örülök neki! Az ilyen embereknek azért kell létezniük, hogy tudjuk, hogy kivel ne akarjunk sosem együtt lenni.

-          Nem, még nem szakítok vele! Megbeszéltük, hogy változtatok egy két dolgon és akkor nyugodtabb lesz.

-          Mi? Még te változtatsz? Neki kéne változtatni!

-          Ő nem változtat, mert ő nem tud azon változtatni, amilyen a természete.

-          Ó… jó duma! De végülis igaza van! Rajta már csak egy jól irányzott fejlövés segíthet! Szóval segítsünk neki! Ne szenvedjen már szegény attól, hogy egy ekkora seggfeje van!

-          Nah jó, ebbe ne menjünk bele. De szerinte minden nő kurva, ugye és ha egyszer valaki félre kacsint, az mindennél rosszabb szerinte. Az egyetlen dolog, amiért azonnal egy pofon kíséretében elhagyna egy nőt, visszaút nélkül. Na most este 11 kor hívott fel Nolan. Nem mondhattam el neki, hogy miért hív, azért még este kidobott otthonról és hazaküldött. Emiatt Nolannal sem tudtam foglalkozni. És most hívott Nolan zokogva, hogy öngyilkos akar lenni, mert szerinte nincs értelme így élni. De hogy mi történt nem hajlandó elmondani. Szóval nem elég, hogy Nolan miatt akar dobni a pasim, de most még az életéért is én felelek! Szóval nagy kakiban vagyok.

-          Hát… ez tényleg baj! Nem a szakítás… hidd el ez a szakítás nem szomorú, inkább vidám pillanat! De ha szerinte minden nő kurva és ezt elítéli, miért is kellett neki egy olyan csaj, akiről tudta, hogy Josh egyéjszakás kalandja volt… - Ívi vállat rántott és lebiggyesztette a száját.

-          Évekig epekedtem érte… mindig tudtam, hogy vannak olyan dolgok, amiben nem értünk egyet, de ez kicsit se érdekelt, túlságosan kellett.

-          Hidd el, megértem, én is voltam már sokszor ilyen szituban! Amikor a vágy és a valóság találkozik, akkor az sosem a várt eredményt hozza. Én mit mondtál Nolannak?

-          Nolannak? Hát… nem tudtam mit mondani. Csak azt, hogy mondja el mi történt, meg azt, hogy ne legyen öngyilkos, mert nincs értelme.

-          Hát akkor talán meg kéne látogatnunk, nem? – Ívi kedvetlenül morgott.

-          Hát akkor megyek öltözni…

Nekem sem volt kedvem megint turkálni ebben a végeláthatatlan pöcegödörben, de hát mit tehetnénk? Száradjon Nolan halála a mi lelkünkön? Gyanítom nem akart Nolan igazából öngyilkos lenni, hiszen akkor nem hív minket fel és nem várja meg, míg odaérünk. Mindössze figyelemre vágyott, megoldásra, segítségre. Amikor odaértünk, úgy tett, mint aki nem akarná, hogy ott legyünk, de azt egy szóval sem mondta, hogy menjünk el, ráadásul csak annyit kérdeztem meg, hogy mi történt és dalolt, mint a madár. Elmesélte, hogy Simon a randiról vagy egy órát késett és amikor megérkezett, akkor azonnal kérte, hogy menjenek tovább. Egy belvárosi házba mentek fel és amint rázárta a lakásra a kulcsot, azonnal megváltozott addigi pökhendi, távolságtartó stílusa. Itallal kínálta, amit nem fogadott el, mire Simon egy injekciót szúrt a nyakába, amitől alig tudott beszélni és mozogni. Nolan fenyegetőzni kezdett, elmondta, hogy ismer engem és hogy nekem bizonyítékaim vannak ellene. Ezt kár volt, mert Simon csak még dühösebben tette meg, amit szándékozott és miután orális kielégítésre kényszerítette, utána hosszas küzdelem után végül legyűrte és magáévá tette, majd közölte, hogy sosem fog neki szerepet adni, amíg nem azt csinálja, amit ő akar. Ha minden nap önként és dalolva odajön hozzá és ezt megteszi, amit most csináltak, akkor olyan híressé és gazdaggá teszi, amiről álmodni sem mert. Azt azért hozzátette, hogy fájdalmat sem érzett a szer miatt, amit adott neki, még így utólag sem érzi a dolog negatív fizikai hatásait, de a lelki hatást annál inkább. Gyötrő dolog ez, méghozzá azért, mert Simon azt éri el ezzel, hogy először kényszeríti az áldozatait ezekre a dolgokra, hogy magukat hibáztassák: „Én mentem oda, én mentem fel a lakására! Tudtam, hogy mit akar, mégis kettesben maradtam vele! Én mondtam, hogy a sikerért bármire hajlandó vagyok!” Ezzel azt a benyomást kelti, mintha az ő hibájuk lenne az egész, ami miatt a szégyenérzet legyőzi a józan észt és elkezd az illető azon morfondírozni, mivel ne hozza magát kínos helyzetbe a feljelentés kizárt és hogy csak három dolgot tehet: 1. Vagy soha többé nem keresi, messzire elkerüli és megpróbálja elfelejteni az egészet, 2. vagy megpróbálja megbosszulni egy sötét sikátorban történő félholtra veréssel, ami érthetővé teszi az a túlzott védelmet, a biztonsági őröket, amikkel körülveszi magát 3. mivel már úgyis szégyenfolt esett a becsületén és csorba a férfiasságán, amit sosem lesz képes elfelejteni, ezért miért is ne fontolja meg az ajánlatát. Hiszen visszacsinálni, meg nem történté tenni a dolgokat nincs esély, akkor már az ember miért ne húzna hasznot.

Nolan a háromból egyiket sem akarta igazán. Elfelejteni egy ilyen dolgot nem lehet. Megverni akarta, de tudta, hogy ez nem segít rajta, jobb nem lesz, legfeljebb Simon feljelenti és vagy börtönbe kerül, vagy elmondja, hogy miért tette, ami kizárt, hiszen belehalna a szégyenbe, hogy felnőtt életerős férfit, egy ilyen ki buznyák hogyan tudott legyűrni és kénye kedve szerint használni. A harmadiknál pedig attól félt, hogy egyszer a karrierje csúcsán kiderül ez a dolog és akkor rohadt nagyon esne a mennyből a pokolba. Ezért le kell mondani az élete álmáról, amire nem képes, szóval inkább meghal. Itt volt az ideje, hogy elmeséljünk neki egy történetet, egy olyan fiúról, mint amilyen ő, aki a harmadik opciót választott, sikeres lett, de most a folyamatos gyötrődés kórházba juttatta. Nolan nem hitt a fülének, ráadásul imádta Jost és legvadabb rémálmában sem gondolta volna, hogy ilyen áron jutott sikerhez, hiszen olyan tehetséges színész és olyan férfias karaktereket játszott már, hogy a buziság gondolata sem merülne fel az emberben. És ez a lényeg, amit meg kellett értenie: Josh nem buzi, ahogy ő sem az. Egy szexuális bűnöző következő áldozata csak, aki játszik velük, az álmaikon keresztül fogja meg őket és a vágyaik teljesítéséért cserébe éli ki saját vágyait.

Hosszú időbe telt, mire Nolan megértette, hogy nem kell öngyilkosnak lennie, sőt még szégyenkeznie sem, hiszen nem az ő hibája, hogy beleesett a csapdába. Simon egy kitűnő vadász, aki megtalálta a prédája gyengeségét nem jelenti azt, a préda az értéktelen, hanem a vadász túl jó. Persze mint mindenkinek, neki is van gyenge pontja. Megértette ő is a leckét: Minden álom valósággá válik egyszer, de sosem úgy, ahogy mi szeretnénk és ha nem vagyunk képesek felébredni időben, rémálommá válik.

Rábeszéltük a harcra és amikor arra gondolt, hogy megmentheti a kedvencét ettől a gazembertől, akkor félre tette a saját büszkeségét és úgy döntött, hogy felveszi a kesztyűt, kerül amibe kerül. Egy pizzával, két liter kólával és egy három órás beszélgetéssel, később, már útban voltunk a kórház felé, hogy beszélhessünk Joshhal.

A kórház előtt megint álltak emberek, mint mindig. A portán Nolant sem akarták beengedni, pedig minket nem láthattak. Az orvost, aki segített nekünk, megpróbálta Ívi elérni, de ki volt kapcsolva. Elől nem juthattunk be, mentünk hát hátra, ahol egyszer már sikerült bejutni Joshhoz és beszélni vele egy jó adag segítséggel. Ívi kérdőn nézett rám, hogy van-e más ötletem és megerősítettem.

-          Nincs jobb ötletem, úgyhogy menjünk. – Elmentünk hátra, de láttuk, hogy zárva volt az ajtó. Kopogtattunk, kiabáltunk, de semmi.

-          Visszamegyek, hátha van a kocsiban valami, amivel ki tudjuk nyitni. Jó?

-          Jó! Itt megvárunk!  - visszajött egy halom használhatatlan vacakkal, amit a kocsiban talált.

Egyedül az emelő rúdja volt, amit bizonytalanul meg fogtam és azon gondolkodtam, hogyan tudnánk hasznosítani. Miközben Ívi visszavitte a többi dolgot, amit használhatatlannak minősítettünk, megpróbáltam valahogy a zárhoz illeszteni, meg az ajtó réseihez nyomni a célszerszámot, hátha valahol van annyi hely, hogy ki tudnánk feszíteni, Aztán Nolan próbálkozott, de ő sem járt sokkal nagyobb sikerrel. Bár sikerült elég rendesen megrongálnia az ajtót, de a zár nyitásához ez sem volt elég. Amikor visszajött Ívi kivette a kezéből a vasat és ő is próbálkozott, de nem ment neki sem. Elgurult a gyógyszere és dühében teljes erejéből csapkodni kezdte az ajtót. Több helyen meg is látszott az ütés nyoma. Hát ebből már nem mászunk ki, Nolannal aggódva néztünk egymásra és próbáltunk kitalálni valami, de egyikünknek sem volt ötlete. Nem mertünk Ívi elé állni, hátha minket is eltalál. Egyszer csak, ahogy arra számítottunk, valaki kinyitotta felháborodva az ajtót és az ütést Ívi épp, hogy meg tudta fékezni, mielőtt eltalálta volna a rózsaszín ruhás férfit. Most már egészen biztos, hogy nagyon nagy bajban vagyunk, ezt nem ússzuk meg szárazon.

Megkérdezte, hogy mit akarunk és Ívi fenyegetőzni kezdett, hogy azonnal vigyen minket Joshhoz, az emelőt a feje mellé emelte és úgy várta a választ. A pasi vágott egy pofát és intett a fejével, hogy menjünk be. Udvariasnak tűnve átkísért a lépcsők másik oldalán lévő ajtóhoz, ahol Ívi megijedt és elrakta az ajtó mögé az emelőt. Az elénk táruló folyosó első szobájának ajtaját kinyitotta és udvarias mozdulattal előre engedett minket. Sejtettem, hogy mi jön és be is következett. Amint beértünk bevágta mögöttünk az ajtót és ránk zárta. Remek! Most sem vagyunk előrébb. Szépen itt megvárjuk, míg kiér a rendőrség és rongálásért, meg fenyegetésért lecsuknak minket.

De most más dolgunk is volt, mint hogy ezen keseregjünk. Ívi kiabálni kezdett, hogy simon Reyes egy bűnöző és engedjék szabadon Josht. A mi legnagyobb meglepetésünkre is majd 20 perces elkeseredett várakozás múlva nyílott az ajtó és megjelent az ajtóban Simon és két sötét embere. Becsukták maguk mögött az ajtót és leültek, mintha csak délutáni teára ugrottak volna be. Valamit motyogott fellengzősen, de én arra sem mertem volna megesküdni, hogy ezek szavak voltak, annyira nem értettem. Ívi vette át a szószóló szerepét. Úgy adogatták egymásnak a szavakat, mint teniszezők a labdát. Szó szót követett Simon egyre idegesebb lett és Ívi egyre bátrabban eresztette ki a hangját. Én féltve őt megfogtam a karját a csuklójától nem sokkal messzebb, hogy csituljon le, de nem vett tudomást rólam. A fekete ruhások egyre nyugtalanabbul ültek a helyükön. Kezdtem egész komolyan betojni. Aztán Nolan felállt és szinte azonnal faggatni kezdte Simont, amire Simon az őreit kiküldte. Ívi ekkor elővette a telefonját és megnyitotta az első általam kivágott fájlt, az italba rakott bogyót. Simon idegesen felpattant, amikor meglátta a felvételt és nekünk háttal járkálni kezdett a szobában. Nolan feszült volt és zavarban volt, de látszott rajt a düh is. Leült mellém és mindhárman feszülten vártuk Simon következő lépését. Gondolom átgondolta, hogy mindent ugyanott csinált, így minden látszik a felvételen. És aznap este megmondta a srácnak azt is, hogy miért cserébe várja a szolgáltatásokat.

Rátettem együtt érzően Nolan kezére a kezem és akkor éreztem, hogy egy merő víz az egész gyerek, csak úgy ömlik minden pólusából az izzadtság. Meleg van kint, igen, de ez más, ez több annál. Nem lehet könnyű szembenézni azzal, aki kihasznált, lényegében megerőszakolt, még akkor is, ha utána azt mondta, hogy nem volt „olyan szörnyű”. De utólag biztosan sokkoló lehet, egy ostobának tűnő célért észrevétlenül és könnyedén egy rossz szándék áldozatául lehet esni. Josh úgy fogalmazott, hogy azt hitte, kibírja. Ráadásul ezzel a nyílt támadással elvesztette az értelmét is a megpróbáltatások elviselésének, hiszen így már biztosan sosem lesz belőle sztár, legalábbis nem Simon által. Nem szerette, nem jó volt, csak túlesni akart rajta.

Erről az érzésről eszembe jutott egy srác, akiről nagyjából annyit kell tudni, hogy valahogy sosem akart összejönni a jó szex. Kezdő voltam, persze, de nem csak ez volt a gond. Ő azzal volt elfoglalva, hogy azt elvegye tőlem, amit ő megkíván belőlem. Nem érdekelte, hogy én eközben mit érzek. Nem sokáig jártunk, de mindig adtam neki egy esélyt, hogy jobb legyen. Egyre rosszabb lett, mert egyre mohóbban csinálta, fájdalmat okozott és ha egy is kicsit elmerültem volna benne, ő valami aprósággal mindig kiragadott. Tehát semmilyen szinten nem volt jó vele. Valami ilyesmit éreztem a szakításnál és meg is mondtam neki, hogy végig azt éreztem, hogy kihasznál és eszközként kezel és sokszor éreztem az együttlétek alkalmával, hogy ha nem akarnám, akkor is tovább csinálná, mert neki nem fontos, hogy velem mi van. Szembenézni vele, ezt a szemébe mondani, elég vakmerő és bátor dolog volt tőlem. Persze erre ő csak annyit válaszolt bosszúsan, hogy „mindenkivel az, aminek érzi magát”. Ez sértésnek szánta, hogy én egy eszköz vagyok csak, mert azt hiszem magamról. De utólag rájöttem, hogy ő meg jó szeretőnek tartja magát és nem az, szóval a gondolatmenet már meg is bukott. Ehhez viszont rengeteg feldolgozatlan szorongással töltött idő és számos olyan apróság, ami visszaadta a saját magamba vetett bizalmat, hogy elhiggyem, képes vagyok boldog lenni, az életet élvezni. Ezen mind át kell esnie Nolannak is, hogy megbékéljen az állapotával és mindez persze az én hibám. Szívesen tennék valamit, amivel felgyorsíthatnám, vagy fájdalom mentesebbé tehetném ezt a folyamatot, de sajnos az ilyen dolgokra nem létezik katalizátor.  

Végül megint nyílt az ajtó, Josh lépett be rajta a biztonságiak társaságában. Ahogy megláttam és a tekintete találkozott az enyémmel egy pillanatra megállt a szívem, majd amikor elvette a tekintetét rólam, összeszorulva préselte tovább a vért fájdalmasan. De régen nem láttam, te jó ég! Mi is van velünk, már magam sem tudom… Tudja Byront? Elolvasta azt az üzenetet? Most belelátnék a fejébe nagyon szívesen! A biztonságiak ránk csukák az ajtót, ő meg leült Simon mellé. Simon Joshhoz fordult, egyezkedni akart. Josh reményteli csillogással a szemében nézett rám egy pillanatra, majd belevetették magukat a vitába, hogy kié mi legyen. Én csalódott lettem, keserű, mert őszintén azt hittem egy pillanatra, hogy a helyzet tragikomédiájától függetlenül az első dolga az lesz, hogy átölel, a meglát egyszer. Bevillant a kirakat, ami mögött bámult rám álmomban. Most azért jobban nézett ki, de láttam már százszor szebbnek, boldognak és szabadnak is. Összeszorult a gyomrom és arra gondoltam, hogy még így megviselten is ő az a pasi, akinél még soha nem láttam szebbet életemben. Szeretném látni őt ráncosan, ősz hajjal, amikor már pocakot növesztett és szeretném, ha a szemében, akkor is az boldog csillogás lenne, ami mellettem volt a szemében, hogy a lelkében még mindig fiatal, jó és tiszta lenne, annak ellenére is, hogy átélünk addigra millió gyötrő megpróbáltatást. És szeretném átélni, hogy ez a vénember átöleljen és még akkor is azt mondja, hogy szeret és boldog velem. Lefelé fordultam és sóhajtva az ölemre támaszkodtam. Ne álmodozz, te bolond! Az élet továbbsodort mellőle. Az idő egy hűtlen szerető, ahogy a Nox egyik dalában említi: nem szán meg, mert nincs szíve, csak robog tovább, mert egy gép.

Nagyjából egy 20 perc telt el így, mire megint nyílt az ajtó. Nem láttam ki állt az ajtóban, Simon intett neki, hogy még várjon és megkérdezte Ívit, hogy jó lesz-e így? Nolan vágott a szavába és mondott valamit indulatosan. Simon bólintott és a szokásos pökhendi stílusától eltérően, most bűnbánó arcon, kedves hangsúllyal beszélt Nolanhoz. Aztán Ívi is szóhoz jutott, mire Simon megdöbbent és védekezően szabadkozott ártatlanságot kifejezve. Aztán mindenki felém fordult, Josh is elég ijedten nézett. Végül megmagyarázta Ívi az arckifejezéseket:

-          Simon nem tudja, hol vannak a papírjaid. Elsa őt is kérdezte, de akkor sem tudta hol van. De Tibi nem azt mondta, hogy ő tudja, hogy hol van?

-          De! – mondtam letaglózva. Megkérdezte ezt is Ívi, Josh és Simon szeme még jobban elkerekedett. Simon a vállát rángatta, hogy ő erről nem tud semmit. Meg kell kérdezni őt!

-          Most mi legyen? – kérdezte Ívi. Mi lenne… Semmi! Azt mond amit akar! Rohadék! Háborúzunk, ő mondta!

-          Kérdezd meg légyszi, hogy miért nem válaszolt az utolsó e-mailemre? Pedig olyan kedves voltam hozzá! – megkérdezte. Simont ennyire elképedve még nem láttam.

-          Ő nem e-mailezett veled! – mondta Ívi a konklúziót.

-          De igen! Josh email címével! Miután észrevették, hogy emailezik velem Josh. Csak nem tudta, hogy én tudok arról, hogy Josh lebukott. – Ívi tolmácsolt és most Josh is olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott.

-          Ő lépett be Josh email fiókjába!

-          Akkor ki? Kérdezd meg Josht, hogy ki tudja még a jelszavát! – Josh a fejét rázta, hogy senki nem tudja a jelszavát.

-          Azt mondta, hogy ő lebukott ugyan a gépezéssel, de az e-mailjeit nem törték fel. Legalább is ő nem tud róla. De ha mégis, akkor sem láthattak semmit, mert minden email-t törölt miután elolvasta és válaszolt rá.

-          Mondd meg neki, hogy ezek szerint valaki feltörte, mert én leveleztem valakivel, aki háborúról beszélt. - megmondta, de nem tudtak mit kezdeni az információval. Simon erősködött, hogy ő nem tud semmit. Állapodjunk meg az őket érintő témában. Josh szánakozva nézett rám. Majd annyit mondott.

-          The price of your help ... I’m sorry! (A segítséged ára… Sajnálom!)

-          Hát én ebbe nem fogok belenyugodni! – fordultam Ívihez.

-          Fogadjuk el a feltételeket, Josh szabad lesz, megkapja a folyószámlákat, a Sunset Beach-i házat és Simon soha nem megy még a közelébe sem! Ráadásul Nolan is kap egy lakást és némi pénzt. Ez jóval több, mint reméltünk.

-          Bassza meg! – mondtam keserűen! – Jó! Nem érdekel! Legyen! Azt csináltok, amit akartok! - Ívi rábólintott és Simon megnyugodott és Josh is örült a végeredménynek, de nem mert rám nézni, mert tudta, hogy dühös vagyok. Csak annyit mondott, halkan:

-          Thank you! - mérgesen az ölembe fontam a karom.

-          Kérdezzük meg Tibit akkor, hogy mi újság! Azt mondta az illető e-mailben, hogy nem vagyok méltó ellenfél. Hát most majd meglátjuk! – fortyogtam dühömben.

-          Ne törődj vele! Akárki is az, nem árthat neked! – csitított Ívi. Nem értette, hogy az az ember, akivel én beszéltem, az sokat tud és nagy hatalma van és rám gyújtotta a kisházat… Meg akart ölni és bármire képes, hogy félreállítson. Eddig Simon volt az első számú gyanúsított, de most már nem tudom.

Dühösen felpattantam és kinyitottam az ajtót, hogy megkeressem Tibit és jól beolvassak neki és a legnagyobb megdöbbenésemre a portán oly sok bosszúságot okozó őrökkel találtam magam szembe és két rendőrrel. A rendőrök amint megláttak oda léptek hozzám, megfogták a karom és amint az egyik csuklómon kattant a bilincs és megfordítottak egy mozdulattal, ami nagyon fájt és a hátam mögött rákattintották a másik bilincset is. Szembetaláltam magam Josh elképedt arcával és Simon elégedett vigyorával. Simon a mi szabadságunkról nem tárgyalt, ez tiszta sor, rohadék! Bementek és Ívit is megbilincselték. Közben engem kihúztak a folyosóra és Ívivel is végrehajtották ugyanezt a műveletet, de ő közben kiabált, rángatózott, rugdosott, megpróbált harapni. A táska, amiben a szekrények kulcsai voltak kiesett Ívi kezéből és én rögtön Nolant kezdtem el szuggerálni, hogy vegye fel. Nem értette! Akkor Josh kapta fel a táskát és lépett közelebb hozzám vele. Ívi odakiáltott, hogy adja Nolannek a táskát, amíg nem kapnak meg mindent, amit Simon megígért. Josh megcsinálta, a rendőrök nem vettek erről tudomást. Én rá néztem Joshra, aki most épp nem rám nézett, a zűrzavarral volt elfoglalva és próbált kétségbeesetten tenni valamit. Aztán amint találkozott a kétségbeesett pillantása az enyémmel, azonnal elhallgatott és bocsánatkérő tekintettel nézett rám. Nem tud mit tenni, értem. Lecsuknak, mert betörtünk egy kórházba és fenyegetőztünk. Nem kellett volna fenyegetőzni azzal az emelővel. Ez a sorsa annak, aki hőst próbál játszani a való életben.

Az újságírók azonnal lecsaptam és vadul fényképezni kezdtek és megpróbáltak beszélni a rendőrökkel, akik nem mondtak semmit. A rendőrautóból még láttam, hogy Simon a kórház lépcsőjén állva mond valamit, amire mindenki figyel. Vajon mit hazudhat? Remélem, nem az mi kárunkra hazudik, mert ha kijövök, megnyúzom.

Soha nem voltam még fogdában, vagy börtönben, még látogatóban sem. A filmekben láttam csak ilyesmit és tényleg sok volt a hasonlóság. Sosem gondoltam volna, hogy bűnöző lesz belőlem és rács mögé kerülök. A hivatalos oka a letartóztatásunknak nem csak a betöréses fenyegetőzés volt, hanem Josh veszélyeztetése is. Pedig, ha legalább csak az emelőért ülnénk itt, akkor lenne értelme az egésznek, de olyan dologért is itt ülünk, amit sosem szándékoztunk elkövetni. Na, most mi lesz velünk? Itt van óvadék… az lerakhatná valaki értünk. Viszont az óvadék összegét leghamarabb holnap szabják ki. Szóval egy éjszakát mindenképpen itt töltjük. Már vagy három órája ülünk arra várva, hogy rabosítsanak minket és elvegyék mindenünket, köztük a Tabomat. Úgyhogy érzékeny búcsút veszek egy időre a szabadságomtól, mert talán eltart egy ideig, amíg visszakapom.