Aki keres, az itt talál

Korán keltem, mert felébresztett egy kívülről jövő telefoncsörgés. Kimentem a szobámból leselkedni, a vendéglátóm beszélgetett a teraszon a telefonjával. Magamhoz tértem egy kicsit a fürdőben, majd illedelmesen leültem a nappaliban és türelmesen vártam, hogy befejezze, ami eltartott egy darabig, közben egyre inkább éreztem, hogy a a telefonbeszélgetés valamilyen irányba eltereli a sorsomat. Széles mosollyal lépett be az ajtón, és sokat mondóan nézett a szemembe. Izgatott lettem de mindent megtettem, hogy leplezzem. Ő viszont sokat várt mosollyal az arcán az első szóval. Leült mellém, majd sóhajtva belekezdett. 

-          Ránk mosolygott a szerencse! Az egyik barátnőm lánya férjhez megy és nászútra indulna. A legnagyobb problémája, hogy előbb meg kell találnia a helyettesét. Véletlenül terelődött rá a szó, fogalma sem volt, hogy én pont munkát keresek neked, mindössze felhívott, hogy kiöntse a szívét. Elképesztően örült, amikor mondtam, hogy én tudok valakit, aki megoldja a problémáját. Mindössze két hónapról van szó, de én úgy érzem, hogy ennél jobb ajánlatot nem is kaphatnál. Ezt el kell fogadni. Talán, ha beválsz beajánlanak valahova, vagy akár még ott helyben alkalmazhatnak is. Én évekig dolgoztam, de nem kaptam ilyen jó lehetőséget. - Nem akartam örülni neki, mert féltem, hogy túl szép, hogy igaz legyen. Vagy szörnyű helyen lesz, vagy alig fogok pénzt kapni, vagy valami gikszer még lesz itt. 

-          Milyen munka?- kérdeztem mosolyogva.

-          Valami gazdag muksi kisházát kell gondozni, besegíteni a főzésbe, takarítani. Hollywoodban van egy szűk réteg, akikre jellemző, hogy vesznek egy batár nagy telket és a nagy ház mellet sok üres hely marad, építenek hát még rá valamit. Ezek a kisházak, vendégházak csak porosodnak. Gyerekeknek szokták adni, vagy kutyáknak. - Elnevettem magam, azt hittem csak viccel. - Komolyan mondtam. Vannak olyanok, akik már nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel. Lényeg, hogy ezekben a házakban sokkal kellemesebb dolgozni, mint a nagy társaikban. A légkör, a munkatempó is nyugodtabb. Persze minden főnök függő, majd meglátjuk. Remélem érdekel, mert 5 perc múlva visszahív, hogy megnézzen minket a lány, és ha szimpatikus vagy neki, meg neked is a munka, akkor beavasson a részletekbe. - Bólogatni kezdtem, de igazán nem tudtam, hogy mit mondjak. Hálás is voltam, meg féltem is. - Akkor megbeszélem vele a részleteket, és indulunk is. Mit reggelizel? Kávét kérsz? - felpattant, és sertepertélni kezdett a konyhapultokon a kanapétól két méterre. Átültem az étkezőasztalhoz és feszengve őrlődtem magamban, hogy megkérdezzem- e, hogy miben segíthetek, vagy ne legyek már annyira túlbuzgó. Mire eldöntöttem magamban száz év múlva, hogy megkérdezem, már kaptam is valamit, aminek sem a színe, sem a szaga, sem semmilyen tulajdonsága nem emlékeztetett kávéra. Aztán megláttam, hogy a reggeli tojást egy dobozból önti a serpenyőbe… azt hittem rosszul látok. Szóval itt még a tojást is előre felütik és összekeverik. Érdekes! Az izéről sem tudtam elismerően nyilatkozni, de udvariasan megettem.

Megfürödtem, felöltöztem és mivel megtudtam, hogy ha megegyezünk, akkor ma már az új munkahelyemen lesz a szállásom, összecsomagoltam nem túl sok cuccomat. Öröm és félelem volt bennem egyszerre. Aggódtam, és nem találtam egyenlőre a helyem ebben a kiszolgáltatott szituációban.

Újra a hosszú, forgalmas, dugókkal teli úton haladtunk, és arról beszélgettünk, hogy sokáig kell autóznunk, majd felvetettem, hogy milyen változatos a táj erre felé a teljes luxus és a határtalan nyomor között, ami sokáig beszédtémával látta el vendéglátómat, én örültem, hogy nincs csend és elgondolkodtam a mondanivalója lényegén is. Végül is ez az álmok hazája, mégsem látom azt az éles különbséget ami ezt érzékeltetné. Minden nagy, és harsány és próbálják kicicomázni, mindent egyedivé próbáltnak tenni, ami jó is, de még ők sem képesek a pusztulás és a szegénység nyomait teljesen eltüntetni.

Megdobbant viszont a szívem, amikor megpillantottam a távolban a híres Hollywood  feliratot és akaratom ellenére mosolyognom kellett. Ekkor döbbentem rá igazán, hogy hol is vagyok. Ez egy nem mindennapi pillanat, sok ember még ilyen távolról sem látja ezeket a betűket élőben. Én meg itt vagyok, nem a képernyőn keresztül, hanem a saját szememmel nézem. Felfelé indultunk a hegyen, ahol, egyre csendesebb, de egy kicsit nagyobb luxust tükröző házakat láttunk és egyre több zöldet is. A Balaton környéki nyaralóövezetekhez tudnám hasonlítani, de itt azért már jóval jobb anyagi körülmények látszottak. Azon nevettem magamban, hogy ahhoz képest, hogy ez itt az elit környék, ugyanolyan töredezett és rossz az út, mint nálunk. Keskeny szerpentinek kanyarogtak, ahol szerintem nem fért volna el két autó, de hála égnek nem kellett kipróbálnunk, nem jött szembe senki. 

Mindenhol parkolni tilos tábla volt. Valami Red Flag Days is volt odaírva, de nem tudtam mit jelent. A vontatásra figyelmeztető táblát felismertem. Ezek a táblák is és a kereszteződésekben az utcatáblák is kis kerek, alacsony kőoszlopokra voltak felhelyezve. Érdekes volt és izgalmas. Szinte itta a szemem a látványt. Alapvetően ugyanaz volt minden, mégis új, szokatlan, jelentéktelen apróságok, amik miatt az egész olyan volt, mintha nem is valóság lenne. 

Aztán megálltunk egy kocsibeállón, ahol már várt minket egy apró, dekoratív, barna, tippem szerint Mexikói lány. Kiszálltunk és üdvözöltük. A ház a Mulholland Drive-on van. A város innen már nagyon picinek és messzinek látszott. A látkép közepén lévő magas házak, már csak apró pálcikáknak tűnnek. A Hollywood feliratot egyáltalán nem látni. A házak itt már nagyon messze vannak egymástól, felettünk csak a dombok csúcsa van. Az út repedezettsége a házak és a kocsik összértékének nevetséges kontrasztját adják. Aztán megálltunk egy kocsi beálló előtt, ami lefelé kanyargott. Az utcafrontról a ház nem látható, olyan meredeken süllyed a domboldal. Nem látszott onnan semmi különös, akár egy fakunyhó is lehetett volna a beálló alján. 

Aztán a kocsibejárón lefelé menve egyre inkább az ember szeme elé tárult a ház és a hozzá tartozó telek. A ház valójában gyönyörű volt, fényűző, látszott rajta a pénz és a gondoskodás nyoma. Legalábbis kívülről, mert azonnal elmentünk mellette és egy vékonyka, kövekkel kirakott járdán elmentünk a nagy terasz egy minitavacska (ami egy kősziklába volt belevésve) és sok szép növény mellett. Az udvar itt szinte ketté volt vágva, az egyik oldalon, ahogy lefelé megy a talaj egy medence volt egy vízszintesre feltöltött területen. A medence mellett kezdődött egy nagy kert bokrokkal, fákkal, virágokkal, akár egy arborétum, ami teljes mértékben eltakarta a kis házat a telek végében. A virágok ragadták meg a figyelmemet, volt ott mindenféle csüngő, kúszó, futó növény, a szivárvány minden színében, száz féle mintájú virággal, aprótól a szinte trópusi virágig, dísztermények, mint a dinnyére hasonlító, de csak ököl nagyságú csüngő növény és a tökre hasonlító sárga növény, ami fele akkora volt, mint a dinnyés társa. Mindenféle paradicsom, gyógyfüvek, fűszernövények, vastag törzsű bokrok kerek koronával, gyomnövényre hasonlító növények és nem mellesleg hatalmas és terebélyes fák, óriási levelekkel és hosszú vékony törzzsel. A kis ház csak a növény áradat mögött vált láthatóvá, hosszú fehér falával. A hosszú szárú fenyő sor mellett futott tovább a köves utacska, ami a fallal bezárva elég keskeny volt. A fal végtelenségét egy hatalmas üvegablak, majd egy dupla üvegajtó váltotta fel. Már innen látható volt, hogy a kis ház is abban a luxusban pompázott, mint a nagy. Takaros, világos, modern berendezésű ház volt, egyáltalán nem kicsi, mint a neve mutatja. Nálunk ez otthon nagy háznak számítana. 2 nagy és 2 kis szoba, egy nagy nappalival egybeépített konyha. (ahol egyébként be volt építve a mosógép és a szárítógép is a mosogatógéppel egy sorban). A konyha és a nappali között mindössze a konyhapult a válaszfal, amihez bárszékek vannak állítva. Ebédlőasztal nincs, úgyhogy nagyon valószínű, hogy itt kell enni. A nappali egy nagy kanapéból és egy kandallóból állt, de volt benne egy nagy zenelejátszó rendszer, amin CD- től elkezdve Mp3-on át régi típusú lemezekig mindent le lehet játszani, és egy gigantikus TV. Miért van ilyen sok berendezés egy olyan házban, ami csak sufniként van definiálva? Ha ez a kis ház, milyen lehet a nagy?

Mina már nyugtázta, hogy kellek neki, és megmutatta, hogy én hol fogok aludni. Elég pici szoba volt csak egy  nagyon egyszerű ágy, egy szekrény egy éjjeliszekrény. Tovább mentünk és kiderült, hogy Elsa (egy másik alkalmazott) szobája is pont ugyanolyan. De a másik két szoba... na az megdöbbentő volt. Egymás tükörképei voltak mindenben. Mindkettőben gardrób volt a közös falon, egy- egy franciaágy és óriási ablakon kilátás a kertre. De abban két szobában a takarításon kívül tartózkodni tilos a személyzetnek.

Az egyetlen, amitől itt tartani kell, az Gabriel, a komornyik. Ha ő átjön, és valamit nem úgy talál, ahogy annak lennie kell, tombolni kezd. Nem elnéző a legkisebb szabálytalansággal szemben sem. Azonnal kirúg, ha nem végzed el a munkád, vagy olyat teszel, amit tiltanak a személyzetnek. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy Mina eltűnt a gardróbban, és vissza sem jött. Kiderült, hogy onnan nyílt egy, mindkét szobához tartozó fürdőszoba. Tehát nem elég a bejárat, gyakorlatilag a kép szoba között van egy "titkos" átjáró is. Persze gyanítom, hogy ez valami építészeti flanc csak. Nekem mégis izgalmasnak tűnt. Ezt a fürdőszobát persze szintén nem használhatjuk, pedig mindennel felszerelt, modern fürdő volt. Az a fürdő, amit használhatunk, az Elsa szobája falánál, a nappalival határosan volt. Egyszerű, túlzásoktól mentes fürdő volt, lerítt róla, hogy ez az, amit az egyszerű cselédek megérdemelnek.

Közben a lány, akit Minának hívtak, mint kiderült, elmondta, hogy a nagy ház 12 hálószobából áll. A tulajdonos egy egyedülálló férfi, akinek több háza is van a környéken, többek között a Holmby Hillsen, South Pacific Avenuen is, Sunset Beachen. A tulajdonos ritkán van a házban, de rendszertelen időközönként, és természetesen hozza a befolyásos barátait, a családtagjait, a munkatársait, a sleppjét, stb... A kis házban talán életében nem is volt soha. Azon gondolkodtam, hogy előfordulhat, hogy nem is látja, hogy itt van, úgy takarják a növények. 

Mina megmutatta a feladataimat, napra lebontva beírta egy nagy falinaptárba. Másfél hetente forgásban kell végigsikálnom az összes fürdőt és Wc-t, nemcsak ezeket, hanem a nagy házban is, azt, amit nem használnak. A használatban lévő helyiségeket persze naponta kell takarítani, de az nem az én dolgom lesz normális esetben. Minden másnap fel kell frissítenem a bevetett ágyakat, kirázni, újrahajtogatni, mintha minden nap vendéget várnánk bele. Sőt havonta egyszer ki is kell mosni mindent. Meg kell locsolnom hetente a benti virágokat. Minden héten egyszer le kell törölgetni mindent a szobákban, hogy sehol ne legyen még a por emléke sem. Fel kell porszívóznom mindenhol hetente egyszer ezeket a használaton kívüli helységeket. A használt helységekkel más a helyzet, ott napi feladataim vannak. A konyhában sosem hagyhatok a nap végére rendetlenséget, mindig csillognia kell. Bevásárolni Ignacio szokott, de a pakolásban, rendezésben kell segíteni. Még egy fontos dolog a szemetet kiválogatni. Erre különösen háklis a tulajdonos, mert állítólag nagy környezetvédő, ahogy erre felé mindenki, állítólag. Szóval a nagyházból is idejön minden szemét, amit a nap végén ki kell vinni a megfelelő színű kukába. Van a zöld, a kék és fekete kuka.  Ezen kívül még, ha akárki a kér valamit, azt is szó nélkül és azonnal meg kell tenni. Vagyis a személyzeti ranglétra alján áll az, aki itt dolgozik. Szemetet válogat és ugrál mindenkinek. A medence tisztítás, az avar gereblyézés, a zöldségpucolás, a takarítás a nagyházban minden a feladatok közé tartozott, vagyis egy szóval tudtam jellemezni a helyzetet: mindenkinek a csicskája. 

Mina azt mondta, hogy naponta 8 órát kell dolgoznom, 4-et  8-12 óráig és 4-et 3 órától, 7 óráig. Ezért a munkáért 8 dollárt kapok óránként, vagyis napi 64 dollárt. Az napi 13 ezer forint. Egy héten 448 dollárt kapok, ami 95 ezer forint. Hetente! Ez nálunk egy havi kereset, itt meg egy hét alatt megkapom? Hihetetlen. Ezért a pénzért végülis lehet ugrálni akárkinek, még az sem töltött el szomorúsággal, hogy havonta van két nap szabadság jár, hiszen nem tudom, mit csinálhatnék itt egyedül, senkit nem ismerek és valószínűleg nem is fogok. Mina elmondta melyik szekrényben vannak a takarítószerek, a vasaló, stb. Megmutatta a munkaruhát, ami egy barna köpeny volt. Egy fodor volt a vállán és egy kötő volt deréktájon. Elég abszurd és annyira felesleges giccs ez az egyenruhásdi, de ha ettől jobban érzik magukat, akkor lelkük rajta. Sok ruhám nincs, főleg nem "munkára való" szakadt ruha, ezért hasznosnak véltem. Örültem ennek a lehetőségnek, úgyhogy amikor vége volt a körbevezetésnek, akkor meg is egyeztünk. Elköszöntem a tolmácsomtól és támaszomtól Mariatól, aminek a következtében már azonnal kiszolgáltatottnak és elveszettnek éreztem magam.

A nap hátralévő részében figyeltem Minát, aki megmutatta mit hogyan kell csinálni. Bemutatott a kertésznek Robertonak, szintén Mexikói volt, mint mindenki a személyzetből. 35 körüli, nem túl vonzó külsejű, de izmos, és jó mozgású férfi. Arra gondoltam, hogy lehet dolga bőven. Aztán bemutatta Elsát, a gondnokot, ami nagy sokk volt. Egy 40-es kissé molett nő volt, inkább férfias vonásokkal és gesztikulálással. Ha nem tudnám, hogy nő, akkor simán férfinek nézném.  Elsa elméletileg velem fog lakni a kis házban, de csak azokon a napokon alszik itt, ha erre külön utasítást kap, mert egyébként hazamegy Pasadena-ba, ahol van lakásuk az élettársával. Finoman utalt rá utólag Mina, hogy az élettársa nagy valószínűséggel nőnemű. A nagy házban Ignacio, a szakács él, meg Gabriel a komornyik. Tehát összesen 5 fős személyzet tartozik a házhoz, de ha idénymunka van, vagy nagytakarítás, akkor át szokták csoportosítani a személyzetet a többi házakban lévő személyzettel csereberélve.

Ebéd alkalmával kiderült, ha éhes vagyok, a kis házban is használhatom a konyhát, de át is mehetek enni Ignacio főztjéből, csak időben kell szólnom, lehetőleg előtte nap. Tudok főzni, de ha főznek rám, hülye lennék nem kihasználni. Amikor beléptem a nagy házba leesett az állam, minden olyan volt, mint egy palotában. Sokkal puccosabb, mint azt elképzelni tudtam. Márvány padló, óriás csillár, díszes, domborműves fal. Nem egy otthonos ház, az biztos, de felvágni lehet vele. Kétszintes ház volt, alul a végtelen, zabolázatlan tér okozott kisebbség érzetet az emberben. Nagy, robosztus falépcső vezetett fel, ami elfoglalta a tér közepének nagy részét és ezzel felosztva a teret jobb oldalon egy társalgóvá, baloldalon egy étkezővé. A lépcső tetején egy hosszú korlát mögött látszott a sok ajtó, ami a folyosóval együtt egy végeláthatatlannak tűnő labirintust hozott létre. Szinte biztos voltam benne, hogy a szobák többsége még a tükrözött szobáknál is puccosabb. Folyton megállásra kényszerített az elég táruló látvány. Akárki ez a pasas, kő gazdag! Biztos öreg és csúnya, mert az öregeknek lehet csak ilyen ízlése. Azért gondolom, hogy csúnya, mert nincs felesége. Vagy buzi… Nem kizárt! Főleg erre felé!

Végül Mina vezetésével, megtaláltuk a hatalmas, középen fekete márványpultos, mindenhol szürke és fekete színekben pompázó konyhát. Plafonig érő hűtő és kemence is volt benne, kicsit rusztikus hatást keltve. Talán a bámulatos szó illene rá leginkább. Ignacio nem volt elragadtatva, amikor meglátott, és rögtön érzékeltette, hogy ez az ő birodalma, de gyorsan egyezséget kötöttem vele kézzel lábbal mutogatva, hogy én segítek neki, ő ad ezt-azt nekem. Két órát töltöttem a konyhában ebéd után és Ignacio letesztelte a tudásomat szeletelés, hámozás, felkockázás terén és mindenben talált valami hibát, amit ki is kellett javítanom. Ő mégiscsak egy elismert mesterszakács, ezért nem sértődtem meg a kritikákon.

Délután bővebben beszélgettünk Minával egy furcsa keverék nyelven. A felét nem is értettem és ő sem engem, de azt világosan kifejtette, hogy a tulajdonos egy patkány, úgyhogy vigyázzak vele. A szavaiból gyűlölet sugárzott. Biztosan ugrálni kell minden szavára és lenézően ugráltat mindenkit, ezért váltja ki ezt az ellenszenvet. Mina este 7kor viszont hazament a férjéhez. Megbeszéltük, hogy az esküvője jövő szombaton lesz, vagyis péntekig van lehetőségem tanulni és onnantól kezdve az én dolgom lesz minden egészen július 31.-éig. Akkor visszajön és folytatja a munkáját.

Este egyedül éreztem magam az idegen helyen, de Maria meglepett, este 8 órakor megjelent a lányával, Ívi. Ívi egy alacsony, vékony, de extrém stílusú lány, aki lilás rövid hajával és a szájpiercingjével hívja fel magára a figyelmet. Közvetlen és kedves lány volt. A nappaliban beszélgettünk hármasban egy tea mellett és megbeszéltük, hogy egyszer megmutatja milyen itt Los Angelesben bulizni és milyen az élet itt egy „gyereknek”, mert ő még annak számít 21 éves koráig. Számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy bármi kérdésem, vagy problémám van, keresem. Még akkor is, ha csak ki akarok menni a városba, mert nemsokára elkészül a kocsija, amit a saját fizetéséből vett. Használt autó, de nagyon szépen ki fogják kupálni. Jobb lesz, mint új korában. Valójában aranyosnak tartottam, de nagyon nem vagyunk egyformák. Ő még nagyon gyerekes, sőt túl furcsa volt, hogy mindenáron le akar nyűgözni az amerikai élettel, a várossal. Talán, ha annyi idős lennék, mint ő, akkor megőrülnék én is, de már nekem ez kicsit sok.

Amikor elmentek megcsináltam az ágyat és megpróbáltam magam bevackolni. Kegyetlenül kemény ez az ágy, és hideg. Csak, ahogy ülök rajta, ölemben a géppel már fáj a popóm rajta. De azt hiszem elég fáradt vagyok, hogy hamar elnyomjon az álom még ebben is. 

FOLYTATÁS