Kompromittálás

Az éjszakás műszak után nagyon fáradt voltam, de én ragaszkodtam a dupla műszakhoz, hiszen minél több pénzt akartam keresni. De nekünk fontosabb feladatunk is van: meg kell mentenünk a világot. Tehát az ügynöki tevékenységet másnap is folytattuk. mert ezt keményen büntetik. Ez nagyon meleg helyzet volt! Hazamentem, de nem tudtam aludni. Ahogy az ágyban forgolódtam szép lassan apránként kigondoltam a lehetőségeinket. Nagy előnyünket kellene kihasználnunk, hogy ott lesz a sajtó a kórháznál, mint mindig, most kellene Simonnal beszélni és megizzasztani, hogyha nem csinálja, amit mondunk, akkor átadunk egy másolatot a sajtónak a felvételekből. Ezt persze szeretném elkerülni mindenképpen, hisz Nolant sem szerettem volna kínos helyzetbe hozni, meg Josht sem. De elég valószínű, hogy megteszi, amit kérünk, ha nem akarja, hogy kiderüljön a titka. Ez mondjuk eléggé az ő módszere, de hát… ez van! Nem tudok jobbat.

Amikor meghallottam, hogy Ívi szülei elmennek, ami 10 óra körül volt, akkor átmentem Ívihez és felkeltettem. Elmondtam neki, hogy mit gondoltam ki, de feltett pár kéretlen kérdést: „Tudod, mikor mennek a kórházhoz? Mert az, hogy Tibi négyet mondott lehet átverés is. Hogy jutunk fel a kórházba? Tibiben fogunk bízni?” Igen… ez egy kidolgozatlan terv, az tuti! De valamit csinálnunk kell! Alig van pár napunk és ez a legjobb lehetőségünk erre. És most remek alkalom lenne, hogyha odacsődítettek minden újságírót, hogy kicsit beleköpjünk a levesükbe. Még csak abban sem tudok bízni, hogy valaki befejezi helyettem a dolgot, mert Ívit is viszem magammal. Az anyja meg már megvette a jegyeket, igen, nekem is! Úgyhogy jegyvásárlás gondom megoldódott magától. Ívinek sem volt jobb ötlete.

Elkezdtünk mindenféle adathordozón másolatokat készíteni a felvételekről, raktunk belőle másolatot virtuális dobozba, e-mailben elküldtük egymásnak tömörítve és kiírtuk 5 dvd-re, amit úgy döntöttünk, hogy 5 felé elrejtünk, ezekbe az érmével működő szerkényekben. Aztán rámásoltuk egy pendrive-ra, amit a kistáskám egyik pici, eldugott zsebébe csúsztattunk, azt terveztük, hogy azt adjuk oda az egyik szerencsés sajtósnak, ha minden kötél szakad. Aztán Ívi egy hirtelen ötlettől vezérelve javasolta, hogy töltsük fel a telefonunkra is.

Ívi felhívta Nolant és elmondta neki a tervünket, ami ellen persze hevesen tiltakozott, nem tudtuk megértetni vele, hogy ez fontos és nincs más megoldás. Persze én is ellenkeznék, ha velem történne hasonló. Kínos eset, amit nem akar mutogatni és ha tehetné, már ő is elfelejtené. Túl sok embernek ártanánk, nemcsak Simonnak. Pedig olyan jó lenne, ha kiderülhetne az igazság és mindenki tiszta lappal indulhatna, a bűnös pedig megbűnhődne. Mindenképpen el kell kerülnünk, hogy sajtóra kerüljön a sor. De mi lehetne erre biztos recept?

A titkok azok, amiket az ember szégyell, el akar rejteni mások elől, hogy ne az alapján ítéljék meg. Pedig én azt mondogattam magamnak, hogy nem kell egy bűncselekményt eltitkolni, de a sors olykor furcsa tréfát űz velünk. Pedig nekem is van most olyan, amit szívesen eltörölnék és az nem más, mint a kapcsolatom Byronnal. Nem akarom szégyellni, mert akkor az olyan, mintha Byront szégyellném, ami nem igaz. Jó pasi, még jobb pasi lesz és büszke lehet majd az a nő, aki megkaparintja majd magának, tudom, mert igenis jó volt vele, boldoggá tett! Őt nem szégyellhetem! Inkább hálásnak kellene lennem sorsnak, hogy elém sodorta és részese lehettem abban a megtiszteltetésben a magányosságom közepette, hogy én voltam az a szerencsés, akit megkívánt és akinek megmutatta a szerelmi művészetét. Ha minden nap ilyen élményben lenne részem, nyílván nem tudnám ennyire értékelni, amit adott nekem. De mivel nincs így, igen is előkelő helye van számára a szívemben és a legkedvesebb emlékeim válogatásba is biztosan berakom majd! Magamat szégyellem, két dolog miatt is, az egyik, hogy későn láttam meg benne azt az embert, aki ő valójában, a másik pedig, hogy minden ok, érték és csodálat mit sem változtat a tényen: 18 éves. És én egy 18 éves gyerekkel kavartam. Mindenki ezt fogja látni ebben, mi több kívülállóként én is elítélném ezért saját magamat. Azonban nem prédikálhatok az igazság tiszteletéről anélkül, hogy én ne lennék ennek a híve. Ha elvárom tőlük, hogy ne szégyelljék ezt a titkukat, akkor nekem sem szabad. Fel kell készítenem magam arra, hogy bárki támad is ezzel engem, nem törjek meg és emelt fővel viseljem a dolgot.

Nemsokára megjelent kétségbeesetten Nolan és alkudozni kezdett. Persze mi türelmesen próbáltunk vele tárgyalni, hiszen nem a mi bőrünk megy vásárra, hanem az övé. Kompromisszumot kötöttünk, aminek az egyik fontos része az volt, hogy ne látszódjon semmi „olyan”. Íviék gépére telepített pár programot, amivel kivágtam azokat a jeleneteket ahol valami kellemetlen látható, így valóban fontos dolgok látszódnak csak:

• Az italba dobás
• az ígéret,
• amikor térdre ereszkedik a srác előtt és kényeztetni kezdi.

Furcsa belegondolni, hogy mindössze ez a három eszköz van a kezünkbe, ezekkel kell úgy játszanunk, hogy valóban nagyot üssön. Ennek elégnek kell lenni! Ehhez még a két hangfelvételünk jön erősítésnek.

 A telefonbeszélgetés is. Kivágtam azt a részt, amikor

• Simon közli Nolannal, hogy nem ismeri,és sosem találkoztak.

Végül jött a friss felvételünk: Tibi vallomását is megvágtuk, ahol elmondja, hogy

• ő vitte haza Nolant és hogy
• Simon szereti a tini fiúkat.

Ahogy a dolgok állnak úgy néz ki, hogy mi csak nyerhetünk. A kérdés már csak az, hogy mi ennek az igazságnak az ára és ki fogja megfizetni… Mert, hogy mindennek ára van? Igen! Mindennek? Igen! A szerelemnek? Naná! Az életnek? Annak van a legnagyobb… Szóval mikor már magamba beszélgettem lefeküdtem egy kicsit aludni meló előtt. Azért még félálomban azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hol a határ a bűn bizonyítása és a kompromittálás között. Hiszen könnyű valakit szégyennek, gyanúnak, kellemetlenségnek kitenni; rossz hírbe hozni, lejáratni... Túl könnyű…