A világ kettőnknek épült!

Reggel? Már megint? Ezt nem hiszem el! Mit reggel? Hajnal! Tudom péntek van, de… nem megy ez nekem… Josh csak mozdulatlanul morgott mellettem. Mindene fájt a tánctól, és most még a korán kelés is… Muszáj lenne felkelnie, hogyha be akarok érni dolgozni. Felöltöztem, és indulásra készen keltegettem. Nagy nyögések közepette kelt fel, és óriási ásítások kíséretében kapott magára egy nadrágot, és „alva járva” totyogott az autóhoz. Már csak ma kell korán kelni a héten, ezen a hétvégén szabad vagyok. Rám is fog férni a pihenés, és a Joshozás minden mennyiségben.

A munkahelyemen végre megismertem a váltótársamat Nolant. Jó fej gyereknek tűnt, olyan 20 év körüli. Színész akar lenni, és ezért lett volna tippem, hogy miért olyan kedves velem: természetesen felismerte Josht, és nyílván arra megy ki a játék, hogy mutassam be neki, hátha kap valami lehetőséget. Nem mert persze megkérni rá, de nagyon erőlködött, és próbált nálam bevágódni. Most már kezdem Josh paranoiáját. Szörnyű lehet ezzel a tudattal élni, hogy mindenki körülötted akar tőled valamit, akár anyagi, akár karrier értelemben. Egyébként nem volt ronda srác, de még én is láttam, hogy messze áll a sztár külsőtől.

Én nem akarok Joshtól semmit kérni, főleg nem másnak, de ha lehetne egy kívánság listám, akkor először azt kívánnám, hogy szokjon le a drogokról, a második helyen az állna, hogy végre legyen egy nap, amikor elvisz valahova, felhőtlenül, nem azon aggódva, hogy ki lát meg minket, és mit szól hozzá, vagy aggódni, hogy fenn leszünk-e a címlapokon másnap. Az jó lenne… egy étterem, egy mozi. Már a plázázás, és fürdőruha vásárlás is rizikós volt Sunset Beachen. A harmadik kívánságom az lenne, hogy megmutathassam neki azt, hogy én hol lakom. Biztosan tök cink lenne azt a kis parasztházat megmutatni neki, ahol felnőttem, amiben kettőt lépsz és körbenéztél mindenhol. De valahogy mégis vágyom rá. Talán ott lehetne egy olyan napunk, ahol nem kéne pénzsóvár emberek irigykedő tekintetétől, és a címlaptól tartanunk.

Nem jut eszembe hol hallottam ezt a gondolatot, ha megölnek sem: nálunk a tehetségtelenek magasztalása a jellemző, Amerikában meg a tehetségek leamortizálása folyik. Most értettem meg igazán, hogy miről is szól ez a mondat. Így nem lehet kiegyensúlyozott, egészséges életet élni, már a tudat, hogy egy rossz pillanat elég ahhoz, hogy lejárassanak, bemocskoljanak, már az elég nyomasztó. Az ember öntudata sérül, a hibázás lehetőségének a kizárása, ami borzasztó, és felőrli az embert. Én ezt nem bírnám! Nagyon nem! Jobb is, hogy elmegyek augusztus végén, mert én ebbe beleőrülnék egész egyszerűen.

Este nagy erőfeszítések árán indultam ki a kertbe, és legnagyobb meglepetésemre Josh is jött ki velem. Amikor nekiálltam felszedegetni a senkit sem zavaró dolgokat a földről, Josh is szó nélkül nekiállt segíteni, és bár még mindig iszonyatos izomláz gyötörte, mozogni is alig tudott, töretlenül hajolgatott, és közben érdekes módon be nem állt a szája. A táncról beszélt, és őszintén fogalmam sincs, hogy mit, mert én addigra már agyilag úgy elfáradtam, hogy nem tudtam már koncentrálni az idegen szavak lefordítására. Csak hallgattam a kellemes orgánumát, és ő mindent kibeszélt magából, ami foglalkoztatta, és ettől megkönnyebbült. Jó volt ezt látni, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett. Úgy látszik, ez a kert a férfiakat beszédessé teszi. Elképesztő! – Ezen magamba mosolyognom kellett.

Még bent állítgatott valamit, amikor szóltam neki, hogy be fogom kapcsolni a locsolót, de a füle botját sem mozdította. Hangosan visszaszámoltam tíztől, de ő még mindig ott bogarászott valamit, nyílván nem gondolta, hogy tényleg bekapcsolom. Az utolsó hármat már nagyon lassan számoltam, de őt nem érdekelte. Hát, ha nem ért a szóból, akkor majd felrázom egy kicsit. Még kimondtam azt is, hogy nulla, majd megnyomtam a gombot, ami azonnal esőzónává tette az egész kertet. Josh kiabált, és szitkozódott, de hiába. Már csurom víz volt addigra. Én a kezdetben csak mosolyogtam, de ahogy jött ki a vizes füvön csúszkálni kezdett, amitől még jobban szidott, én pedig már a hasamat fogtam a nevetéstől. Esdekelve közeledett felém, én meg nevetve távolodtam tőle. Tudtam, hogy elfuthatok előle, de olyan jó bulinak tűnt 25 fokban a hidegzuhany, hogy hagytam magam egy minimális ellenállást mutatva, hogy elfogjon, és behúzzon engem is az esőzónába. Az első cseppek szinte fájtak, ahogy a forró bőrömhöz értek, akkora volt a hőmérséklet különbség, de aztán már kellemesen lehűtött, csak levegőt nem mindig kaptam, és nem láttam semmit a sűrű zuhatagban. El is csúsztunk, és bár el nem is estünk, inkább leültünk a sárba, sőt Josh el is feküdt. Én nem adtam fel ilyen egyszerűen a küzdelmet, inkább négykézláb elmásztam a medence előtti dombig, és onnan már könnyebben eljutottam a medencéig, ahova ruhástól belevetettem magam. Alig úsztam még párat, már ő is bevetette magát mellém, és a medence széléhez nyomva megkapaszkodott, és puszi záporral „bosszulta meg”, hogy összevizeztem. Én csak nevettem közben, és a szememet becsukva védekeztem a támadás ellen, nehogy véletlenül kiszúrja a szemem. Bár szinte ostorozta a puszikat, mégis mindegyik lágy, puha, jóleső érzés volt. Fele annyira sem volt rossz, mint amit próbáltam eljátszani neki.

Amikor felmentünk, és egy zuhany után átöltöztem, nem találtam sehol. Felkerekedtem, hogy megkeressem, és hamar puffogó, mély zajokra lettem figyelmes. Az egyik szobának pár ajtóval mellettünk résnyire nyitva volt az ajtaja, és a zajok onnan jöttek. Belestem, hát ott ült majdnem velem szemben valamit nyomkodott az ölében, és résnyire tátott szájjal szuggerálta a felém eső falat. Mi a fene? Meglöktem az ajtót, amire elmosolyodott, és mondott is valamit, de nem nézett rám. Bementem, és láttam, hogy ez egy az egyben egy játékszoba. Hatalmas tv a falon, a tetején kamera, és nem sokkal alatta a legújabb Play Station 3.  Egy polcos szekrény tele volt mindenféle játékkal, amit csak az ember el tud képzelni. Szerintem minden valaha PS3-ra kiadott játék megvolt neki. Mintha egy boltban lenne az ember. Aztán volt egy állvány, tele „move”- val. Volt puska, pisztoly, kormány, nyalókák, navigációs kontrollerek, talán még 4-5 embernek is jutott volna belőle egyszerre. Persze nem a leggagyibb abból sem. Az egyik fegyver oldalán még a neve is rajta volt, mintha igazi fegyver lett volna, és bele lenne gravírozva.

Egy küldetéseket teljesítő, lövöldözős játékot játszott épp, de amikor látta, hogy unom, kilépett, és betett egy autóversenyzőset. Berakott valamit pályára, és kiabált, hogy mit csináljak. Irányítani sem tudtam a kocsit, nemhogy megnyerni a versenyt. Mondogatott olyasmit, hogy drift, de nem értettem, hogy mit kéne csinálnom pontosan. Vagy túl sok, vagy túl kevés volt a fékezésem. Hamar feladtam, pedig próbált tanítgatni, de ez nem egy női játék, az tuti. Aztán levett két „nyalókát”, és két „pingpong ütőt”, összeszerelte, és egy könnyed mozdulattal arrébb tolta a kanapét az arra kitalált helyére. Így a Tv előtt egy csomó szabad hely lett. A kezembe nyomta az egyik ütőt, és betöltötte a játékot. Teniszeztünk, nem pingpongoztunk egymás ellen, illetve a Tv ellen, mert egymás mellett álltunk. Néha az ő felét néztem, és ezért nem tudtam jól visszaadni a labdáját. Persze nem csak ezért nyert ő háromszor is. Nyilván ő már számtalanszor csinált ilyet, nem úgy mint én, aki eddig csak a Tv-ben látott ilyesmit.

Közben eszembe jutott egy szám, ami a videojátékozásról szól, és hangulatában nagyjából ugyanazt éreztem, mint amit a szám sugall, hogy de jó veled játszani, a közeledben lenni, és mindent megosztani veled. Ez a szám, talán nem nagy meglepetés, Lana del Rey-től a Video games. 

Szinte megrémít, ahogy felfedezem magamban, ahogy eszembe jut a szöveg, miről is szól. „Ez jobb, mint amit valaha ismertem. Azt mondják a világ kettőnknek épült. Csak akkor érdemes élni, ha valaki szeret téged. Én most azt teszem.” Természetesen lógott már a nyelvem a sok ugrálástól, és a karom is kezdett fájni az erős ütések nyomán, de attól még élveztem, és alig akartam abbahagyni.

Amikor kikapcsolta, és mentünk, hogy ágyba bújtassuk fáradt testünket, akkor éreztem igazán, hogy mit művel velem. Nem csak egyszerűen szeretem és jó vele. Ez ennél sokkal több. Az érzés miatt, amit ad nekem, a szeretet, és biztonság, egyszerűen kiegyensúlyozottnak, boldognak, lelkileg egészségesnek, könnyűnek érzem magam. A világot szépnek látom, és a jövőt bizalomgerjesztőnek, és nem csak őt látom elképesztően szépnek, és szexinek folyamatosan, hanem magamat is annak érzem. Ahogy a hajam végigsimította a hátamat, ahogy a rövid sortomban végtelenül hosszúnak tűnt a lábam, ahogy a spagetti pántos pólócskán átlátszott a mellbimbóm, hiszem alváshoz nem fogok melltartót venni, komolyan éreztem, ahogy jóllakik a szeme a látványomtól, és emiatt én is elégedett voltam. Pedig nem vagyok olyan nagyon szép, mint Jessica. Lehet, hogy neki még a mellei is sokkal jobbak, hiszen még csak 20 éves. De ebben a percben még ez sem tudott érdekelni egy cseppet sem, most csak én vagyok, és én itt én most szexi, és ellenállhatatlan vagyok.

Összebújtunk, és simogatni kezdett. Nem izgatni, csak mindenhol kellemesen végigsimítani a tenyerével, ami jólesett, de mivel nagyon fáradt voltam ez leginkább arra volt jó, hogy észrevétlenül gyorsan bealudjak. Persze, amikor abbahagyta felébredtem, mosolyogva megcsókolt, és szorosan hozzám bújt.