Őrültség

Amikor az ébresztőm megszólalt, álmosan felültem és a falnak támaszkodva bámultam magam elé. A cím, amit Josh adott ott volt az éjjeli szekrényemben, de én eltévedtem. Be kell ismernem, hogy teljesen tanácstalan vagyok megint. Merre húz a szívem, merre visz a sorsom? Olyat tettem, mit még soha életemben. Összekulcsoltam a kezem, a könyökömmel megtámasztottam magam a combomon, a homlokomat a kezemnek szorítottam és beszélni kezdtem magamban: „Kérlek, segíts! Segíts megtalálni a nekem kijelölt utat!” Szinte azonnal eszembe jutott a válasz is: De hát a nekem kijelölt úton járok! Hol máshol járhatnék! Folytattam: „Kérlek, segíts elfogadni a megváltoztathatatlant és változtatni a változtathatón.” Magamnak válaszoltam erre megint: attól, hogy valami megváltoztatható, még nem biztos, hogy érdemes változtatni rajta. Viszont elfogadni az elfogadhatatlant csak úgy tudom megtenni, ha hátradőlök és sodródom az árral. Képes vagyok rá? (Igen!) Ezt kell tennem? (Nem!) Harcolnom kéne? (Igen! Már most el kell kezdenem puszta kézzel harcolni és ha igaz ügyet szolgálok, útközben kezembe kerülnek a legjobb fegyverek.) Talán megőrültem már, talán sosem voltam teljesen normális! Mindenesetre a lelkemnek könnyebb volt ezek után funkcionálni.

A diáklány váltottam, aki csak minden második hétvégén dolgozik ott és nem adta át a kasszát, de nem értettem miért. Csak annyit értettem, hogy „Wait for Nolan!” Hát jó, én várok Nolanra, de mégis mennyit kéne? Jött is vevő, de a csaj elküldte őket, amit rohadtul nem értettem, de elhatároztam, hogy legfeljebb 8 óráig várok és ha még mindig nem történik semmit, akkor hívom a főnököt. Már el is kezdtem magamban lefordítani a helyzetjelentést. Aztán csak befutott már 7 előtt Nolan, fáradt volt és ideges. Sosem hallottam még ennyire kiabálni senkivel. Jó, hogy én ezt a stílust nem érdemeltem ki. A csaj a fülét farkát összehúzva várta, míg Nolan elintéz valamit. Talán elütött valamit a gépben és nem tudta kijavítani. Én sem tudnám kijavítani, ha valamit elrontanék és leokéznám, de szerencsére a leokézás előtt észreveszem mindig, ha hibázok. Ciki…

Amikor Nolan végzett és elment a csaj, nekem kezdett el panaszkodni, miközben egy kávét szorongatott. Kár, hogy a tizedét értettem csak annak, amit mondott.

-          blablabla… Stupid Chick! (Ostoba liba!)... blablabla… I go from here (Elmegyek innen)… this is a shit! (Ez egy szar!)

-          Relax! (Nyugi!) – de nem tudott megnyugodni, csak dumált tovább.

Nekem közben az motoszkált a fejemben, hogy Nolan pont olyan lehet, mint Josh volt. Fiatal, mindenre képes azért, hogy vigye valamire. De meddig képes az ember elmenni azért, hogy elérjen valamit? Ha egy nőről lenne sző, azt hiszem nem gondolkodnék ezen ennyit. A nők sokkal erősebbek, céltudatosabbak, mintsem, hogy a testük meggyalázásán vinnyogjanak. De egy férfi… a mai világban… vajon lehetséges-e, hogy Josh sztorija megtörtént, mármint elméletben! Persze, hogy nem hittem neki, tudom, hogy egy drogos, aki össze- vissza hallucinál, meg hazudik és bármit megtesz, hogy újra szerezhessen anyagot. Csak hát… nem fért a fejembe… hogy hogy bírta ki velem napokig úgy, hogy semmi jelét nem adta annak, hogy ő vágyna a drogra, elvonási tünetei vannak a drogtól, vagy hogy vett volna magához drogot. Persze, hányást takarítottam már… sőt törni zúzni is láttam…

Aztán mikor már Nolan lenyugodott és menni készült rájöttem, hogy nem az a kérdés, hogy bárki más képes lenne rá, hanem, hogy Simon képes lenne- e rá. De ha meg is történt, nem hiszem el, hogy a hosszú évek alatt nem volt bárki, akinek elmondhatta volna. Ennek az eltitkolására egyetlen egy magyarázat van: a szégyen. Ha én lefeküdnék valakivel önként, aki utána megerőszakolna, nem őt vádolnám csak, hiszen én adtam neki lehetőséget arra, hogy ez megtörténjen.

Ekkor valamiért lelkiismeret furdalásom támadt. Háh… őrület, de azt hiszem megvilágosodtam: Drogos… ez tény. És akkor is drogos volt, amikor a mese szerint elege lett a dologból. Az anyja nem hitt neki… mert drogos. Ez felvet egy újabb kérdést: Mit csináltak Josh bátyjával? Ő nem kapott főszerepeket, szóval ő vele nem történt ez meg, remélhetőleg. Viszont halott! De miket beszélek, Joshhal sem történt meg, csak jó kamugép! De ha igaz lenne… egy pillanatra feltételezzük… akkor hinne neki bárki? Ööö… nem! És ha senki nem hisz neki, akkor… és ha igaz persze… akkor Simonnak korlátlan hatalma lenne, amit évtizedekig is fenntarthatna. Mennyi is… 32- 15…17 éve. Egy felnőtt, életerős férfit pedig nehéz így a padlóra küldeni, ahhoz kevés lenne csak a drog, ahhoz kell még valami, aki miatt függésben tartja, mondjuk az a szégyellni való emlék… Nem is tudom… olyan őrülten hangzik! Belegondolni is szörnyű, hogy valaki ilyen rémséges dolgot találjon ki, azért, hogy… miért is? Nem kért semmit! Illetve egyet: hogy maradjak vele! Jaj istenem! Inkább abba szörnyű belegondolni, hogy valaki erre tényleg képes lehet. Ha valaki képes valakit szexuálisan bántalmazni, kisemmizni és megfosztani a szabadságától és minden következmény nélkül, akkor ez a világ rosszabb, mint gondoltam.

A gyötrő gondolatoktól már fájt a fejem! Az agyam 99% teljes mértékben meg volt róla győződve, hogy hazugság a történet. De volt 0,9%, ami azon morfondírozott, hogy vajon lehetséges-e, hogy ilyen megtörténjen. És volt egy 0,1%- os rész, ami teljes mértékben elhitte és igaznak vélte az elhangzott szavakat. A 99% ezt a picike 1%- os részt nem tudta elhallgattatni. Már elköszönt Nolan és az ajtón készült kimenni.

-          Wait, please!

-          Is there something wrong? (Valami baj van?) – hangzott fel egy kósza kérdés a hátam mögött. Van baj, igen! Elég nagy… elkezdtem felé sétálni.

-          You want to be an actor, right? (Színész akarsz lenni, igaz?)

-          I will be an actor! (Színész leszek!) – vetette oda szemrehányóan, de mosolyogva. Hát igen... ehhez a pályához nem kis ego kell.

-          What do you say if I give your number to Josh’s agent? (Mit szólsz, ha odaadom a számodat Josh ügynökének?)

-          That would be nice! (Az jó lenne!) – fakadt széles mosolyra.

-          But I want something in return! (De kérek valamit viszonzásképpen!)

-          Okay! – Hervadt le a vigyora és hunyorogva várta a árat.

-          Every conversation… (Minden beszélgetéseteket…) you must record! (fel kell venned!) Voice recorder is good, but better a candid camera in a personal meeting! (Hangrögzítő jó lesz, de a rejtett kamera jobb személyes találkozónál!)

-          Why? (Miért?)

-          Because if I'm wrong, you will be an actor! (Mert ha tévedek, egy színész leszel!)

-          Okay! – rázta a fejét rosszallóan. Ennél többet nem akart tudni. Odanyújtottam neki a telómat és belepötyögte a számát.

-          Thanks! (Köszi!) – Agyamra ment a Josh mániám! Nem hiszem el, de tényleg, hogy mit tettem. Tiszta őrült vagyok! Nolan reményteli mosollyal búcsúzott.

Műszak közben kevés időm volt unatkozni, de amikor volt, érdekes módon nem ezek a hülyeségek jártak a fejemben közben, hanem a szex. Kívántam már, akartam… Megöl a vágy, nem csak úgy a szexért, hanem egy Josh minőségű szexért. De talán megelégszem egy Byron féle szexel is. Mindenesetre most el tudtam volna viselni, hogy lenne egy olyan pasi, akihez hazamehetnék és addig dugna, amíg mozogni tudok! Talán nem a helyén való most észveszejtő szexről áradoznom, de most szívesen átengedném magam egy igazi férfinak, aki azt tenne velem, amit akar. Nem tudom, hogy konkrétan Joshra vágyom-e, vagy csak azt, amit vele átéltem, de akarom. A vérem felpezsdült, a testem kész lenne rá.

A mai munka utáni program is megvolt. Hazamentem, lezuhanyoztam és mikor a szobámban öltöztem, Ívi még kopogott is:

-          Szólhatok már anyának? – sóhajtottam egyet és egykedvűen mondtam

-          Szóljál…!

Hallottam, ahogy elvágtat és szól az anyjának, aki nem érti mit akarunk tőle és csak többszöri unszolásra sikerül kihívnia a nappaliba. Hogy adagoljam be egy anyának, hogy miattam a lánya el akar menni a föld másik felére bulizni és én ehhez asszisztálok? Végül is mi történhet velem…berág és kidob…hát ja… Szívás. Na menjünk!

-          Jó napot!

-          Szerbusz! Mit szeretnél nekem mondani, drága? Csak mert sietek, ezer a dolgom, nemsokára indulnom kell az egyik üzletembe. – Leültem a kanapéra egy kis távolságba mellé, Ívi velem szemben a szófára, az anyja mögé és izgatottan dülöngélt ide- oda.

-          Csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy mit szólna hozzá, ha Ívi… - egy pillanatra Ívire néztem, aki annyira szuggerálta az anyját, hogy az már nevetséges volt. Nem fogja elengedni és ki fog kelni magából. Ki kell találnom valamit… Gyerünk! Tudod te mi a kiút ebből! Mondani kéne valamit… Végül is… MEGVAN!- Magyarországon tanulna tovább. – Ívi abban a pillanatban úgy fordult felém, hogy majd leesett a székről.

-          Mi??? – nézett rám olyan nagyra kerekített szemmel, ahogy azt hittem az anyja fog nézni. De az anyja mosolygott.

-          Ez briliáns ötlet! – csapta össze a tenyerét.

-          Mi??? – esett le megint a szófáról most az anyja felé fordulva.

-          Nem az ő ötlete volt, igaz? – kérdezte csalódottan az anyja

-          Ami azt illeti, de, az ő ötlete volt. Csak nem gondolta volna, hogy ilyen egyszerűen meg merem kérdezni, pedig sejtettem, hogy ebből nem lesz gond.  – rápillantottam Ívire, aki hátradőlve nézett rám feszülten.  – A magyar egyetemek és főiskolák nagyon magas szintűek. Nem csak, hogy az itteni egyetemeknél százszor olcsóbbak, de minél jobban tanul, annál magasabb ösztöndíjat is kaphat. A szállás, meg az élet is sokkal olcsóbb. Azt meg szinte borítékolom, hogy ott ő lenne a menő, mert Amerikából jött haza tanulni. Nincs az a szőrös szívű oktató, akinek erre a tényre ne dobbanna meg a szíve. Dolgozni az iskola mellett nem tudna, mert most diákmunka sem nagyon van, de legalább megismerné a gyökereit. Más egyedül felfedezni valamit. Egész Magyarországot bejárhatná a barátaival. Ha hosszabb szünet lenne hazajönne, ha rövidebb, akkor meglátogatná az otthoni rokonokat.

-          Rendben! Ez nagyon jó ötlet. Itt felvették idegenforgalmi menedzsment szakra, de nem iratkozott be. Gondolod, hogy átveszik?

-          Meg kell érdeklődni. – mondtam magabiztosan, de valósában fogalmam sem volt.

-          Jó, akkor essünk neki! – lelkesedett az anyja és piperkőc mozdulattal bekapcsolta a közös számítógépüket. Ívi közben megenyhült, rájött, hogy mit szeretnék elérni és eltátogott nekem egy köszit, amit én mosollyal vettem tudomásul.

Az anya elment a dolgára és addig Ívivel végignéztünk minden létező iskolát. Rádöbbentem, hogy Ívi egyáltalán nem olyan link, mint amilyennek látszik. Egész életében osztályelső volt, rengeteg közösségi programban vett részt, szurkolt, sportolt, cikkeket írt az iskolaújságba… Úgy fogalmazott, hogy eleget volt már jó kislány, tombolni akar! Talán megérthető! 18 éves! A nap végére kiderült a magyar iskolák nagy hátránya is: A sok papírmunka és várakozás; bürokrácia útvesztője. Legalább más álmait valóra tudom váltani, ha már a sajátjaimat nem.

Amikor Marie hazaért átadtam neki a stafétát, had fárassza le Ívi őt is a rengeteg elvárásával. Leültem az ágyamra pont ugyanúgy, mint reggel és az éjjeliszekrényt bámultam. A fenébe is! Ideje kockáztatni!

A Tabomat elővettem és készítettem egy új e-mail fiókot, aminek az azonosítója az volt, hogy: gift1020. Egyszerű, mégis nagyszerű! Elővettem a címet, amit Josh adott és pötyögni kezdtem az emailt.

„Hi! It’s all hard for me. I know, I can't move on. I need you! I can't get the memories out of my mind. It’s a kind of madness? I think so. And now, I need to know if it's real love, or is it just Madness, keeping us afloat. Bye: Gift”

„Szia! Ez az egész nehéz nekem. Tudom, hogy nem tudok tovább lépni. Szükségem van rád! Nem tudom kiverni az emlékeket a fejemből. Ez az őrület egy fajtája? Azt hiszem. Én most, tudnom kell, hogy ez egy igaz szerelem, vagy csak az őrület, ami a felszínen tart minket. Csá: Ajándék”