Végzetes munka

Amikor először mutatkoztak rajtam az ébrenlét jelei, már éreztem, hogy boldog vagyok. Ott feküdt mellettem, átölelt, sőt szinte kapaszkodott belém álmában. A karjából óvatosan kibontakozva,  egyből kimentem a fürdőbe. Ott leültem a kád szélére, és a gondolataimba zuhantam.

Imádtam a tudatot, hogy összebújva aludtam vele. Ráadásul az emléket az agyamban önkéntelenül újra és újra lejátszottam a fejemben, hogy a csúcsra jut, ráadásul miattam. Leírhatatlan jó érzés volt, elégedettség töltött el, és megveregettem képzeletben a vállamat, hogy én még erre is képes vagyok. A bátorságom tetszett a legjobban, még engem is meglepett. Annyira kívánom, hogy minden porcikám beleremeg. Egyszerűen nagyobb a vonzalmam, mint az önuralmam. És ezt akartam átélni már nagyon régen. Amikor nem kell gondolkodnom azon, hogy mit kéne tennem, hanem csak azzal kell törődnöm, hogy visszafogjam magam. Szeretem azt a nőt, akit belőlem csinál. Vagány, és laza, illetve annak tűnhet. Aztán arra gondoltam, hogy hány nő irigykedne most rám, hogy hozzáértem, megcsókoltam, kielégítettem őt. Ha létezik agyorgazmus, akkor ebben a pillanatban átéltem egyet.

Azon tűnődtem, hogy valahol bennem lapul egy olyan rész, mondjuk nevezzük vadmacskának, aki egy ilyen oltári pasit is képes megenni reggelire, majd nyújtózkodva dorombolni a jóllakottságtól. Eddig csak sejtettem, vagy remélni mertem, de most érzem, tudom, hogy ott van. És ébredezik bennem. Eddig csak észrevétlenül éldegélt, hibernálva bennem, és néha fel felnyitotta a szemét, de soha nem látott, vagy érzékelt olyasmit, ami miatt érdemes lenne a kisujját is mozdítani. De most éberen figyel. Talán a fülét is kissé elfordította. Most érdekli valami, vár az izgalomra, hogy vadászhasson, és a zsákmánnyal hosszan eljátszadozzon, majd falatonként élvezve a hús mámorító ízét elfogyassza. A kiszemelt zsákmány Josh, és tekintve, hogy most éreztem meg, milyen éhes, mindenre képes, hogy megszerezze. Josh nagy falat, nehéz lesz levadászni. De élvezni fogom a vadászat minden percét. Ez az állat bennem tudja, mire vágyik. Nem vehetem figyelmen kívül, az akaratát, és úgy vélem, hogyha hallgatok rá, elvezet egy olyan világba, ahol nem kell többé is kell figyelmen kívül hagynom az akaratát.

Ki akarok használni minden percet, ami Joshsal tölthetek, az utolsó másodpercig mindent, amit az ég nekem adhat belőle. Az időm egyre fogy, már csak legfeljebb 71 napom maradt erre az élvezetre. Tudom, hogyha hagyom, hogy vezessen ez az ezer alakot váltó nagymacska, tigris, oroszlán, leopárd, házimacska, vagy talán lehet száz más alakja is, akkor a saját lelkem egy mély bugyrába, az elmém egy mély eldugott zugába nyerek betekintést. Meg fogok változni tőle? Igen! Félek ettől a változástól? Határozottan igen! Szeretném ezt a változást? Soha nem akartam még ennél jobban semmit. De tudom, hogy eljön az a pillanat, amikor hazarepülök, és soha többet nem látom. Szomorú érzés, de nem ront az összképen. Majd ha meglátok egy filmet, amiben ő szerepel, akkor majd felidézem ezeket a pillanatokat, amit át fogunk élni, és tudom, hogy megküzdöttem vele, legyőztem, és felfaltam. Így kell lennie! Így! Kell ! Lennie!!!

Amikor kiléptem a gardrób ajtón, láttam, hogy már nincs az ágyban. A konyha felé kanyarodtam, és láttam, hogy a kávéfőzővel hadakozik, és nem úgy tűnt, mintha ő állna nyerésre. Néztem egy pillanatig, és szólítottam a nagymacskát, hogy vezessen. „Az enyém leszel!”, néztem rá, erre a minden vonalában, és mozdulatában vonzó, és gyönyörű férfira. A házimacska alakjában jött elő a hívásomra, de mint tudjuk, a házimacska a legkegyetlenebb gyilkos a világon, hiszen az állatok között egyedülállóan unalomból öl.

Odasétáltam hozzá, és mögé álltam. A kezére tettem a kezem, és annál fogva terelgettem mit merre emeljen, mit hova tegyen, és mikor mit csináljon. Lassan, és nyugodtan irányítom, az enyém. De nem lehetek türelmetlen, mert ha elsietem, elveszthetem idő előtt. Én nem leszek egy egyéjszakás kaland. Engem sosem fog elfelejteni! Megnyomta az irányításom alatt a bekapcsoló gombot, és amíg készült a kávé benyúltam a pólója alá, és a mellkasát simogattam, lassan, de határozottan. „Megszerezlek!” harsogtam magamban. Nekem dőlt, de nem nehezedett rám, és a fejét oldalra fordította, én pedig adtam az arcára egy puszit. Olyan volt, mint amikor vasaltam, csak most nem ő ölelt engem, hanem én őt. Elkészült a kávé, és amikor ő a kávé után nyúlt, én elengedtem, és cigiért mentem.

Odakint szorongatta a kávémat, amikor kiértem, és kicseréltük az egyik kávét egy cigire. Aztán a cigi felénél először krákogott egyet, majd megszólalt. Szavakat vettem csak ki, pedig lassan és kimérten beszélt. Sőt néhol, csak a kulcsszavakat hangsúlyozta, figyelve, hogy ne legyenek érdektelen információk, amitől zavaros lehet a mondandó.

-          Next Week, I must go. To a location shooting. In desert. - mutatta is a kezével, hogy sík vidék, meg hőség, csak így értettem meg, hogy sivatag. Szóval a következő héten a sivatagban forgat? – I don’t kow, when I’ll return. – Azt hiszem azt mondta, hogy nem tudja mikor jön vissza.

-          When you go? (Mikor mész?)– érdeklődtem kedvesen. De valójában összetörtem. A házi macskám inkább gombolyagokkal kezdett játszani, és én csak arra tudtam gondolni, hogy "nem akartam, hogy itt hagyjon hosszú időre". De mégis mit tehetnék ellene? Neki ez a munkája, az élete, és én senkije sem vagyok. Nem mutathatom ki, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban, főleg azért, mert nincs jogom azt érezni, amit érzek.

-          Monday, early in the morning. (Hétfőn, korán reggel.)– pillantott rám aggódva. Megijedtem, hogy mégis észrevette, hogy nem örülök a dolognak, ezért mosolyogni kezdtem. Megnyugodott.

-          Ok! – nyugtattam meg.

-          We have four days. (Van négy napunk.)– mosolygott csábosan. Én azonnal a fejemet ráztam, de a csábos pillantása átragadt rám.

-          I must work! We have four evening! (Dolgoznom kell! Nekünk négy esténk van!)– hangsúlyoztam az este szót, nem gondolhatja komolyan, hogy 4 napig vele lógok egyfolytában. Küzdjön azért, hogy a zsákmányom lehessen, akarjon meghalni általam! Elszomorodott az arca, aztán ismét felderült.

-          I help you! And you can help me! (Segítek neked! És te segíthetsz nekem!)– mérgesen összehúztam a szemöldökömet, mert eszembe jutott a pillanat, amikor az ajtóban a segítségemet kérte. Nem akarom azt az estét még egyszer átélni. Nem akarom látni őt betépve, vagy józanodás alatt. Remélem, most nincs betépve. Nem értek hozzá, de nekem nem úgy tűnik.

-          Help? I must help you? (Segíteni? Segítenem kell neked?)– kérdeztem szúrós tekintettel. Egy pillanatra megdöbbent, aztán leesett neki, hogy mire célzok, és elmosolyodott.

-          No! Only if you like! I'll play a soldier who loves to dance. (Nem! Csak ha szeretnél!) Ezt értettem, mert közben mindent mutogatott is: Tehát egy katonát játszik, aki szeret táncolni. Csak akkor kell segítenem, hogyha szeretnék? Remek! Akkor nem szeretnék! Miben kéne nem segítenem vajon… Hjaj! Ezt úgy utálom magamban. A kíváncsiság… ez lesz a végzetem! Csak nemet kéne mondanom, de nem… ehelyett azon gondolkozom, hogy mit akarhat… Mondj nemet, te buta tyúk! Angolul csak két betű! Képes vagy kimondani: N, O!

-          How should I help?  (Hogyan tudnék segíteni?)– Na, tessék! Most miért csinálom ezt? Ha megkérdezed, hogy miben kell segíteni, akkor azt feltételezi, hogy akarsz segíteni. Táncolni meg nem tudok, és nem is szeretek. Nem megy a „risza”! De hoppá… ő ezt nem tudja! Erre égés nélkül is nemet mondhattam volna, ha előbb gondolkodom.

-          The solo dance is going well. – Nem értettem, úgyhogy bementünk, és előkerült a laptop. A fordítása ez volt: A szólótánc jól megy. Folytatta, és közben mondta is.

-          But it will be a girl, I fell in love. I meet with her dance evenings. – Mielőtt rányomott volna a fordításra, megfogtam a kezét, és a fejem ráztam. Értettem, ami a monitoron volt... nagyjából, és én akartam lefordítani. De. Ez akar lenni egy lány. Nem jó! Will be? Jövőidő? Lesz? Így értelmesebb: De lesz egy lány, beleszeretek. Én találkozok vele tánc, esték? Szóval a lánnyal találkozik táncesteken. Elengedtem a kezét, és ő rákattintott a fordításra. Elmosolyodtam, mert értettem.  - Do you understand so? (Értetted így?)– nézett rám csodálkozva. Bólogattam széles mosollyal. Nem gondoltam, hogy az írott angolt értem valamennyire.

-          Continue… (Folytasd…)- mondtam türelmetlenül.

-          I talk just with the girl while dancing. – Ezt nem értettem, szomorúan bólintottam, amikor kattintani akart, hogy mehet a fordítás. Ez nem megy! Mégsem értem az írott angolt, csak pont azt értettem véletlenül. „Tánc közben beszélek csak a lánnyal.” – This is the meaning of my life.  „Ez az életem értelme.” – With dance sould I play every thought. „ A tánccal kellene kifejeznem minden gondolatot.” – Loneliness, fear, bitterness, hope, and love. „Magány, félelem, keserűség, remény, és szerelem.”

-          Cute story! (aranyos történet) Live, until they die? (Élnek amíg meg nem halnak?) - Joshnak fogalma sem volt arról, hogy miket beszélek. Sokáig gondolkodott, aztán ezt mondta.

-          And they lived happily ever after? No! (És ők boldogan élnek örökké? Nem!)– tört ki egyetlen feszült nevetés Joshból, aztán kínosan nézett rám. – It’s a drama. The boy died! The girl will never know that is was loved. – Nem értettem, beírta, és még mielőtt megnyomta volna a fordítást, megszólaltam.

-          Wait! (Várj!)OK! A fiú meghal. A lány sosem fogja megtudni, azt hogy ez volt szeretve. – motyogtam hunyorogva.

-          I love when you talk in your mother tongue. – nézett rám csillogó szemekkel.

-          Mother tongue? – néztem rá értetlenül. Beírta, jelentése anyanyelv. Szeretem, amikor az anyanyelveden beszélsz? Ez beteg! Mi szeret benne? Nem is érti!

-          I hate it when I your mother tongue don’t understand! You can not articulate? (Utálom, hogy nem értem az anyanyelvedet! Nem tudsz artikulálni?)- mosolyogtam győzelemittasan, amire ő játékos mosollyal felelt.

-          „Artikilöt”. – néztem rá felhúzott szemöldökkel hogy mit akar ezzel mondani, de mosolyodtam, mert láttam azt a huncut fényt a szemében. Játszik, és én szerettem a játékait. – We say so! (Mi így mondjuk!) – vigyorgott. Tetszett neki a játéka! Be kell vallanom, nekem is! Nagy poén! Nem artikulálom megfelelően az artikulálás szót. HAHA!

-          And the caracters you don’t know! (És a betűket sem ismeritek!)- néztem rá lenézést színlelve. Kiesett a szerepéből, és mint egy óvodás, aki rájött, hogyan kell rajzolni, odafordult, és lelkesen mesélni kezdett.

-          Yes, I read about this!  (Igen, olvastam erről!) We cannot say the letter: á. (Nem tudjuk kimondani az „á” vagyis az „a” hangot, mert nyilván erre gondolt, hisz ezt tényleg nem tudja kimondani.)

-          The lettes: a? (Az „a” hangot? ) – bólintott mosolyogva. Én is mosolyogtam, de jól esett, hogy ilyeneket olvas. Ennyire érdeklem, hogy a szabadidejében a velem kapcsolatos dolgokról olvas? De cuki! Erről én is tudtam már, hogy a mély a hangot nem tudják többnyire kimondani más nemzetek. Hogy miért, azt nem tudom pontosan, valami olyasmiről olvastam, hogy amikor beszélni tanulunk, akkor csak azokat a hangokat tartjuk meg a hangkészletünkből, amik a nyelvünkben előfordulnak. A többit eldobjuk, elfelejtjük. A mély a hang, nagyon kevés nyelvben fordul elő, vagyis a világon csak maréknyian képesek jól kiejteni helyesen a magyart, tekintve, hogy a második leggyakoribb hangunk. Ha jól tudom az „e” az első.

-          You are better! (Te jobb vagy!)– vágta rá játékosan, de nagyképűen, és közben levakarhatatlan mosollyal. Tudtam, hogy épp az ellenkezőjére gondol, vagyis konkrétan, hogy menjek a *csába, ne itt arcoskodjak az a hangommal. Összenéztünk, és nevettünk.  

-          Ok! I start the work! (Oké! Én kezdem a munkát!)- Mindjárt mennem kell a konyhára.

-          What we do? (Mit csinálunk?)- kötötte az ebet a karóhoz. Sóhajtottam.

-          I go to the kitchen, to Ignacio.(A konyhába megyek Ignacihoz. ) He’s crazy! You can not come! (Ő őrült! Nem jöhetsz!)

A napon onnantól valóban nehéz, és kemény volt, de valahogy minden szebb volt a tudattól, hogy ő van nekem. Nem gondoltam arra, hogy mi van köztünk, és a kellemetlen incidensekre. Csak a tudatra koncentráltam, hogy mi egymásra találtunk.

Délután egy kicsit lerogytam az ágyra hulla fáradtan, és nagyon gyorsan, nagyon mélyen elaludtam. Mire felébredtem rájöttem, hogy ma már nem fogunk találkozni…átaludtam a lehetőséget. Lehet, hogy volt is itt. Fenébe!