„Mindenki azzá válik, amivé tette a szeretet és a gyűlölet”

Amikor felébredtem, még korán volt, de hallottam, hogy Ívi és Nolan a folyosón suttognak. Félálomban forgolódtam az ágyban, nem volt kedvem felkelni még. Végig gondoltam, hogy ma 25.-e van vasárnap, holnap 26. hétfő, majd 27. kedd, 28.-án szerdán pedig már megyünk haza. Tehát három teljes napom van már csak a hazaút előtt. Mihez kezdjek ezzel a hirtelen jött szabadsággal? Persze még mindig ott van a lehetőség, hogy nem csak távolról bámulom Josht, hanem visszaengedem magamhoz, de attól rosszul érezném magam. Naná, hogy egyszerűbb lenne, de utálnám magam azért, hogy ilyen könnyen visszadobnám magam neki, hogy eldobhasson megint.f

Érdekes dolgot határoztam el és ilyen szempontból, ha tükörbe kellene néznek, most be kell vallanom, hogy ez egy tipikus női lépés és nem is a legjobb lépés. Mert hát mi van akkor, ha valaki kell neked, de úgy érzed, szeretnél vele lenni, szeretnéd neki adni magad, de ott van benned a félsz, ha túl könnyen megkap, akkor nem fog eléggé értékelni, nem leszel neki annyira fontos. Ilyenkor egyetlen dolgot lehet tenni, mint egy frissen vásárolt műszaki cikkel: Tesztelni kell, hogy működni fog-e, vagy inkább visszavidd és visszakérd az árát. Erre sajnos az emberiség több 10 ezer éves történelme során egyetlen egy jól bevált módszer van, ami bonyolult és összetett, a férfiak viszont mindössze egyetlen egy lenéző szóval elrendezik: hiszti. Megmondom őszintén én is fenntartásokkal kezelem a módszert, de az a baj, hogy jobbat nem tudok. Legalább annyira utálok hisztizni, mint amennyire utálják a férfiak ezt elviselni, de nagyon hasznos és nagyon jól fel lehet vele mérni a helyzetet és ezt nem hagyhatom ki. Különben is minden nőnek éreznie kell a királynői bánásmódot amellett, akihez hozzáköti az életét. Tudni, hogy bármire képes a másik értünk és a bármi, az bármi.

Az első teszt a reggeli volt, hiszen amikor hallottam, hogy Josh is felkel és kimegy motyogni Íviékhez, akkor lementem és közöltem, hogy éhes vagyok. Ő kávét főzött nekem, mire én megismételtem, hogy éhes vagyok. Mosolyogva közölte, hogy lesz reggeli, csak menjek ki vele cigizni. Erre én közöltem mosolyogva, hogy nem megyek és mogorván elvettem a kávét tőle, majd a pulton neki hátat fordítva megittam. Amikor megittam, letettem elé a poharat és közöltem, hogy éhes vagyok. Már vágta a különböző apró grimaszokat, de elővette a tejet és a müzli meg négy kistálat. Bár tökéletesen megfelelt volna a müzli, de tovább kellett feszegetnem a határokat, így közöltem, hogy nem akarok müzlit enni. Unottan közölte, hogy nincs más. Már tudta, hogy mire megy ki a játék, csak az a kérdés tűr-e, vagy nem tűr. Érdemes-e arra hogy megkapjon, képes-e küzdeni értem, vagy sem. Sajnos rossz lépést választott, mert kiöntötte mind a négy tálba a tejet, belevágta a kanalat és nem foglalkozott velem. Éhes voltam és imádom a csokis müzlit, de nem adhatom fel. Finnyásan eltoltam a tálat és duzzogva lekuporodtam a kanapéra és kapcsolgatni kezdtem a tévét. Amikor valamelyik műsornál érdeklődve leült mellém, elkapcsoltam. Most az van, ami én akarok, öcsi! Amíg nem kapok olyan kaját, ami megálmodok, addig nincs tévézés.

Ívi és Nolan már fürdőruhában jöttek le és lelkendezve ették meg a reggelit. Mikor végeztek akkor kiadta Josh a vezényszót, irány a strand. De én nem mozdultam. Az ajtóban álltak már, amikor Josh megkérdezte, hogy meddig várjanak rám. Azt feleltem, hogy nem megyek és hogy éhes vagyok. Erre persze ő még mindig úgy gondolta, hogy nem alacsonyodik le arra a szintre, hogy foglalkozzon velem. Elköszönt és mondta, hogyha megettem a müzlit, akkor zárjam be az ajtót, mielőtt kimegyek. Nem mondtam erre semmit, hagytam, hogy elmenjenek. Maradtam. Vártam, mikor jut el arra a pontra, hogy megadja azt a tiszteletet és figyelmet, hogy méltó legyen rám. Úgy kimentem volna én is fürdeni, de ezt a csatát meg kell vívni. Kettő óra 35 percet kellett várni rá, ami meglehetősen soknak számít. Törölközővel a nyakában besétált a konyhába és egy pohár vizet töltött magának, majd odaállt mellém. Én nem néztem rá, a Tv-t bámultam, amiből semmit nem értettem, de a szándék számított. A kanapénak dőlt és megkérdezte:

-          What's the matter? (Mi a probléma?)

-          I'm hungry! (Éhes vagyok!)

-          What would you like to eat for breakfast, honey? (Mit ennél reggelire, drágám?) – elmosolyodtam és ránéztem. Belenyugvó mosollyal várta a sorsát.

-          Are you interested? (Érdekel?) – letette a poharat és odaült mellém, majd megsimogatta az arcomat.

-          Of course I care! (Persze, hogy érdekel!) – a tenyerét rásimította az arcomra, ami nagyon kedves és jóleső gesztus volt tőle, persze a szavai mellé csomagolva. Jólesően csuktam be a szemem és élveztem, ahogy átjár a tenyere forrósága.

-          Why do you care? (Miért érdekel?) – Széles mosollyal feltérdelt a kanapéra és teljesen rám nehezedve szorosan megölelt. A nyakamba fúrta az arcát és úgy motyogta.

-          Just… Because I love you! (Csak… Mert szeretlek!) – Bár már majdnem kilapultam, nagyon boldog voltam a választól, az öleléstől, a törődéstől.

Nem sokkal később megjöttek Íviék és nevettek azon, ahogy Josh kilapít engem. Josh elengedett, én pedig odasétáltam a tejhez és beleöntöttem a müzlit. Josh mosolyogva fogta a fejét és amikor találkozott Íviék tekintetével a fejét rázta nekik, jelezve, hogy „nők… ki érti őket!” Ívi megértett és csak úgy mellékesen elkezdte mesélni, hogy mit történt, amikor megjelent az újságban, hogy kórházba került Josh. Még engem is meglepett, amit mondott: a bőröm hulla fehér volt, a szám lila és a tekintetem kifejezéstelen volt óriási gondterhelt karikákkal. Ahogy leírta, elég szörnyen hangzik, én kétségbeestem volna, ha valakit így látok. Nolan rákontrázott és elmesélte, hogy azon gondolkodott, hogy ki hívjon előbb, mert legszívesebben mentőket hívott volna hozzám akkor. Nevetve mesélte milyen ijesztő volt, ahogy egy helyben álltam, meg hogy rendesen becsokizott, amikor zavartan járkáltam és pakolásztam. Én némán nyeltem a müzlimet és hallgattam a hosszúra nyúlt élménybeszámolót. Istenem, mekkora űr volt akkor a lelkemben, még mindig olyan élénken emlékszem erre az érzésre, hogy most is megvastagodott a könnyréteg a szememen. Nem pislogok és akkor nem csordul le az arcomon. Josh a hátam mögé állt és a kezével a vállamat simogatva próbálta kifejezni az együttérzését, de nekem nincs szükségem együttérzésre, meg vagyok nélküle is. Nem bírtam tovább pislogás nélkül, ezért a kezemet már azonnal a szememhez tettem, hogy még azelőtt eltüntessem a nyomait, hogy valakinek feltűnne. Elég volt ebből!

-          I thought you were dead! (Azt hittem meghaltál!) – mondtam kegyetlenül keserűen és leráztam a vállamról a kezét.

-          I’m sorry! (Sajnálom!) – mondta óvatosan, érezte, hogy a kezében ketyeg a bomba.

-          Azt mondta Josh, hogy a túladagolás előtt két órával elmondta Simonnak is és Jessicának is, hogy kiszáll megállapodásokból, nem Jessicát hanem téged vesz el. Végre a sarkára állt, ahogy te is vártad tőle.

-          Szóval az én hibám! Remek! – vágtam le a kanalat a müzlis tálba. Még volt benne pár falat, de azt már nem volt étvágyam megenni, túl keserű lett hirtelen. Ívi is mellettem áll, tudom és tulajdonképpen senki nincs ellenem, de mégis úgy éreztem ebben a pillanatban, hogy engem egyikőjük sem érthet meg. Ívi elhallgatott, majd Josh unszolására elmondta, hogy mit mondtam. Josh ekkor begurult. A mellettem lévő széket felkapta, felém fordította, lehuppant rá és ingerült hangon megkérdezte:

-          What's the matter? (Mi a baj?) Why are you acting this way? (Miért viselkedsz így?)

-          It was a pity came here! (Kár volt idejönni!) – morogtam magam elé. Ez már az armageddon, az utolsó mindent elpusztító csapás, a végső háború. Úgy tombolnak bennem az érzelmek, mintha a tengeri viharban hánykolódó hajó lennék.

-          Miért bántod? – vont kérdőre már Ívi is kissé erélyesebben.

-          Nem bántom! Csak nem akarom látni! Lezártam én ezt már és a sebek újra is újra feltépődnek, ha ránézek. – Ívi fordított, mire Nolan úgy döntött, hogy eleget hallott és inkább felmegy egy kicsit a szobájába, ez rá nem tartozik. Josh morogni kezdett, de túl gyorsan, nem értettem semmit, de nem érdekelt, vissza sem kérdeztem. Ívi törte meeg a csendet.

-          Értetted? – kedvetlenül a fejemet ráztam és megvontam a vállam is- Azt mondta, hogy sajnálja, hogy mindezt át kellett élned, de hálás neked, mert nélküled még mindig benne lenne ebbe. Megszabadítottad, kiváltottad és ezért nagyon hálás neked!

-          Remek! – ironizáltam. – Csak tudod, már nagyon kezdem unni, hogy folyton csak róla van szó. Te is és Nolan is rámentetek az ő töketlenkedésére. Elég volt! Nem tudok erre az egészre úgy tekinteni, mintha nem történt volna semmi. Ívi fordított is mindent. Josh kedvetlenül visszakérdezett.

-          Azt kérdezi, mire gondolsz, amikor töketlenkedésről beszélsz.

-          Arra, hogy ha annyira szabad akart volna lenni, akkor neki kellett volna ezt kiharcolni, még azon az áron is, hogy tönkre teszi a karrierjét. A világon mindenki érte küzdött, az alkalmazottak is, mi is. És mégis mit tud például minderről az anyja? Jessica telebeszélte a fejét, de ő vajon megvédett-e egyszer is? – Ívi fordított. Josh lassan ingatta a fejét, szóval nem védett meg. – Jessicával is lefeküdt volna, most is őt választotta volna, ha nem derülnek ki a dolgok. Ha annyira vágyott volna rám, akkor nem enged a csábításnak, hanem rohant volna hozzám és fel sem tűnik neki, hogy Jessica a világon van. – Fordítást még megvártam és utána folytattam. – Mégis hogy higgyem el ezek után, hogy én vagyok, akit annyira szeret?

-          Azt mondja te is megcsaltad!

-          Megcsalás? Miről beszélünk? Már rég nem voltunk együtt, amikor Byron az életembe került. – Nyeltem egy nagyon és lenyugodtam! - Nem megcsalás, ha nem kezdek vele mindent újra ebben a pár napban, akkor továbblépés! Nemde? Csak úgy megcsalás, ha visszakúszok hozzá. De miért tenném? Nem vagyok mazochista, legalábbis nem tudatosan… - gondolkodtam el magamon, hiszen oly sokszor önhibámból kerültem olyan helyzetbe, ahol szenvednem kellett. Közben jött a fordítás. Még mielőtt válaszolhatott volna hozzátettem – Egyszerűbb lett volna Byronnal vagy egyedül tölteni ezt a pár napot, nem mellette szenvedve. – Josh megtörten válaszolt.

-          Ha menni akarsz, menj nyugodtan. Elvisz a buszig, ha ez a kívánságod. Bár azt nem tudom hova mennél! Miért csinálod ezt? Miért nem próbálod meg élvezni ezt a pár napot.

-          Nem megy! Túl sok mindent kell megemésztenem. Már nagyon elég volt ebből az útból, ebből az országból, ebből a szarságból, amibe belekeveredtem. Azt hinné az ember, hogy mennyire kurva jó, ha szerelmesek lesznek egymásba egy filmsztárral, de rohadtul az ellenkezője igaz.

-          Hát azért én még mindig inkább szenvednék egy sztár szereleme elvesztésétől, mint egy hétköznapi bunkótól. – nem bírtam ki a gondolatot mosolygás nélkül. Elfelejtettem egy pillanatra, hogy ő is frissen szakított, ezért vagyunk itt. Mert vele nem akartam paraszt lenni.

-          Szerintem hagyjuk ezt a beszélgetést. Nem vezet sehova. Joshba már nem bízom és erre a pár napra már felesleges ezt erőltetni. – Ívi fordított, mire Josh felkelt a székről és egy pár pillanatig csak állt előttem, majd egyszer csak letérdelt és elővett a zsebéből egy kis zacskót. Kinyitotta és elővette a gyűrűt, amit anno visszaadtam neki. Megkérte Ívit, hogy fordítson neki, mire Ívi izgatottan bólogatott. Erre Josh elmosolyodott, majd a szemembe nézett és elkezdte.

-          Én még mindig szereltek téged, teljes szívemből. Sajnálom, hogy át kellett esned ezeken a szörnyűségeket miattam és a világon mindennél hálásabb vagyok nektek, hármatoknak ezért. - összemosolyogtak egy pillanatra Ívivel – Jessicát nagyon félre ismertem, ahogy egyszer te is mondtad, ő nagyon belém van esve és ezt nehéz figyelmen kívül hagyni. Ha nem lennél, akkor bevallom, elvenném őt. Nem szerelemből, pusztán emberségből, üzletből, az iránta érzett szánalomból. De téged szeretlek mindennél jobban, te vagy az, akivel szívesen leélném az életem és téged pusztán szerelemből vennélek el és halálom napjáig nem bánnám meg, hogyha veled lehetnék. Ahogy te sem bánnád meg, hogyha hozzám jönnél feleségül, mert mindennap küzdenék a szerelmedért, nem hagynám kialudni soha a kettőnket életben tartó tüzet. Nekem csak te kellesz, melletted lehetek önmagam, szabad, melletted érzem magam igazán férfinak, aki szeret és szerethető. Elfogadod ezt a gyűrűt és megtennéd, hogy egy életre boldoggá teszel mindkettőnket? – Ívi már meghatódva szipogott és én is bevallom, hogy elvesztem egy pillanatra Josh tekintetében. Most nem az járt csak a fejemben, hogy „igen igen igen igen”, mint első alkalommal. Most millió érvet tudtam volna felsorakoztatni az ellen, hogy mi együtt legyünk. Ennyit számít a csalódás és így lesz az igenből:

-          Nem! – Josh arcán kövé dermedt a csalódottság. Ívihez fordultam, hogy tolmácsoljon. – Szép szavak, de nem! Nem érzem, hogy boldoggá tudna tenni. Kívánom őt, de a vágy az nem szerelem. Csalódtam benne és akkor csalódtam a legjobban, amikor indulás előtt azt mondta nem jön. Akkor már szabad volt, nem kötötte semmi Jessicához és mégis maradt volna, ha én nem vagyok. Olyan dolog ez, amit az ember nem tud megbocsátani, vagy meg nem történtté tenni.

-          It’s not love? (Ez nem szerelem?) – fakadt ki Josh.

-          Ez nem… - próbált fordítani Ívi.

-          Értettem! Nem, nem az! Ez csak vágy!

-          I'm not an expert, but I feel so: this is the truest love. (Nem vagyok szakértő, de úgy érzem, ez a legigazibb szerelem.)

-          It was the truest love! (Ez volt a legigazibb szerelem!) – javítottam ki. - No longer is it! (Már nem az!)

-          Neki még mindig az! – fordított Ívi, amikor látta, hogy gondolkodom mi is az a still. Egy kis csend után újra megszólalt, az ingyen tolmácsunk pedig ismét fordított. Mit meg nem adnék azért, hogy ezt közvetítő nélkül is meg tudjuk beszélni. Nagyon nehéz valakit úgy szeretni, hogy nem érted, amit mond. – Bevallom elgyengültem, tudtam, hogy egyszerűbb engedni Jessica csábításának, mint küzdeni a te bocsánatodért. Ostoba és gyáva voltam. De te még így is küzdöttél értem és ez nyitotta fel a szemem, nem az a sok szörnyűség, amit Jessica tett. Küzdeni fogok érted ezután és szégyellem az elgyengülésem.

Nem tudtam erre mit mondani, csak annyit éreztem, hogy ezt akarom még hallani sokat. Hogy sajnálkozik, bocsánatért esedezik és küzd értem. Felvetődött, hogy menjünk el ebédezni, úgyhogy kerestünk egy kellemes vendéglőt és ott folytattuk a társalgást. Átrágtunk mindent újra az elválásunktól, elmondta ő is a nehéz pillanatait a kórházban, hogy végre megszegte a hallgatást az orvosával és hogy milyen nehéz volt erről velem beszélnie. Elmesélte mekkorát fordult vele a világ, amikor kiderült, hogy nem ő az egyetlen, akivel ezt tette Simon, mert benne ez fel sem merült, hiszen az anyjával is rendszeresen lefekszik. Ez számunkra adott újabb megdöbbenésre okot, hova kanyarodik még ez a történet, nem volt még elég? Elmesélte, hogy Jessica élvezte, hogy ő mennyire kiszolgáltatott, folyton ápolgatni akarta, babusgatni, gondozni és ez megrémítette. Elmeséltem én is a legmegrázóbb élményeimet, a rablást, amire Josh azonnal lecsapott, hogy ő megmondta. Aztán, hogy elaludtam és ez mentett meg a lebukástól, mert jöttek Jessica emberei, aztán a vihar, ahol betojtam, hogy meghalok és közben még email csatát is kellett vívnom egy idegennel. Amikor hazaértünk sokkal nyugodtabb voltam. Kellett, hogy el tudjam mondani, hogy érdeklődő füleknek eljuttassam azt, amit érzek. Így sokkal könnyebb a lelkemnek, nem nyomja annyira a sok kimondatlan, magamba fojtott dolog. Mire kimentünk strandolni, addigra már mosolyogni is képes voltam. De mind semmi lett volna, ha nem érzem Josh állandó figyelmét. Bekenegetett naptejjel, csak velem jött be fürdeni, leste minden kívánságom és folyton a közelemben volt. Megkérdezte szomjas vagyok-e és amikor igent mondtam bement limonádét csinálni. Hozott nekem egy szép kagylóhéjat is. Ezek mind segítettek befoltozni az érzéseimet, letördelni a fájdalmas részeket, újra utat engedni annak, amit annyira mélyre próbáltam nyomni, kevés sikerrel, mint a szeretet Josh iránt.

Estére már minden megváltozott. Késő estig játszottunk egy hosszú társasjátékkal, amit én még a végén sem nagyon értettem, de Josh állandóan segített, így a második helyre csalt engem. Nolan nyert, Ívi lett a harmadik, ami nagyon bosszantotta. Talán életem egyik legnagyobb hibáját követtem el, de rájöttem, hogy én ebbe a Joshba épp annyira bele tudok szeretni, mint akibe már egyszer beleszerettem. Érdekes, mert már nem láttam benne egyáltalán a hírességet, nagyon is kézzel foghatónak, esendőnek, emberinek láttam. Akárki lehetett volna felőlem, hentes, kőműves, vagy orvos, nem érdekelt volna. Én csak a lelkét láttam, a személyiségét, a kissé gyerekes, bohókás, kedves, jószívű, barátságos, figyelmes, nagyon is emberi fiút, akibe egyszerűen nem lehet nem belezúgni. Sajnos el kellett ismernem, hogy ez nem csak vágy, legalábbis nem testi értelemben. És a lelkét akarom megérinteni, simogatni, szeretgetni és ehhez a lelkét számomra feltáró tekintete nagyon sokat segít. Igaza volt, ez szerelem, méghozzá a legigazibb, ami csak létezik és ezt úgy is érezzük, hogy nem érünk egymáshoz, nem flörtölünk vagy puffogtatunk édeskés szavakat, mindössze egymás közelében vagyunk és, nem tudom jobban kifejezni, rákapcsolódtunk egymásra. Vágytam arra hogy vele lehessek, ölelhessem, simogathassam nem a hasam alatti, sokkal inkább feletti részével.

Amikor Ívi és Nolan felment aludni, nem bírtam tovább, odabújtam hozzá és csak öleltem szótlanul. Tudta, hogy visszataláltam hozzá, érezte ahogy átjárja a szeretetem. Nem szólt semmit, még csak el sem engedett, amikor kivette a zsebéből megint a gyűrűt és a levegőbe emelve rám nézett, de nem szólt semmit. Örültem, de nem volt kedvem mosolyogni, annyi mindent mondtam volna, de nem volt erőm megszólalni. Csak mélyen a tekintetébe merengtem, szinte fájt, ahogy belém lát, ahogy kutakodik bennem, de nem akartam kizavarni, csak meghatottan tűrtem, ahogy pakolászik bennem, helyre teszi a dolgokat és szemétbe dobja, ami nem kell. Nem kellenek szavak, csak érzések. Felemeltem a kezem és nyitott tenyérrel a föld felé tartottam felé. Ő sem mutatott az arcával semmilyen érzelmet, nem kellett, éreztem amit ő. Némán felhúzta az ujjamra a gyűrűt és a nyakamhoz bújva átölelt.

Felmentünk. Minden jónak vége szakad egyszer. A szobámban átöltöztem a közepesen szexi, de annál kényelmesebb, csipkés aljú hálóingembe és kinéztem az erkélyre. Josh ott volt, a korláton támaszkodott és az ujjait összekulcsolta. Szinte biztos voltam benne, hogy arra vár, vajon ki megyek-e. Alig tudtam visszafogni az izgatottságomat, úgy éreztem megint, mintha életemben először készülnék szeretkezni, mint egy szűzlány. Valahogy úgy éreztem, igazam is volt egy kicsit, hiszen nem akartam a testéhez érni soha többet. De a test rabságában élünk, a testi szerelem legfelsőbb foka nélkül nem tudjuk beteljesíteni a lelki szerelmet. És én nem bírom tovább nélkülözni őt, szükségem van rá. Amint kiléptem felém fordult és bár sötét volt mindkét szobában, a csillagok és a hold elég sok fényt adtak ahhoz, hogy lássam az arcán azt a bizakodó mosolyt. Nem tudtuk, hogy most megszólaljunk-e, vagy, hogy egyáltalán mindketten ugyanarra várunk- e csak bizonytalanul álltunk egymással szemben. Mivel megígértettem vele, hogy nem közeledik, ezért az járt a fejemben, hogy nekem kell kezdeményezni a dolgot. De az milyen már… elég ribis, meg amúgy is, kijelentettem, hogy nem lesz semmi és mégis rámásznék? Végül mégis ő lépett először, méghozzá annyit, hogy megigazította a ruhát a vállamon. Ennyi nekem elég volt és már az ajkára is omlottam és hevesen csókolgatni kezdtem. Elöntött a tűz, az egész lelkem tombolt, lángolt, hevesen izzott és megkönnyebbülésre áhítozott. Valamiért nem hagyott szabadulni egy gondolat, azt hiszem bűntudat volt, méghozzá azért az egyszerű, primitív dolog miatt, hogy míg neki nem, Byronnak örömmel adtam kényeztetést. Ha nem is megcsalás, mert hát nem az, azért nem egyenlő a számla. Talán azért zavart, mert ettől úgy éreztem nem mindent neki adok, mintha nem csak ő létezne számomra. Nem mertem kinyitni a szemem, nehogy elbizonytalanodjak, a kezemmel odavándoroltam a nemi szervéhez, ami már keményen vágyott arra, hogy kiszabadítsák. Én megtettem és lassan simogatni kezdtem. Aztán abbahagytam a csókot és úgy, hogy ne nézzek az arcára, mert féltem, hogy nem lesz hozzá bátorságom, nézni kezdtem, amit csinálok és lelki erőt gyűjtöttem. Tartozom neki, hiszen Byronnak megcsináltam, nem lenne fair, ha neki nem csinálnám. És még az is lehet, hogy vele is élvezni fogom. Összeszedtem hát magam és letérdeltem elé. Bizonytalanul kezdtem el csókolgatni, de aztán egyre határozottabban vettem be a számba a szerszámát. Nem is olyan rossz, mint amire emlékeztem, még a Josh előtti időkből. Mert hát igen, a szexuális életemben két időszámítás van, a Josh előtti, ami csak volt, de legtöbbször minek és a Josh utáni, amikor is még egy kellemetlen pillanat sem ért, ha szexről volt szó.

                Azt hittem jól csinálom, de Josh megfogta a karomat és finomat húzni kezdett felfelé. Akkor kétségbeesetten néztem rá, hogy mi a baj, de az ő arcáról nem tudtam kivenni mire gondol. Aztán a padhoz kísért, ahol egyszer már kényeztetett és odaült. A kezemnél fogva oda vezetett engem is a padhoz és mutatta, hogy üljek le. Megértettem, hogy mit szeretne, ezért vele szembe fordulva félig fekvő helyzetben akartam folytatni, amit elkezdtem, de ő előtt magához húzott és megcsókolt. Szóval mégsem csinálom rosszul, ennek örülök. Kibontakoztam a csókból és folytattam. Ő közben a kezével hadjáratot indított az én nemi szervemhez és már akkor remegve vártam, hogy elkezdje, amikor még csak a combomon éreztem a kezét. Aztán nekilátott ő is az én kényeztetésemnek, hát az egész estés lelki petting után,  nem volt meglepő, hogy szinte azonnal célba ért. Amíg elöntött a forró láva belülről, addig kicsit abbahagytam az ő kényeztetését és próbáltam levegő utánpótláshoz juttatni a tüdőmet. De amint kicsit magamhoz tértem, már folytattam is. Josh egyre hangosabb nyögdécseléseket hallatott, de én megint egy kicsivel gyorsabb voltam nála. A következő menetben igyekeztem még jobban fokozni a tempót, hogy végre ne csak én élvezzem a dolgot, de ő is ugyanígy tett, ezért megint én mentem el elöbb. Akkor már nagyon mérges voltam magamra, ezért most tényleg mindent beleadtam és végre sikerrel jártam, persze közben megint elmentem én is. Viszont lenyelni nem tudtam, arra nem voltam képes, pedig jó adag ment a számba. Szégyenlősen bementem az ő fürdőjébe, hogy kimossam a számat és vigyek neki valamit letörölni, de ő utánam jött a fürdőbe és rám se nézve bevágta a gatyáját a sarokba, meg utána a pólóját és beállt a zuhany alá. Most vajon baj van, mérges rám? Észrevettem, hogy a hálóingem végig olyan lett. Hát, mivel már úgyis kielégítettük egymást, gondoltam hazamegyek és átöltözöm, aztán lefekszek aludni. De Josh, amint meglátta, hogy az árnyékom távolodni kezd, kilépett a zuhanyzóból és megragadta a kezemet és csábos pillantás kíséretében berántott a zuhany alá. Megilletődve álltam ott a pillanatok alatt teljesen vizesség váló ruhámban, ami teljesen átlátszóvá vált a víz hatására.

-          So fall in love with you! (Így estem beléd!) – Mondta nosztalgiázva és megcsókolt. Eszembe jutott a kellemetlen fürdőszobai esés, nevetnem kellett. Az nagyon ciki volt. Josh is nevetett, de aztán hozzá tette. – There should I have been fuck you at first time. (Ott kellett volna nekem először megdugni téged.) 

Szinte éreztem, hogy milyen sok mocskos dolog jár a fejében és akartam, mindet. Megadva magam csukott szemmel a zuhanyzó falának dőltem. Ő már követett is és a hálóingemet felhúzva leszedte rólam a bugyit, amit az előbb még csak elegánsan félretűrt. A hálóinget rajtam hagyta, csak felhúzta a lábaimat és már belém is hatolt. Az az érzés mennyei volt, egyszerűen testen kívüli élményben volt részem. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy csukott szemmel élvezi ő is a pillanatot mozdulatlanul, végül megcsókolt úgy, hogy nem nyitotta ki a szemét. Igen ez itt az a vágy, ami összeköt minket. Nem, nem a testi vágy! Az csak a plusz! A határtalan lelki szabadság és már egy érintés belőle belépő a mennyek kapuján. Aztán kihúzta a szerszámát és gyorsan kiment a zuhanyzóból. Először nem értettem, de aztán rájöttem, nem volt nála gumi. Elmosolyodtam, nem is érdekelt, sőt fel sem tűnt. Bennem volt a szerszáma gumi nélkül. Igen, úgy egészen más… maga a tudat, hogy nem választ el minket egymástól semmi. De hát kell az, ha nem akarunk gyerektartást fizetni a tengeren túlra, drágám.

Amikor visszajött, már fel volt húzva a gumi. Tüzes tekintettel megfogott és megismételte az előbbi mozdulatot és most is hasonló érzés volt. Nagyon nyögött, ami nekem kifejezetten tetszett és bátorságot adott ahhoz, hogy én se fogjam vissza az érzéseim hanggal történő kifejezését. Josh elkezdett apró mozdulatokkal kényeztetni és én ezt is nagyon élveztem, apró hangos sóhajokkal nyugtáztam minden mozdulat végét. Aztán, amikor éreztem, hogy a lassú ringás eredménye képen teljesen belém hatolt, egy hangosabb sóhaj szakadt ki belőlem. Ő erre megfogta erősen a csípőmet és iszonyatos tempóban lendült támadásba, amit egyikünk se bírt ki nyögések kísérete nélkül, olyan extatikus élmény volt. Nekem sajnos kezdett elzsibbadni a lábam, ezért fészkelődni kezdtem. Ő abbahagyta, kiszállt belőlem és a csípőmnél megfogva bíztatott arra, hogy forduljak meg. Amikor megtettem és neki háttal állva álltam, akkor magához ölelt és a karomat és a vállamat csókolgatta és a hasamat simogatta. Aztán abbahagyta a csókolgatást, az egyik kezével pedig a két mellemet kezdte felváltva simogatni. A másik kezével utat csinált magának a lábam között és lassan megtöltött, aminek minden tizedmásodperce eszméletlenül érveztem. Nem is vettem észre, hogy egy halk nyögéssel kísérem a folyamatot, csak a végén. Nem voltam soha az a hangoskodó típus, de meglepett, hogy én ilyet is tudok csinálni és nem úgy, hogy megjátszom, hanem ösztönösen. Az egyik kezemmel eltoltam magam a faltól, a másik kezemmel hátra nyúltam, hogy simogassam a combját, a fenekét. Lassan mozogni kezdett megint és talán a negyedik mozdulatnál megállt és megszólalt:

-          That's too good for me! (Ez túl jó nekem!) – én a saját hangomat alig ismertem meg, amikor megszólaltam. Már nekem sem kellett sok, hogy elélvezzek.

-          It doesn’t matter! (Nem számít!) Keep going! (Folytasd!)

Nagyjából tíz másodperccel később mind a ketten hangos nyögések kíséretében szabadultunk meg testnedveinktől és vele az egymás iránt lángoló tűz maró égetésétől. Felszabadító érzés volt. Azt hiszem mind a ketten igencsak kimerültünk, mert csak arra voltunk képesek, hogy a vizes hálóingemet is bevágjuk a sarokba. Josh ledobta az óvszert és megtörölköztünk és csak öleltük egymást szótlanul, erőtlenül. Amikor felocsúdtunk az ölelésből, mert rájöttünk, hogy igencsak álmosak vagyunk még egy teszt hátra volt. Felvettem a hálóingemet a sarokból és mentem volna a szobámba. Először zavartan nézett, de aztán elém áll, bezárta az erkélyajtót, visszatolt az ágya felé. Aztán gyorsan a törölközővel a dereka körül átfutott az én szobámba, ott is becsukta az erkélyajtót, hogy azért ne törjenek be, vagy ilyesmi, aztán már ott is volt mellettem. Úgy ölelt, mint egy kisgyerek a kedvenc plüssmackóját, de én sem voltam kevésbé lelkesen ragaszkodó. Nem tudtuk elereszteni egymást és végig egymás rezdüléseit figyelve aludtunk, még akkor is puszilgattuk egymást, amikor valamelyikünk megmozdult, ezzel felkeltve a másikat, de ezt nem bántuk, sőt. Továbbra is egymást ölelő pózban szenderegtünk.