Kék angyal

Először mióta itt vagyok, úgy ébredtem, mint akit kicseréltek sejtről sejtre. Frissítő érzés volt, könnyed, és úgy éreztem, mintha minden körülöttem bársonyból lenne. Bár az sem kizárt, hogy a menstruációm kezdetéhez több köze van, mindenesetre jól éreztem magam.

Érdekes volt a tampon, amit kaptam, volt hozzá egy applikátor, vagyis egy műanyag rúd, amivel fel lehet helyezni a megfelelő helyre. Nekem anélkül is megy, de most már ezt az újdonságot is ki kell próbálni. Még szerencse, hogy Mina betétet kért, mert az első napokban…

                Hosszú, és fárasztó napom volt. Ignacio különösen nagy elvárásokkal volt felém, és Gabriel is pipa volt, ezért olyan munkákat adott, mint hogy sikáljam ki a kandallót, meg hasonló eszementséget. Én persze megcsináltam, úgy kitakarítottam, mintha soha nem tüzeltek volna benne. Elsa és Roberto is távolságtartóan viselkedett. Leszámítva, hogy Ignacio megvédett, de kell ismernem: itt engem nem szeretnek túlságosan. Azért érdekes, hogy ilyenkor jut eszükbe kandallót sikálni, amikor már hetek óta biztosan nem volt begyújtva. 100%- ig biztos, hogy még sosem sikálták ki, csak velem szórakoznak.

                Amikor a szemetet is átválogattam, bedobtam a ruhákat a mosógépbe, és elmentem én is fürdeni, tetőtől talpig kormos, és trutyis voltam. Azon gondolkodtam, hogy gyakorlatilag hiába van egy szünetem dél, és 3 óra között, alig volt olyan nap, amikor valóban szünetet tarthattam ebben az időpontban. Úgyhogy önkényesen úgy döntöttem, hogy holnaptól csak 5-ig tart a munkaidőm, és ha megkérdezik miért, akkor majd megmondom nekik a magamét. Így is adok nekik egy plusz órát. Felvettem a rózsaszín hosszú ujjú pizsamámat, amit anyukámtól kaptam, és bebújtam a jó meleg, és puha ágyba. Bekapcsoltam a gépemet, de mire ellazulhattam volna megszólalt a mosógép, így ki kellett másznom az ágyból, hogy a szárítóba áttegyem. Este fél 8 volt, skypolni ilyenkor érnék rá igazán, de otthon hajnal van, olyan fél 5 körül.

Bekapcsoltam a szokásos zenéimet, és megnéztem mindent, ami érdekelt a neten. Úgyhogy unatkozni kezdtem. Mint mindig, Joshra gondolok, amikor épp nem foglalt az agyam, és általában olyan tevékenységet végzek, ami alkalmas a gondolkodásra, mert csak a testemet foglalja le. Szóval egész nap ezen kattog az agyam, ami már lassan kisülést kockáztatja. Elhatároztam hát, hogy rákeresek a neten. 1981. február 14.- én született. 32 éves? Juj, de öreg. Mosolyogtam magamban! Aztán leesett az is, hogy az Valentin nap. Valentin napon született. Hát ez mekkora már! Ez annyira tetszett, hogy újabb álmodozásra inspirált, ahol, mint szerelem isten jelent meg. Itt született Los Angelesben, és mindig is itt élt. Hát, ilyen szempontból ő ugyanolyan korlátolt, mint én, hiszen én is most hagytam el először a szülőhazám biztonságos földjét. Aztán képeket nézegettem róla! Annyira szép ez az ember. Az szívem összeszorul a látványára. Bekapcsoltam a listámat, és hallgattam a zenéimet. Szerettem ezeket a dalokat hallgatni, főleg, mert honvágyam volt, és egy kis magyar szót hallani, az ismerős otthoni dallamokat, melyek enyhítették egy kicsit a vágyakozásom. Azon kaptam magam, hogy míg régebben hemzsegett a listám az angol számoktól, most egyre másra szórom őket ki a listámból, és szinte csak magyar számokat hallgatok. Pedig volt idő, amikor meghallottam egy magyar számot, és kirázott a hideg. Milyen érdekes! Miért van az, hogy valaki akkor értékel valamit igazán, amikor az nem része az életének?

Kopogtatást hallottam a bejárati ajtón. Nem volt kedvem senkivel beszélni, nem akartam több feladatot, és szívatást. Csak Joshról akartam álmodozni, és zenét hallgatni a lopott ágyamban. Kelletlenül félreraktam a gépet, és kimásztam az ágyból. Nem siettem, még azt is megállapítottam útközben, hogy nemsokára lejár a szárító. Sóhajtozás közben ajtót nyitottam, és megállt az ütő bennem, amikor megláttam Josht. Most, talán először nem számítottam rá, hogy ő lesz az. Olyan döbbenet lehetett az arcomon, amit el sem tudok képzelni. Persze hamar inkább ámulatba, és zavarba váltottak a gondolataim. Úgy nézett ki, mint egy műalkotás, a halvány beszűrődő fényekkel a háta mögött. Elálltam az útjából, hogy be tudjon jönni, de nem köszöntünk egymásnak, és amint beért a fénybe láttam, hogy vadul mosolyog. Felemeltem a tenyereimet, hogy megtudakoljam mi a nevetség tárgya, aztán kitört belőle a nevetés, és rám mutatott. A pizsamám? Hé, ez egy cuki pizsama! Sértődötten tettem a karomat keresztbe a mellkasomon, és durcásan néztem rá. Nem is voltam rá kíváncsi, bementem a szobámba, az újba, amit önkényesen neveztem ki annak. És természetesen erről még senki nem tud! Amint átléptem a küszöböt, akkor esett le, hogy mekkora bakot lőttem. Most lebuktam! Megpróbáltam volna még kimenekülni, de jött utánam, és első pillantásra látta, hogy beköltöztem a szobába. Próbáltam nem tudomást venni a kínos pillanatról, és még mindig a sértődöttet játszani. Úgyhogy inkább lazán leültem az ágyra, majd kezembe vettem a laptopot, mintha csak bogarásznék rajta, és gyorsan bezártam azokat az oldalakat, amik róla szólnak. Elég gáz lenne, ha látná. Amikor belépett a szobába újra mosolygott, és mondott is valamit, majd megállapította, hogy it’s your room (ez a te szobád)! A többit nem értettem. Nem tűnt mérgesnek, vagy értetlennek, nem akadt fenn a dolgon. Megnyugodtam. Legalábbis elsőre úgy tűnt megnyugodhatok.

Csendben állt az ágy végében, és várt. De mégis mire vár? Zavartan raktam le a laptopot, és kínosan néztem rá. Aztán amint észrevettem, hogy mire vár annyira meglepődtem, hogy zavaromról megfeledkezve pattantam ki az ágyból, és mentem hozzá közelebb. Egy sötétkék ing volt rajta, és érdekes, hogy a mintája nem tűnt fel azonnal, pedig azon egyértelműen a tipikus kalocsai hímzés volt. Azt a mindenit! Már mosolygott, és én még közelebb mentem hozzá, és a mintát vizsgálgattam csodálattal. Véletlen lenne a magyar minta? Hány ember rohangálhat ilyen ruhában? Néhány lelkes magyaron kívül nem sokan, az biztos. Olyan szexi volt rajta, fiatalos, menő és a szívemet melengette a látvány, mind optikai, mint eszmei érték szempontjából. Egy darabig élvezte a szótlan döbbenetemet, majd lágyan mondott valamit, amiből annyit értettem, hogy ma este partira megy, és hogy ez az ing magyar. A kedvemért vette fel, tudatosan? Hát mi ez, ha nem kínzás? Olyan gyönyörű benne, és ez annyira szép gesztus. A pillanatot betetőzte, hogy a gépen a lejátszási listám, ami halkan szólt a háttérbe, mert azt elfelejtettem lekapcsolni, új dalba kezdett. Lágy dallammal kezdődött, ami már annyira jellegzetes, hogy tudtam melyik dalról van szó, majd csatlakozott Janicsák Veca lágy hangja is a zenéhez, először dúdolt, aztán elkezdett énekelni. Mennyire képes egy tök másról szóló dal, tökéletesen kifejezni mindent, amit gondolunk és érzünk egy adott pillanatban. Pedig ez nem egy tipikusan mindennap megtörténő pillanat. https://www.youtube.com/watch?v=mV39qNZtR7E

„A kék angyal álmomra szállt, azt súgta várj még, csak várj! Szép csendben múlhat sok éj, eljön a nap, hogy ébredj, szállj végre már.”

Elképedve bámultam őt, és a tekintete tűzijátékként szikrázott bennem. A dal szövegéből áramló üzenet, meg a tökéletesen a hangulatomhoz illő dallam megborzolta minden idegsejtemet még ennek tetejében. Nem volt elég az a sokk amit az ő közelében produkál a szervezetem? Nem nekem írták, mégis úgy éreztem megszólít, csak nekem szól, pont azt mondja, amire kíváncsi voltam.

„Láttam, a föld az éghez ér, hogy szárnyak nélkül nem repít a szél. De az a hang néha új útra hív, mélyen a szívemben, ha súg…  Az életed már, mennyi gyönyörű változás, végre megtalál….”

Josh szólalt meg a gondolataimat megszakítva. „It’s beautiful song! ” (Ez egy gyönyörű dal) Elmosolyodtam, és bólogattam. Az! Nem tudhatja, hogy a dal ebben a jelenetben, amit az élet filmjéhez forgatunk kulcsfontosságú, és hogy pont a dalt hallva kezdett el remegni mindenem. Nem bírom én ezt a sok érzést idegekkel. És nem is értheti a szövegét. „A kék angyal vár, engedd a szíveden át!” Kiáltotta Veca. Behunytam a szemem szégyenlősen, és a következő pillanatban áramcsapásként ért, amikor az arcomon éreztem a tenyerét! Azonnal kinyitottam a szememet, és az ő ragyogó tekintetével találtam magam szemben. Egybeolvadtam a tenyerével, és magamba szívtam az illatát. Hogy lehet valaki ilyen tökéletes, ilyen érzéki csak azzal, hogy megérint, hogy itt áll. Mintha a mellkasomba nyúlt volna, és a puszta kezével megmarkolta volna a szívemet. Ennél jobban még soha nem akartam megcsókolni. "Óh, ha úgy érzed, nem bírod már, Hogy te vagy csak, aki mindent máshogy lát, Megálmodtad, nagyon rég a csodát, A kék angyal vár, engedd a szíveden át…" Mintha valóban engem biztatna, hogy ne féljek ettől az egésztől. Kísérteties. 

Véget ért a szám, és egy gyors, a hangulathoz nem illő szám jött. Szeretem azt a számot is, de megölte a pillanatot. Végig simította az ujjait az ajkamon, aztán suttogva megkérdezte:

-          Do you need even more time? (Szükséged van még időre?)– Természetesen most azonnal letepertem volna, de hát a tampon útba lett volna egy kicsit. Úgyhogy szükségem van még időre, kb. öt napra.

Nem jó, hogy ilyen hatással van rám, amikor a közelemben van, ezt le kell győznöm, ezen úrrá kell lennem minél előbb! Nem válaszoltam semmit, és ő elkezdett felém közeledni az ajkával. Reszketni kezdtem, és alig tudtam megállni, hogy ne meneküljek el előle, behunytam a szemem, és minden idegszálammal megfeszülve vártam a becsapódást. Aztán az arcomon éreztem egy kellemesen puha bőrt, és egy lágy ajkat, ami az arcomra adott nekem egy lelkemig hatoló aprócska puszit. Aztán eltávolodott, és szomorúan mosolyogva nézett rám. Mi történik velem? Nem vagyok az a fajta, aki remeg, mint a kocsonya, vagy fél, mint egy kis nyuszi a bokorban. Egyikünknek sem jó ez az új személyiségem. Nagyon nem!

Közölte, hogy indulnia kell, és intett egyet. Aztán fogta a bájos, kisfiús mosolyát, a ragyogást, amivel megtöltötte a kisházat, az enyhülést, és remegést hozó andalító auráját, és elment. Ó, istenem… mi történik velem!...

Eszembe jutott, hogy semmit nem kérdeztem meg még tőle! Sem az anyját, se Minát. Nem baj! Lehet, hogy jobb, ha nem is tudom. Valójában nem is érdekel!

Ezt már tényleg nem csak képzeltem, sőt ez itt és most sokkal több volt, mint hogy megtetszettem neki, vagy el akart csábítani. Ez más volt, valami sokkal tisztább, elemibb dolog volt. Mintha ketten együtt működésbe hoznánk valamit, amiről nem tud senki, csak mi ketten. Egy titok, a közös titkunk. A lényeg, hogy nem a fejemben van csak. Tényleg akar valamit tőlem, velem. Ez a tudat elég volt ahhoz, hogy elöntsön a határtalan boldogság.

De mégis hogy aludjon így el az ember… annyi energia van most bennem, hogy egy várost el tudnék látni árammal egy hétig!