Agatha Christie

                Minden bizonnyal én vagyok az ostoba, hogy a ma velem történt impulzusokra nem tudtam reagálni. A munkahelyemen összefutottam egy gyerekkori barátommal, akibe bevallom szerelmes voltam nagyjából 6-7. osztályos koromban. Csak azért lett vége a távszerelemnek 7.-ben, mert elballagott, és igen, egy évvel idősebb volt nálam. Most széles mosollyal örült, hogy pont itt találkozunk, hiszen viszonylag messze esik a gyerekkorunktól ez a város, és egy rövidebb bájcsevej után elkérte a számomat, azzal az indokkal, hogy szeretne egyszer beülni velem kávézni. Egyébként még mindig jól néz ki, de az emlékeimhez képest semmilyen érzést nem váltott ki belőlem. Udvariasságból adtam meg neki a számomat, de azóta zsörtölődöm, hogy ezzel tovább odáztam a francba elküldést. Csak abban reménykedhetem, hogy nem hív fel, és hogy ő is csak udvariasságból kérte el a számomat. Bár… bevallom általánosban talán összesen 10 szót beszéltünk. A „kapcsolatunk” kimerült a kínos és vágyakozó pillantásokban, és az esti párnába sóhajtozásokban. Még csak nem is ő volt az első szerelmem, mert az óvodában volt a Tibi.

Itt még nem ért véget a sorscsapások mezeje, mert hazaérve a „lakótársam” kábult ábrázata fogadott. Bedrogozva feküdt a kanapén a nagyszobába. Persze az esti buli nyomai mindenhol ott vannak. Kupi, ruhák, koszos poharak, üres gyógyszeres levelek, ruhadarabok, még bugyi is. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mikor fog rendet rakni, csak a fejét ingatta csukott szemmel. Sóhajtozva mentem a konyhapult mögé négy pohárral, hogy elmossam, de megláttam egy hatalmas hányásfoltot, amit eddig a pult takart. Sok szag volt a levegőben, hát ez az egyik forrása. Ekkor még visszafogtam a feltörő sikító rohamomat, de amint a fürdőbe léptem a tisztítószerért, megláttam a zuhanyzón egy nagy foltban lefolyó fehér foltot… Na, ekkor jött el nálam az agyérgörcs állapota. Szitkozódtam egy sort, majd otthagytam mindent ahogy van. Vacsorát rendeltem, és a szobámban ettem meg. Normális esetben komolyan törném magam, hogy megszabaduljak tőle, vagy keressek más szállást, de ehhez sem volt lelki erőm.

Emlékszem úgy éreztem, hogy az egész világ siratja Nolant, már az első perctől. Mintha minden egy kicsit más lett volna. A nappalok valahogy tompábban, azóta nekem úgy tűnt, nem volt igazán jó idő. Ahogy őszbe fordult az idő, még inkább fokozódott ez a hangulat, a hideg, a fák levelének hullatása, a köd, mind- mind olyan intenzíven hat rám, olyan érzés, mintha ősz nem lett volna ilyen szomorú, sötét, és sivár. A halála utáni napokban minden nap volt egy kis eső, mintha a föld is zokogna egy kicsit, addig, amíg a föld magába nem fogadta Nolan élettelen testét, hogy átölelje, feleméssze, visszavegye a testet, amit egyszer neki adott. Olyan nehéz felfogni, hogy a kedves, jóravaló, élettel teli srácból nem maradt semmi. Az az élettelen test nem árulkodott róla, hogy milyen volt a személyisége. Arra a jellegzetes szégyenlős mosolyra sosem húzódik többé a szája, sosem mereng el olyan sokat mondóan az élet dolgain a szeme, ahogyan tipikusan ő szokott. Sosem ér már többet a bőre melegen egy másik emberhez. Sosem csókol senkinek az ajkába heves, lobogó csókot… mint ahogy nekem tette. Miért nem voltam vele kedvesebb, amíg élt? Jobban kifejezhettem volna, hogy mellette állok, amikor Simon megalázta. Meg nem kellett volna vele olyan gorombának lennem, amikor megjelent Joshsal. Sőt… nem kellett volna visszautasítanom őt. Járt volna neki az hogy nem utasítom vissza őt egy olyan szenvedélyes csók után. Úgy érzem elvettem tőle egy kis örömöt ez életéből, ami járt volna neki. Úgy fáj… Nem tudom mit tehettem volna érte még, de tennem kellett volna.

És a rendőrség… Hogy, hogy lehet tehetetlen egy ilyen ügyben még mindig. Ívi vallomása után előzetesbe helyezték az elkövetőket, de nem történik semmi. A vádak sorra buknak meg a tárgyalásokon, folyamatosan enyhe ítélet és fellebbezés van a szigorúbb ítéletért, amit persze a kedves „lakótársam” erőltet még mindig. Egykor szerettem. De most inkább azt érzem, hogy rám telepszik, megfolyt, elvette tőlem az életemet.

A legnehezebb volt megtudnom, hogy mi is történt, mit kellett volna megakadályoznom, és úgy érzem, hogy meg is tudtam volna. Ívi a vallomásnál azt akarta hogy ott legyek én is, meg az anyja is.

-          Kezdhetjük? - Egy olyan teremben voltunk a kórházban, ahol a vizsgálatokat szokták végezni. Ívi még gyenge volt, csövek lógtak a karjából, én meg már a látvány miatt sírni tudtam volna. Két rendőr volt ott a kihallgatáson, mind a kettőn látszott, hogy a kegyeletet csak tiszteletből adják meg, már immunisak rá. Mintha milliószor találkoztak volna ilyen tragédiával, és talán sokszor átlépték annak határvonalát, hogy a valódi okokat feltárják egy ügyben. Biztos meg kellett szokniuk az ezzel járó rossz érzéseket, mert az ő dolguk a bűnözők elfogása, nem az együttérzés. Igyekeztek keveset beszélni, de annál jobban látszott rajtuk, hogy Íviből elszántan ki fognak préselni minden információt.

-          Igen. – Jelentette ki a padlónak Ívi.

-          Milyen kapcsolatban állt ön az áldozattal?

-          Barátok voltunk… - rám pillantott. – Ö… jobb szó rá, hogy szeretők voltunk. Erős érzelmek voltak bennünk egymás iránt, testi kapcsolattal. – Az anyjára pillantott, aki meredtem bámult maga elé, vádolta talán magát, hogy még ezt sem tudta a lányáról. Ő  barátoknak vélte őket. Ívi szégyellte magát, hogy nem mondta el neki ezt az apró különbséget. De olyan bonyolult volt.

-          Mit tudna nekünk mesélni az esetről?

-          Budapestre csak ezért jöttünk fel, hogy elintézzünk egy forgatási helyszín ügyeit. Ez volt Nolan feladata, ezért küldték Magyarországra.

-          Előre láthatólag sok időt szándékoztak itt tölteni? – Most komolyan ez a fontos kérdés?. Mintha nekik már elképzelésük lenne az esetről, és arra akarnának bizonyítékokat gyűjteni. Ívi is csodálkozott, de válaszolt

-          Igen, mert az ügy elég lassan haladt. Szállodában laktunk, és kivételesen mindent az ügynökség fizetett nekem is. Eddig mindent én fizettem, és ezt a lehetőséget ki kellett használnunk. Jól éreztük magunkat. Nappal a város nevezetességeit, éjjel a szórakozási lehetőségeket látogattuk meg. A barátnőm figyelmeztetett rá, hogy vigyázzak. – Rám nézett megint. – Elmondta, hogy erős az idegengyűlölet az országban. De én nem vettem komolyan.

-          Rasszista cselekedetnek véli az esetet?

-          Természetesen. Egy srác odajött hozzám. Eléggé be volt rúgva, és egyébként sem érdekelt senki más Nolanon kívül. Lekoptattam azzal, hogy nem beszélek magyarul. Pechemre egy kicsit beszélt angolul, ezért bevetve minden sármját és angoltudását megpróbált a Wc-be csábítani egy menetre. Nolan észrevette, hogy segítenie kell nekem, és a már megszokott stratégiánkkal akartuk leszerelni a nem kívánatos elemeket, odajött és megcsókolt, majd táncolni akart vinni. A srác iszonyatosan bedühödött, nem úgy fogta fel, hogy Nolan a barátom, hanem hogy elvitt engem az orra elől. Odament hozzá kötözködni, mögötte ekkor már ott voltak a haverjai. Amikor rájött, hogy Nolan sem érti őt, akkor magyarul szidni kezdett minket. Úgy tettem, mint aki nem érti, és a kiutat kerestem, de a társaság időközben körbevett minket. Olyanokat mondott, hogy nekem nem elég jó egy magyar nemi szerve, nekem angol kell. Beállított úgy, mintha én attól, hogy nem vagyok magyar, felsőbbrendűnek érezném magam, és hogy pusztán azért nem kell nekem ő, mert ő magyar. Erre a haverjai is elkezdtek nekem magyarázni, abban a hitben, hogy nem értek semmit. Elkövettem azt a hibát, hogy elküldtem őket magyarul az anyukájukba, és elmondtam, hogy egy ilyen pasival akkor sem állnék le, ha maga lenne az Amerikai elnök. Nem gondolkodtam tisztán, sokkal inkább a düh mozgatott, mint az alkohol, mert azt, annyit nem ittam. Ettől új lendületet vett a támadás ellenem, mert hát nem elég, hogy nekem nem kell magyar, de még le is tagadom, hogy magyar vagyok. Akkor éreztem csak meg először, hogy mekkora a baj, amikor Nolan araszolni kezdett velem együtt a biztonsági őrök felé. Még oda sem értünk a srácok már a sarkunkban voltak és lökdösni kezdtek minket, Nolan be is ütötte a vállát egy ilyen magas asztalba, ahogy elvesztette az egyensúlyát. A biztonsági őrök kitessékelték az egész bandát a szórakozóhelyről. Már nem volt kedvünk bulizni, de vártunk még másfél órát, hogy biztosan ne találkozzunk velük össze az utcán. A zenét túlharsogva beszélgettünk. Fontos dologra készültem, ezért nem gondoltam már a borzalmakra, mert végre nagy nehezen kinyögtem neki, a barátnőm tanácsára, hogy mit érzek iránta, aminek ő nagyon örült. Megbeszéltük, hogy járunk. Hát nem jártunk összesen két órát sem. – Sóhajtott fájdalmasan, majd zokogásban tört ki.

Ez az egy nyugtat meg, hogy az én tanácsomra legalább Ívi barátjaként halt meg, nem pedig a szeretőjeként. Boldog volt közvetlenül a halála előtt. Szeretném azt hinni, hogy ezt a boldogságot nekem köszönheti. De ha ott lettem volna, akkor tehettem volna valami azért, hogy tovább tartson a boldogsága.